Lúzer igazolvány

Az úgy volt, hogy áprilisban elmentem egy Korom Gábor-előadásra. Úgy gondolom, hogy kutyás berkekben ezt a nevet mindenki ismeri, de azok kedvéért, akik nem, az alábbi linken találtok infót: http://tukormodszer.hu/index.php/a-modszerrol/a-modszer-tortenete
Amellett, hogy rendkívül élvezetes előadásban volt részünk, és úgy elröppent az a másfél óra, mint a pinty, elgondolkodtató és hasznos tudnivalókat kaptunk. Úgy is, hogy előzetesen olvastam a Neked ugatok-at, meg azt a német kutyakönyvet, ami a mai napig egész haladó szemléletűnek mondható, és hogy hiszek abban, hogy a kutya neveléséhez a full következetesség és végiggondoltság majdnem elég.

A két új és hasznos dolog: a dühdoboz és a lúzer-igazolvány. Kezdjük az utóbbival: amikor az édes-aranyos kiskutya hozzánk kerül, ellágyulunk a cukiságától. Ami tökéletesen rendben van. Később pedig, az első bumfordi pofival elkövetett csínyek után inkább nevetünk, hogy milyen aranyos, megpaskoljuk a fejét, mintsem idejekorán megmutatnánk neki akár egy enyhe ejnyével is, hogy azért vannak határok, éééés a határokat bizony mi szabjuk meg, nem pedig az ő feladata felállítani azokat. Na, ez az a pillanat, amikor jelképesen előkapjuk a farzsebünkből a virtuális golyóstollat és kiállítjuk magunkról a következő igazolványt, amit lelkesen át is nyújtunk a kutyusnak: "Én, xy, a mai napon kijelentem, hogy Morzsika (név tetszőlegesen behelyettesítendő) szemében tökéletes balekká léptem elő, dátum, aláírás!" Nos, minden további olyan tett, ami kapcsán át- és átengedjük Morzsikának a főnökséget, arra ösztökéli Morzsikát, hogy most ő kapja elő jelképesen a farzsebéből a virtuális bélyegzőjét, és szép szaftos pecsétet nyomjon a lúzer-igazolványunkba... amik csak gyűlnek, gyűlnek... és amiket aztán később csak sokkal nagyobb nehézségek árán tudunk egyesével kiradírozni...

A dühdoboz szintén egy jelképes dolog. Vegyünk egy nagyon is élő példát: hazamegyek és látom, hogy a cuci ismét rendeltetésszerűen használta a fürdőszobát. Megszidni ilyenkor nincs értelme, mert a Tett, teszem azt, délelőtt történt, azóta történelem... a felgyülemlő indulatot tehát most értelmetlen a jószágra zúdítani, inkább szépen meg kell fogni a dühöt belerakni a dühdobozba. Amikor meg, ismét napi példa, cuci séta közben úgy húz, mint az állat, markoljunk csak bele abba a dühdobozba, vegyünk elő egy nagy csomó dühöt és azzal együtt rántsuk meg a pórázt a fordulásnál... Működik.

No, a fentiek kapcsán meg szeretnék osztani egy pár napja történt eseményt... Büszke vagyok rá, hogy talán  egy pecsétet sikerült a napokban kiradírozni. Persze attól még, maradt vagy kétszáz...

Jövök haza, kevés pisi a fürdőszobában, ami időnként előfordul, és nem tudok rájönni az okára (most pl. fél6-ra értem haza, de volt, hogy 7-re és akkor nem volt semmi pisi...) Cuci jön, toby-zik (toby: magyarázatot lásd a korábbi posztban!); mivel büntetni nincs (állítólag) értelme, megpaskolom, hogy semmi baj, inkább keresd meg a csontit (vettem egy fantasztikus gumicsontot, egészen halkan pattog).
Hozza, eldobom, visszahozza, eldobom, nem hozza vissza. Hanem, elkezd pörögni, hogy mennyünkmá' utcára, együnk meg mindenkit... És nem úgy, mint amikor pisilnie kell (amúgy is bepisilt már, nem sürgős), szóval akkor inkább az ajtót kerülgeti, hanem most csak ugrándozik fel-alá a szobában.
Na, mondom, lehiggadás van, kérem a csontit.Néz el a fejem mellett. Ööööö... Keresd, a csontit, keresd. Kikocog a szobából, el a csonti mellett, majdnem felbukik benne. A pumpa kicsit feljebb mászik...Rámutatok kézzel - cuci néz, bután, és beleszagol az arcomba. A cuci, aki a dobozos játéknál tűpontosan behozza, amire rámutatok, labda, zokni, csonti, medve, akármi. Visszahívom, mert közben persze elkocogott, rámutatok erőteljesen a csontira - hát cuci felágaskodik, szinte megfogja a kezemet és szagolgatni kezdi - a kinyújtott mutatóujjamat. Hát anyád. Elkaptam és odahúztam a csonti mellé, erőteljesen ránéztem, rámutattam a csontira, aztán a kezemre, hogy "Kérem!".
Álltunk rendületlenül, egymásnak feszülve... aztán cuci horgasztott egyet a fülén és nagy fájdalmasan felvette azt a rohadt csontit és a kezembe adta.

Naagy dicséretet kapott, kenyérkockát is, és rohantunk sétálni. Imádom ezt a makacs, kőfejű foxit! De az a kő, az márvány...! 

Az utcán megdöbbentően rendes volt, összesen kettőt rántottam rajta az elején és volt, hogy minden nélkül láb mellett is ment, vagy egy percet. Este meg, jött buksisimit kérni szépen, hozta a medvéjét, és felmutatta, mint egy bérletet... azt hittem, megeszem . Még vagy kétszer dugta ide a fejét, mindannyiszor felemelte a medvét és bemutatta, egyszer az ágy szélére is tuszkolta .

Ez a csodás viselkedés természetesen nem marad meg. Minden egyes nap újrakezdődnek a tennivalók...

Ciba-ciba péntek... diótörő csütörtök...

Múlt héten, csütörtökön a cuci megunta, hogy hosszabb időre magára hagytam; ráadásul a Tiltott Szoba ajtaja valahogy nem lett "rendesen" becsukva. A Tiltott Szobában laknak a plüssbárányok, akikkel egyszer kitűnően eljátszott, a tápos zsákjai, egy zsák dió, Advantix, és két zacskó olyan játék, amivel csak felügyelet mellett szórakozhat (pl. sípolós malac). Ide cucinak nem szabad bemennie, szépen be is tartja a küszöbszabályt. Ha mi teszünk-veszünk odabent, tipródik a nyitott ajtóban, majd' orra bukik a küszöb fölött... :-)

Nos, hazaérkeztem, Ember már itthon volt. Cuci szokása szerint jön, örül, végigizgulja, ahogy kikötözöm a cipőfűzőket (közben többször a markomba fúrja az orrát)... Ember ideszól, hogy "- Azért ne örülj neki annyira..." Jesszusom, mit művelhetett...? A bejárati ajtóból nem látni be a nappaliba, így azután tárult elém a látvány, miután megszabadultam a cipőktől, táskától, kabáttól:

Tudtátok, hogy az apróra tört dióhéj mennyire szúúúúr??? Ha ilyesmit láttok otthon, NE menjetek be harisnyában...! :-)
A kanapéja pedig így nézett ki:

A Tilos Szobáról nem készült fénykép, de képzeljetek el egy fénymásolópapíros dobozt, benne egy narancssárga hálós zsák, tele dióval. Nos, a zsákot elvonszolta az ablak alól az ajtóig. Ott valahogy nem tudta átemelni a küszöbön, így inkább csinált rá egy lyukat, azon keresztül meg magához vette a képen látható héjak beltartalmát. Újabb ehető dolgot pipálhatunk ki nála: ezek szerint a diót is szereti.
Eddig még csak a póréhagymát és a zöldpaprikát nem volt hajlandó megenni. Joghurt, narancslé, eper (tejszínnel, cukor nélkül!), sajtkrém, száraz kenyér mind abszolválva :-)

Rögtön hívtam Györgyit, hiszen a dió héja szúr, mint az istennyila, és ha csirkecsontot nem szabad adni a kutyának (mivel szilánkosra törik/rágja, és a szilánkok kiszúrhatják a gyomrot, beleket, aztán volt kutya, nincs kutya...), akkor esetleg ezen is van aggódnivaló... De megnyugtatott, hogy annyira azért okosak a kutyák, hogy ne nyeljenek le a héjából... Mi azért, figyeljük a lányt nagyítóval...!

Ez történt csütörtökön.
Mivel három a magyar igazság, de kettő minimum, ezért péntek sem maradhatott esemény nélkül... Úgy érzem, hogy a blogbejegyzésekben a "- Jövök haza, és mit látok..." bevezető már lassacskán kötelező népmesei toposszá alakul... Igazából, világ életemben utáltam a meglepetéseket... :-)))

Szóval, jövök haza, cuci "tobyban" fogad... Örül, csóvál, de hajlított lábakkal, szinte kúszva, aztán a hátára gurul és a hasát mutatja [Megvan a Harry Potterből Toby, a házimanó, amikor megszeppenve előmászik?]. Írtam a fórumon, hogy az összes kutyakönyvet csókoltatom, ahol azt írják, hogy a kutya nincs tudatában annak, ha "rosszat" csinált. Jóóó, de akkor, könyörgöm, mi a búbánatos fityfenéért van az, hogy amikor nem csinál semmi rosszat, akkor nem "toby-zik", hanem felhőtlenül röpköd elénk? Ha pedig "meglepetés" vár a lakásban, akkor hason csúszva jön az ajtóhoz... És nem, nem olvashatja le az arcunkról, reakciónkról, hogy haragudnánk, mivel a bejáratból nem látni be a szobába... Na de ez csak egy kis hangosan-gondolkodó mellékvágány...

Cipő-táska-kabát ledob, szobába be...  előző nap felhoztam az autóból a ketrecét, és beleraktam mindent, ami az autóban volt, merthogy vissza kellett vinni a kocsit. Kivettem a veszélyes dolgokat (jégoldó, éles tárgyak), csak egy szivacs, rongyok, terítő, papírok maradtak. És Mekk Ella, alias Meki, akit az Állat és Embertől kaptunk, fotópályázatos bónusznyereményként. Ella egyébként "jótékonyba" megy - habár ajándékot nem illik elajándékozni, de felajánlottuk a Foxterrier Fajtamentés következő Facebook-os licitjére. A befolyt összegek a mentésre szoruló foxik költségvetésébe kerülnek.

Ő Ella, épp egy padon ül a téren:

Cuci már úgy belejött a vonszolásba, hogy a szoba közepére vonszolta a ketrecet (rommá gyűrte a szőnyeget alatta), Elluskát kivarázsolta a ketrecből úgy, hogy az ajtót nem nyitotta ki... A csengője leesett (nincs rávarrva, csak ráhúzva a "kezére"), de ezen kívül más sérelem nem esett rajta. Plecsni azért mégiscsak úrinő... vagy mi a fene... :-) Se összenyálazva, se megrágva nincs - nem tudom, mijénél fogva húzta ki, talán pont a csengőjénél fogva, de jelentem, Ella remekül van. És a képen látható optimista mosollyal a szája szegletében készül a licitre!

Kis virágszirmunkat azért felzaklathatta az esemény, mert a fürdőszobába elhelyezett egy nagy tócsát. Hálistennek pont az odaterített pelenkára - bár a pelusok sem nyújtanak teljes védelmet, ha rosszul folyik rájuk a rávaló, mindig bemegy alá is; de sebaj.

Épp a héten gondoltam rá, hogy felvehetnénk már a földről a pelenkákat, két hónapja nem történt baleset, talán végre leszokott a becsurgatásról. Amúgy teljesen szobatiszta, sőt, akár ha egy órával is később érünk haza, mint most pénteken, azt is gond nélkül kibírja, tehát nem az volt a gond. Hanem a fránya ösztönállapot. Nagyon hamar kerül magas ösztönállapotba, és olyankor, hm. Előjön belőle a - mi is? Hogyan is illusztrálta ezt Korom Gábor az előadáson? Van egy cukiaranyos, tündérbogár édeskedves kiskutyánk otthon, törleszkedik, bújik, puszit ad, ágyban alszik. Kivisszük sétálni, no akkor már váll kihúz, mell kidülleszt, fülek a fejtetőn égnek merednek, előjön a kanapékutyából az "állat", feltör a farkas múlt. És a kanapékutya, aki az almát is csak hámozva eszi meg, simán utánairamodik egy macskának, meg dermedtre csahol egy sünt. Ha pedig elmegyünk kirándulni az Erdőbe, a fent említett cucimucinak "beszürkül a színe, a sima szőre beszálkásodik, a mélybarna szeme zölden kezd villogni és a kutyánkból egyszercsak maga lesz... az... Ördög!" Na, ez az ösztönállapot. Szóval, miközben Ellát szabadította a fogságból, bepörgött a kisasszony, és innen már csak egy ugrás volt a fürdőszobai névjegy letétele...

Frissítő reggeli fürdő

Olyan büszke voltam eddig a Lányra hempergés terén. Frissen kaszált, egy bizonyos illatos fűbe, többször is. Vagy a kutyasuliban a sárga, agyagos földön. Na jó, a múlt héten volt egy matricává kilapított és napon megszáradt béka is, oda se neki. De ma megtörtént az Igazi.
Kutyakaki. Ááááá!

Muszáj voltunk fürdetni. Betű szerint betartom a "Nagy Német Kutyakönyvet" (egy, a nyolcvanas években íródott, de meglepően praktikus és ma is követhető tanácsokat tartalmazó kötet), ami szerint egy évben max. kétszer jó fürdetni a kutyát, különben tönkremegy a bőr védőhártyája, odalesz a szőre és nagy eséllyel lesz allergiás... de hát ezt az élet néha kényszerűségből felülírhatja, mint most. Szóval, cuci ment a kádba. Tündéri  antifoxi Orsikánk fürdetéséhez annak idején minimum négy kéz kellett, ezért kicsiny dúvadunk határozott személyiségét ismerve nem számítottam semmi jóra. Szerencsére Embernek nem kellett korán mennie, így ketten elboldogulunk. Meglepően szépen tűrte. Jelezte ugyan, hogy nem így képzeli el a reggelét, főleg nem éhgyomorra, de nem erősködött. Ez a domináns foxi, aki szemrebbenés nélkül "héjastul eszi" a sündisznót, ott állt a kádban, lehorgasztott fülekkel, a fejét a mellkasomhoz támasztva, mint egy első osztályos, aki most kap éppen szurit...

Miután megtöröltem - amennyire hagyta -, úgy gondolta, hogy a szembeszél a legjobb hajszárító, és megörvendeztetett minket egy fergeteges foxirohammal. Fékeztük, amennyire lehetett, mert nem tökéletes az egyik hátsó lába, így nem jó, ha terheli. Viszont így a feszültség is kijött belőle - fantasztikusan irányítja az érzelmeit: a suliban is van, hogy túlpörög, ekkor kivonja saját magát a forgalomból és fut egy kört, ahelyett, hogy nekiesne valamelyik kutyának. És foxiroham közben is gyönyörűen kontrollálja a mozgását; miközben ezerrel száguld, ügyel arra, hogy ne parkettán landoljon, ami csúszik. Inkább ugrik két métert, hogy elérje a szőnyeget... Fantasztikus egy kutya.

Nagyon szépen elintézte a további szárítkozást a nagyszőnyegben, a kisszőnyegben, az előszobaszőnyegben, a kosarában és a kis szobai kanapéjában. Aztán a nagyszőnyegben, a kisszőnyegben... Sajnos ma nem süt a nap; ez rossz, mert cuci minden délelőtt kifekszik a napra, ami a régi sérüléseinek is jót tesz, meg hát, tegye fel a kezét, aki nem szereti süttetni a hasát!

Színesek

Plecsnivel ma épp megkaptuk a beosztásunkat... kimerészkedtünk a vasút mellé ( = nagy, füves terület, ideális hosszú pórázhoz, viszont sok kutyás jár arra). Összefutottunk az agárral, aki egy 6-8 éves gyerekkel szokott sétálni, hát a gyerek megismert és megfogta a kutyát, jobban mondva, két kézzel belekapaszkodott a nyakörvébe... Igazán nem tisztem ezt megítélni, de kissé veszélyesnek tartom, hogy egy testsúlyában nem biztos, hogy passzoló személy sétáltasson egy igazán mozgékony kutyát, aki nem bombabiztosan visszahívható... No, ott ment egy hölgy is egy gyönyörű szép airedale terrierrel, Plecsni persze rögtön előadta a hörgőműsorát. Én marha még szabadkoztam, hogy nem engedem oda, mert agresszív, erre mámi kioktatóan odalökte, hogy azért acsarog, mert nem engedem oda. Hát felőlem... de ne lepődjön meg, ha a lány úgy megszabja az eldit, hogy nem megy kiállításra egyhamar... 

Mert az teljesen más, hogyha nyílt terepen, laza pórázon találkozik össze (épp így abszolváltunk egy szép kis francia bulldogot tíz percre rá, volt is sok klikk meg juti), és más, ha majdnem egymásba ütközünk a sarkon, megtorpanva, pórázt befeszítve a rohanás miatt... Sétáltatná a hölgy csak egyszer az életben, rájönne. 

Plecsninek nagyon "nem" használt az a telken töltött nap , azóta folyton rohanna, húzna. A vasútnál, a nyakig érő fűben ugrándozott, úszott a levegőben... Édes lelkem.  (ja és tegnap este megfogta idei első sünjét - csak annyit láttam, hogy ráront valamire, és meghallottam az ismerős recsegést, a süntüskékét. A sün jól van, megmentettük és hazadöcögött.)

...................................................................................................................................................................

Nem boldogulok ezzel a nyamvadt fektetéssel.  Inkább megtanulta, 3 perc alatt!!!- hogy letegye a mellső lábait hónaljig a "guggol" parancsra (jobb hirtelen nem jutott eszembe  ), olyan játszani-hívós pózba, mintsem feküdjön.  Totális tróger terrier... 

Salira ajánlotta, hogy gyakoroljuk a láb alatt átvezetést, szék alatt áthúzást; ez segíthet megértenie a dolog mibenlétét. Örültem a jótanácsnak, mindenképp gyakorolni fogjuk. Ingerszegény környezetben örömmel gyakorol, klikkerrel is, anélkül is.

  

Érdekes egy fajzat; amennyire bárkihez odamegy simiért és barátságos, annyira nem bízik meg mélyen... hat hónap óta csak pár hete hallgat/közeledik/játszik örömből. Meglesz ez a fektetés is, ha elhiszi, hogy nem fogjuk elevenen megenni közben :-)

Kicsit később bréking nyúúz, cuci lefeküdt. Újabb agydurrt kaptam :-), mert még mindig túl naivnak bizonyultam... Lány ugye még egyszer se csinálta meg rendesen, elkönyveltem, hogy nem bízik, "komplexusai" vannak kiszolgáltatottnak érzi satöbbi. Hát vazze, csak szárazkenyér kellett. Párizsit, sajtot dugtam az orra alá, semmi. Na, hazajöttünk, örült, megpróbáltam kenyérrel. Nem feküdt, nem kapta meg. Ácsingózott, próbálta kinyalni a kezemből. Aztán lefeküdt. A rókalelkű fajzata!   

...................................................................................................................................................................

Ma volt a hetek óta első esős nap - mit esős, mennydörgős, villámlós májusi, az a bizonyos aranyat érő nyárizáporos este. Dörög az ég - és mit csinál ez a foxifajzat? Nem ám elbujdosik a mosógép mögé vagy bele, mint más rendes kutyák, hanem lelkesen szimatol ki az ablakon... és még lelkesebben koldulja a chipszet.

Ezek után az esti séta mérlege: 1 db. ázott foxi, vagy 4 db. foxiszagú folyosófal, amit cuci feljőve el szeretett volna tolni, de az se baj, ha a falfesték beszívja a vizet a szőréről; 1 db. foxiszagú nedves törölköző, 1 db. foxiszagú nedves nagyszőnyeg, 1 db. foxiszagú nedves előszoba. 

Uuutálja a törlést, merthogy veszteg kéne maradni közben. Majd' kiverte két fogam, ahogy kapkodta a fejét, pedig nem vagyok egy brutál törlő. Ember segített megfogni, aztán cuci olyan dühös lett (nyilván rám), hogy felkapta a medvét és kitöltötte rajta minden feszültségét :-) Turbó-foxirohammal. Párszor elejtette, és nem simán felkapta, hanem megpördült jó háromszor maga körül, felkapta és tovaturbózott. Közben vészjóslóan hörgött és alaposan bele- beleharapott szegény medvébe. Aki már igencsak mosásra és stoppolásra szorul.

Sajnos most sem volt kéznél kamera... :-(

Duracell reloaded (újratöltve)

A tegnapi sulis foglalkozás - köszönjük, Ági !!!!! - ma is érezteti a hatását. Töprengés után úgy döntöttünk, kimegyünk Plecsnivel a telekre. Azért volt a töprengés, mert a szomszédban lakik egy jóindulatú, mentett fekete nagy kutya, ráadásul az egészsége sincs rendben, és a szomszédok nagyon rendesek. Vele is meg amúgy is. Borzasztóan restellném, ha a Lány akár felzaklatná, a bántásról nem is beszélve.


A másik fontos dolog a kerítés. Plecsni annyira ügyes, hogy átfér egy akkora kis résen, amin az öklöm. Kifordítja a vállát és már odaát is van. Ugrani meg akkorát tud - lásd kettővel előbbi bejegyzés -, hogy simán megnyalhatná az orromat, ha akarná... Szerencsére apuék foxibiztossá tették a kerítést: a kapun kerítéssodrony, a rácsokon nem fér át az öklöm, a kerítés a földig ér, kivétel nélkül mindenhol, az alja pedig hol dupla drótráccsal, hol palával, hol egyéb lesüllyesztett cuccal van kibélelve. Na ja, a jószág még így is átáshatja magát a szomszédba, de ezért kell mindig szem előtt tartani. Visszahívni, ha messzire merészkedett, folyamatosan a közelünkben tudni, fél szemünket mindig rajta tartani. Foxit nem lehet kivágni a kertbe, aztán becsukni az ajtót - illetve lehet, de aztán ne csodálkozzunk, ha egy óra múlva már nem nagyon van meg, vagy  elszórakoztatja magát valami tilos módon.
Szóval foxibiztos a kerítés, de azért még így is először egy 20 méteres ruhaszárító kötéllel rögzítettük a lányzót, amíg teljesen meg nem bizonyosodtunk róla, az összes parámat sorba véve, hogyha mind rajta tartjuk a szemünket folyamatosan, akkor talán a hámjában elengedhetjük. Így is először rajta hagytuk a pórázt is, mert arra rá lehet lépni szükség esetén - de jó magaviselet miatt egy óra múlva ezt lekapcsoltuk róla.
No, hát a lány négy órán keresztül rohant, gyalogolt, loholt, ugrált, lejtőn le-fel. Hazamenetel előtt, biztonságból azért még belőtt egy foxirohamot, egy szökelléssel átvitte a vízaknát (1x1 m-es, félméter magas), csak mert útba esett neki. A hámjából aztán percekig szedegettük a beletört mezeivirág-szárakat és füveket, amiket útközben bedarált...
A szomszéd kutyával - ez abszolút a sulinak köszönhető!!! - mintaszerűen viselkedett!!! Legelőször ugyan volt egy kis ugatás, amikor a másik kutya olyan hevesen csóvált, hogy eltalálta a farkával a kukát, ami nagyot dörrent, cuci befeszült és persze acsargással reagált. Rögtön le lehetett tiltani és elküldeni a kerítéstől. Később visszamentünk közösen (én remegő gyomorral), hát lány egy nyikk nélkül csóvált, nóziztak, jelöltek; aztán csóváltak, nóziztak, jelöltek... Picit aggódtam Plecsni hátracsapott fülei miatt, ez az álmoskönyv szerint nem jelent sok jót, de aztán Másikkutya olyan mélabús szemmeresztgetésbe és nyüszítésbe fogott, hogy lányunk meggondolta magát. Sőt, levette, hogy Másikkutya totál odavan érte - trógerfoxi lévén jól oda- odaszaladgált a kerítéshez, zörgette a gazt, illegette magát, felhívta magára a figyelmet, aztán mihelyt a lovagja odakocogott, jól otthagyta, hadd nyüszítsen utána...
Kiderült, hogy Plecsninek nem szabad orgonát adni, bevadul tőle... Szedtünk egy csokorra valót, a lánynak pont foxirohama volt, odarohant, ugrált, tiszta félelmetes volt... Közben rájöttem, hogy bár az általános szemlélet szerint a kutyák színvakok (ezt mostanában "brit tudósok" cáfolják is), őt mégis a lila csipogós talpas labdájára emlékeztetheti. A talpas labda története pedig az, hogy volt neki egy, egész szépen játszott vele a kezdetekben. Habár már itt is látszott, hogy megmámorosodik tőle. Aztán valahogy meggyilkolta. A következőnek egyetlen, első harapással elrontotta a csipogóját. Ráadásul nem nagyon lehetett elvenni tőle, erősen, folyamatosan bevédte. Ekkor vettem neki egy németjuhászoknak való NAGY talpas labdát - nos, ez még megvan, de viharvert... Az orgonáért meg szabályosan nekünk esett, ugrált fel a csokorhoz. Gyönyörű, íves, nyújtott ugrásokkal. Végül adni kellett neki egy ágacskát, amivel a fogai között golyóban eldübörgött... 
Hogy ne legyen teljesen idilli a történet, itthon, már pórázon, sajnos összetalálkoztunk egy környékbeli kis kopó-stafi féle egyévessel. Aki természetesen póráz nélkül sétál, bár kevéssé visszahívható, és lelkesen odaszaladgál mindenkihez. Plecsnit feszélyezte, hogy hozzá bezzeg nem mehet oda ugrálni és rohangálni, erre pedig a szokásos bősz nekieséssel reagált :-( Nem egyszerű kutya, az biztos... A suliban a további foglalkozásokkal remélem, valamikor ezen is túl leszünk majd!

Duracell

Tegnap volt a harmadik sulis foglalkozásunk, éééééés, Plecsni most nem verekedett!  Egyszer ugyan rámordult az egyik kutyára, de csak röviden és halkan. Ééééés: játszani próbált egy zsemleszínű, szép nagy labrador fiúval! A Plecsni! Játszani! Aki, ha eddig játszani hívta őt valaki, hát minimum a torkának ugrott.  Úgy tűnik, a szőkék a zsánere :-)

Az úgy történt, hogy a suliban mindig foxirohamot kap. Pár napja folyton foxirohamot kap idehaza, cukormód rohan golyó alakban, maga alá húzott lábakkal. Bár ilyenkor elborul az agya, azért észnél van - a parkettás részeket, amin csúszik a lába, igyekszik kikerülni. Leginkább úgy, hogy kibontakozik a golyóbisból és átugrik a következő szőnyegre - mivel ezt golyó alakban bonyolult megtenni, úgy csinál, mint az impalák. Jó magasra fellöki magát, fordított U alakban; amellett, hogy bevált módszer, még nagyon cuki látvány is :-))) Cuci egy hasonló, de szabadtéri foxiroham után torpant meg a labi előtt, hátracsapott fülekkel, megnózizta az orrát és egész testtartásával azt jelezte, hogy naaa, gyereeee, rohanjunk egyet, látod, milyen remek móka!

Ágiék úgy emlegetik, hogy a duracell :-) Késő délután volt már, de még mindig jó meleg; az összes kutya kókadozott, csak úgy, becsületből járkáltak - "ez" meg, ugrált, rohant, vigyorgott, megint ugrált... hát igen - ilyen a foxi :-)

Tovább is van, mondjam még? [mondjaaaad!] Hátkéremszépen, Plecsnit le lehetett hívni az egérszagról! Jeeee!  A pálya végén van egy konténer, a konténer alján rögzítésre szolgáló lyukak, ideális otthon összkomfortot igénylő egerek számára. Cuci lokalizálta a jószágok lakását, tervet készített a kiásásukra, amikor a harmadik rászólásra és hívásra visszajött. Persze azért később még vissza-visszaszaladt, de az első hívásra lefordult.

Lefordulás - most az a feladat, hogy mindig kattot+jutit kap, ha 1) hagyja magát szagolni verekedés nélkül, 2) ha megszagol másik kutyát és dolga végeztével szépen elfordul tőle (megint csak, provokáció nélkül).

Másik feladat a fektetés. Mivel ez egy bizalmi dolog, cuci nem igazán hajlik rá, hogy nyilvánosan, sok-sok inger közepette lefeküdjön. Itthon is csak pár hete fekszik (már, a kosarán kívül), ujjongtam is érte az egyik bejegyzésben. Esténként, séta után, nyugalomban, alvás előtt, amikor az esti simiért jelentkezik, na akkor szokta a földhöz közel tartott kezem alá befúrni a fejét és utána belefeküdni. Az meg teljesen más... ott mi vagyunk ketten, malacka és a masszírszemélyzet, ott csöndes nyugalom van, bizalom van, bealvás van.

Ági is próbálta fektetni, jutifalival, de cuci annyira fel van pörögve a suliban - meg annyira agyafúrt -, hogy a jutifalit követve is inkább hátraugrik és a hosszú nyakát hajlítgatja érte, ahelyett, hogy lefeküdne. Házi feladat, hogy ezt gyakoroljuk. No, hát jelentem, hogy ma reggel, csöndben, nyugalomban már egész jól haladunk!!! Harmadik megmutatásra levette, hogy mit kéne csinálni (na jó, inkább azt mondanám, hogy harmadik megmutatásra döntötte el, hogy elég jó ötlet-e ez a feladat...). Négyszer is sikerült egy -művészi tornás szemmel is- egészen korrekt mélyguggolást elérnünk!!! Innen már csak egy miliméter a fekvés! :-)

Környezettudatos Plecsni

Az úgy történt, hogy kiürült egy üveg víz. Felkaptam és kivittem a konyhába. Csak éppen, önkéntelenül doboltam rajta egy kicsit. Aztán arra lettem figyelmes, hogy cuci az arcomba bámul. Mármint, szemmagasságból :-) Mármint vigyorogva és ugrándozva kérte szépen az üres üveget.

Életében egyszer játszott - egy óriásit - üres petpalackkal és nagyon élvezte. Azóta nem kapott, mert eléggé belehergelte magát, és hát nem kellene táptalajt adni az amúgy sem túl nyugodt vérmérsékletének.

Láttatok már foxirohamot kapott terriert? Amikor begörbített háttal, lábakat maga alá húzva golyóban  száguldozik fel-alá? Na, most képzeljétek el ugyanezt, a lakásban, egy recsegős palackkal a szájában, amibe  időnként jó nagyot harap? Annyira rohant, hogy nem lehetett rendes képet csinálni, csak miután lenyugodott... Itt, a képen ez már a nyugalmi fázis.... a képen látható üveget épen, egészben kapta...
Új értelmet nyert a "tapossa laposra" szlogen. "Gyötörtesse laposra a legközelebbi foxival!"