Chip, chips, csóka

Tegnap beugrottam a rendelőbe valamiért, és amíg vártam, beszédbe elegyedtünk az egyik várakozóval. Mondta, hogy jaj, ez a chip, minek ez, hát ha nem lenne kötelező, ő bizony nem rakatná be a kutyába. Szegény szerencsétlen kutya, megszúratni. 

Eltűnődtem. Plecsnin ki sem tudom tapintani (pedig nem egy vasgyúró). Amúgy is olyan széles, mint egy rizsszem, és talán egy miliméterrel hosszabb. Hát akkora, mint egy nagyobb bolyh egy pulóveren. Plecsniben már mióta van, nem vakarja, tudomást sem vesz róla. Azon az életben-egyszeri kiadáson kívül (egy, esetleg másfél látogatás ára a fodrásznál?) nem olyan nagy dolog, azért az előnyért, hogy ha elveszne, kiszökne, egykét nap alatt hazajuthatna. Hány kutya is rohad a gyepmesteri telepeken, akár 50-70 km-nyire az elvesztés helyétől? Mert bizony el tudnak menni ennyire messzire is! És ugye volt az az ominózus fehér puli kan, - nem tudom már, melyik gyepin és melyik állatmentő szervezet posztolta ki valahol, de megragadott a mondanivalója - akiről mikor is, egy év után derült ki, altatás környékén, hogy szuka, ja és hogy volt biléta a nyakában, de gondozók nem vették a fáradságot megnézni se, egy év alatt se? Felhívták a gazdit, aki sírva rohant érte. Ha épp akkor nem hoznak ki egy másik kutyát, és az állatvédőnek nem akad meg a szeme a pulin, hol lenne ő most? És hol lett volna chippel?

Erre a fickó, hogy ááá, dehogy, zárt kertben lakik a kutya...
Nagy az Úr állatos kertje... Éppen tegnap találkoztunk egy "kiránduló" kutyával, az is a környező kertesházakból ment ki. Bármikor, bármelyik kutya kimehet a rosszul visszacsukott kapun, macska után, másik kutya után, puszta kíváncsiságból. Az is hiedelem, hogy visszatalál a saját nyomán - hát nem mindig. Vagy a kerítésen megy ki, ami ki tudja, nem szorul-e már pár éve javításra; vagy megriadhat egy vihartól. És a rohadék petárdázás még csak most kezdődik (hogy törne le mindnek a keze...).

Szóval, félreértések ellen:
   - a chip nagyon pici, irdatlan pici és tényleg pici
   - a chip nem zavarja a kutyát
   - nem fáj jobban, mint egy oltás beadása
     (ha már itt tartunk... érdekes, hogy a rendelőkben a chipelés miatt felbukkannak életük delelőjén járó,
     de még soha-oltva!!!-nem-volt kutyák is... na ezeknek a "gazdáknak" is kijárna legalább egy pofon...)
   - a chipet a nyak bal oldalára, közel a fejhez helyezik el
      (hajmeresztő ostobaságok keringenek "fülbe ültetés"-ről; nem, kedves embertársak, fülbe
      a teheneket, kecskéket, bárányokat jelölik, és nem chippel, hanem ízléses :-) kis műanyag
       bilétával... a "fülbe ültetés" ugyanolyan baromság, mint a "tüzes oltás", amivel első osztályban
       riogatták a félős osztálytársakat a rosszgyerekek)
   - ja, és chipet ültetnek be. Nem chipset. Mert van, aki chipset kér a kutyájába...
      Vigyázat: a chipsből viszont még a kevés is megárthat, gyomorilag. De mindenképp hizlal! 

Éberség

Ha foxi lakik nálunk, az éberség nem lankadhat. Közhelynek hangzik, és azt gondolja az ember, hogy persze, másnál résen kell lenni, de éééén, én aztán figyelek... No, hát ez nem ilyen egyszerű. Plecsni több, mint egy hónapja van nálunk. Azt hiszem, ennyi idő alatt kiismertem minden heppjét, tudok olvasni a füle állásából. Hááát, Plecsni örömmel gondoskodik arról, hogy ne potyogjak bele túl gyakran az önhittség bűnébe...

A múlt héten történt, Karácsony előtt. Még volt némi elintéznivalóm a városban, pár ajándék hiányzott, szabadságon is voltam, meg olyan jó lett volna bemenni, körülnézni, szippantani egy kis adventi hangulatot, ráérősen és nem zárás előtti másfél percben berongyolni egy-egy boltajtón.

Sétáltunk egy nagyot, bogárka a létező összes macskanyomot feltérképezte a környéken, megjelölte az összes bokrot, fűcsomót, utcasarki szegletet. Feljöttünk, leszerszámoztam, veszem a táskám. Kis bogárka rámnéz, na neee, hogy itthon maradjak, amikor odakint olyan jó volt, most képes lennél visszamenni egyedül? Az éééén macskanyomaimhoz? Én meg maradjak itthon, szétugrálni a kanapét, amikor az már olyan uncsi?
Szépen hátramaradt az ajtóban a "Maradj!"-ra. Aztán egy villámsasszéval kicselezett, láb mellett kiugrott a lépcsőházba és már rohant is lefelé. Ha készült volna felvétel a testcselről, a Barcelona vezető edzője bizonyosan már este ott dörömbölt volna a bejárati ajtón, egy köteg zöldhasút lobogtatva az egyik, egy S-es méretű "taktikai edző" feliratú kutyapulcsit a másik kezében...
Megállt bennem a vér, Plecsni bezzeg nem állt meg a lépcsőfordulós ablakoknál, ahol minden fel-lemenetelnél elidőzik és kinézeget. A kapu alatt kaptam el. Amikor meglátott, már húzta össze magát picire, pontosan tudta, hogy ez rossz húzás volt. A grabancánál fogva cipeltem vissza. Úgy elhagyta magát, hogy két emelet múlva fogást kellett váltanom rajta... Bevágtam a kosarába és nevelő jelleggel lementem a sarki boltba. Soha nem nyüszített, ha otthon hagytuk, de most üvöltött és kaparta az ajtót. Gyors imát rebegtem, hogy kevesen legyenek otthon a szomszédok közül. Gyorsan megjártam az utat, de ácsorogtam egy darabig a lépcsőházban, hogy elhallgasson végre - ha akkor megyek vissza, amikor nyüszít, bérletet vált a zsarolásra!
Utána már kedvem nem volt bemenni a városba, az idő is elment, így csak egy közeli helyre ugrottam még el. Lelki szemeim előtt szétszedett lakás lebegett, de Plecsnike jó kislány volt - vagy félt attól, hogy másnapig nem engedem ki a büntiből...
Szóval, foxisok, ideiglenesek, örökbefogadást tervezők: Legyetek mindig résen! Mert a foxi mindig ott van.


Tegnap átjöttek anyuék egy Karácsony-másnapi sütire. Plecsni most találkozott velük először hosszasabban, legjobb formáját vette elő. Nevezetesen, bújt, törleszkedett, sorbaállt simogatásért és előadta a Twist Olivér ebédlős örökzöld jelenetét - rebegő pillákkal, éheskiskutya-szemekkel, cuki fültartással. Apukám, közepesen nagy sonkás pirog-csücskökkel magyarázta neki, hogy üljön le szépen, aztán maradjon nyugton ülve a letett falattól pár centire, amíg nem mondja, hogy elveheti. Naná, hogy a kisasszony megcsinálta, bár tuti, hogy a móka kedvéért :-)

Este Emberem leugrott a boltba, én bent voltam a hálószobában, Plecsni bébi pedig azt hitte, hogy én is lementem. Kis motoszkálás, aztán tányércsörgést hallok a konyha felől. Csak nem mosogat a drága? Igen, a maga módján... ment megvizsgálni, hogy mi is maradt a tányérokon. Bejött neki a sonkás sóssüti. Kirohantam, picinyem sompolygott volna kifelé, de elcsíptem. Ezt a "te is tudod, én is tudom"-tekintetet válthatta a kozmetikusom külföldön azzal a táskatolvajjal, aki felé akkor fordult, amikor a srác keze épp a válla felé nyúlt. Hiába, annak is vannak előnyei, ha valaki a hetes buszon nő fel... Cukorlánykánk olyan zavarba jött, hogy sajnáltam, hogy nincs nálam kamera... Nézegetett mindenfelé, csak rám nem, és búvóhelyet keresett a tuti bünti elől. Hirtelen ötlettől vezérelve beugrott a ketrecbe... soha nem megy be, csak játék alatt. Örültem nagyon, hogy bízik a ketrecben, talán ezután nem fog annyira nyüszíteni benne autózáskor (?). Hagytam neki egérutat a kosaráig, be is ült szépen, jól megmorogtam... Nagyon kíváncsi vagyok, hogy megmarad-e benne valami tanulság az egészből.

Szóval, ne aludjon ki az éberség, mert a foxi aztán mindig töri a fejét valamin. Ami tuti szórakoztató, de van, hogy csak neki. 

Kis színes

Az újságokban nevezik így azokat a rövid híreket, amelyek se nem szenzációk, se nem lényegesek, de aranyos, érdekes lehet. Íme egy tegnapról és egy ma reggelről.

Este nézem a tévét, cucika édesen szundizik az előszobában. Felébred, nyújtózik, bejön a szobába,  tipródik egy keveset, nem erőszakos, nem követelőzik, de ordít róla, hogy foglalkozást szeretne. Vagy legalább egy kis simit. Hagyom egy darabig, aztán odaszólok - nem feladatos hangon, csak társalgásilag, ahogy egymás között is beszélünk: - Ha szeretnél játszani, hozz egy labdát.
Megdermed, rám bámul. - Igen, játszhatunk. Hozzad a labdát.
Pindur jószágka kirongyol, na, gondolom, biztos elmegy inni, mindig lefetyel egy adagot, ha zavart, ha nem találja az eldugott játékot, ha ideges, ha valami nem tetszik neki. Hát egy frászt, nyomban jött vissza a lasztival a szájában.
Naná, hogy agyon lett dicsérve  
Apró dolognak tűnik, de nem az. Plecsni nem a szavak kutyája. A mozdulatokat, mimikát jobban érti-követi, mint a parancsszavakat. Mondhatom ötször az Ülj-t, nem ül le. Kézjelből egy elég. A Maradj-ra is fütyül kifelé menet, de ha felemelem a cipőm orrát (nem is kell elé tennem), már nem nyomul az ajtóra.
Nem, a füle rendben - a tévében elég egy nyau, és máris centinként végigvizsgálja a lakást macska után...
Ezért fantasztikus, hogy a hányavetin odadobott mondatot azonnal, pontosan észlelte, értette és végrehajtotta. Mert akarta... Mekkora bukta! :-) Ezután már nem veszem be, hogy "nem ért ember"...

A ma reggeli pedig csak egy kérdés: az előszobában szendergő kutya vajon miért ugrik fel négy lábát a levegőbe rúgva, ha úgy haladok át a konyha felé, hogy kajáért akarok menni? És miért marad nyugodtan veszteg, (én még csak félúton se!), ha a flóraszeptért megyek be a konyhába??? Ezt magyarázza meg valaki.

"Iskola, iskola, ki a csoda jár oda?"

Ki, hát Plecsni, a sulis nagylány! Harmadik alkalommal voltunk ma az Alfában. Szocializációs tréningre járunk kutyák iránti agresszivitását legyőzendő, ami az egy hónappal ezelőtti traumája miatt alakult ki. Azért lett agresszív, mert olyan helyzetbe került régen, amelyben meg kellett védenie magát - ezenközben ráébredt, hogy a törékeny kis testéhez erős, komoly fogazat járul... Gyorsan hozzá kell tennem, hogy ez szerencsétlen véletlenek együttállása miatt alakult így, de mindazonáltal, kezelni kell a problémát.

Kontrollált keretek között találkozunk más, nyugodt, minden körülmények között behívható kutyákkal. És ha kis bogarunk kakaskodni akar, az oktatók tudják, hogyan kell letiltani erről. De ez csak egy része a tanulásnak; a legfontosabb, hogy biztonságban érezze magát úgy, hogy ne gondolja, neki kellene intézkednie minden helyzetben. Úgyhogy most pórázszabályozunk, aminek az a célja, hogy átvegyük az irányítást.

Ez szépen hangzik, de nehéz. És bogárkánk nem szereti, hogy kicsúszik az irányítás a praclijai közül... és ehhez most a Mikulás is hozzájött. A csokikkal.
Kutya nem ehet csokit, asszem a teobromin miatt, ami egykét táblányi mennyiségben halálos méreg lehet az ő gyomruknak. A szaga viszont csábító, ígéretes ízt sejtet. Lelkem kiszagolta, hogy Ember táskájában lapul egy sportszelet; jó kotorékebhez illően belevetette magát a táskába és nagy munkával kiszerkesztette onnan - meg az iratokat, papírokat, egyéb táskatartalmakat...
Megfelelően büntibe került, tanult az esetből. Azt, hogy a Nagy Fekete táskát nem piszkáljuk. De az én Kis Fekete táskámban attól még lehet, hogy szintén lapul egy olyan finom izé... ugye, lapul?
Lehet tippelni, hogy mi történt... a szavazatokat az 555-xxx telefonszámra kérjük :-))))
Igeeeen, Ön nyert! Hazaérve a táska az előszoba közepén, bélése kifordítva, holmik szanaszét és egy szendén pislogó foxifajzat csóvál lelkesen a kosarában.

Újabb bünti... Aztán újabb nap következett. Nagy és Kis Fekete táskák kipipálva... Kis Sárga táska is sorra került... hiába, a kutya csak empirikus úton tanul. Nem volt nagy boldogság napról-napra újabb kibelezett retikülök látványára hazaérni, de ebből is tanultunk.
Na meg az ellenőrzendő táskák is elfogytak. De bárhogy is, hát a Mikulás tehet mindenről! 

Az iskolának máris érezzük a hatását. Itthon, sétán találkoztunk egy olyan, nagyon nyugodt kutyával, akinek nagyon rendes gazdája megengedte, hogy odavigyük a kis dúvadat. Szépen szaglászták egymást. Volt ugyan, kétszer is, bemorgás és fogak mutogatása (már az is fejlődés, hogy morog és nem ugrik rögtön!), de rövid elvontatás után újra kezdtük az ismerkedést, sikerrel. A szomszéd házbeli yorkie és mopsz gazdái tisztes távolból elkerülnek bennünket :-(

Jövő héten kis fehér bolyhos kutyás oktatás lesz, erre a testfelépítésre nagyon gerjed kicsi lányunk...
... múlt héten sajnos az oktatónak is visszabeszélt, aki nincs ahhoz szokva, hogy egy 40x60-as törpeszuper két vállra fektetve is véleményt nyilvánít. De tanult belőle. Hétfőn ugyan végigpisilte a lakást, nyilván a megtépázott egója miatt, de aztán feldolgozta az eseményeket és ma már gyönyörűen hallgatott az oktatóra - és nem mellesleg ránk is.
A kitűzött cél az, hogy valamikor a jövőben akár futtatóba is mehessen, más kutyák külsérelme nélkül és betonbiztos visszahívhatóság mellett. Ambíciózus cél, és nem valósul meg egyhamar, tudom. De már most látszik, hogy elérhető!

"Feketén a hófehér..."

.. ami igen, vonatkozhat Plecsni fehér alapon fekete boci-foltjaira is, de a blog címadója most inkább a jin és jang, az angyal és az ördög...

Kicsi ördögangyalunk két hét "köszi, hogy itt lehetek" angyalkutyaság után csúnya, nagyon csúnya dolgokat mívelt az elmúlt hetekben. Azzal kezdődött, hogy felevett valamit az utcán, és nagyon ledorongoltam ott helyben, anyakutyamód. Elkaptam az orrát, és megráztam. Ez annyira felzaklatta, hogy - kölyökként kezdett viselkedni a lakásban. Minden kisebb szőnyeget összepisilt, összekakilt, ha ott voltunk, ha nem. Olyan is volt, hogy szépen játszottunk, klikkerrel, gyönyörűen teljesített - aztán játék végeztével elment oldalra, és szép tócsát helyezett el a konyhai szőnyeg közepén. Azonnali rajtakapás, rosszkutya, büntibe küldés. A hét szaldója: minden mozgatható, kisebb szőnyeg sikálásra került, a lakást, ami bűzlik a flóraszepttől, beborítják a kutyapelenkák (amit minden jóravaló kutyakönyv és tréner tilt...) és az eb minden szabadidejét büntetésben töltötte a kosarában.

Ez így nem élet, ezért kicsi lelkemmel intenzív játékba kezdtünk itthon. Félretéve a dühöt a tönkretett szép kis szőnyegecskék fölött, a semmibevétel fölött, az elmúlt hetek problémamentessége fölött. Koncepciózusan, hogy legyen sikerélménye, hogy használja a buksiját, hogy fáradjon szellemileg is. Briliáns elme, tíz perc alatt levette, hogy mit szeretnék. További tíz perc, hogy rávegye magát, érdemes volna megpróbálnia. A következő tíz perc meg már az örömben-úszásé, a jól megoldott feladaton érzett közös örömé. Van egy olyan játékunk, kicsit idióta, de szeretjük, amikor szájában egy játékkal mindketten elfutunk egyik "lerakóhelytől" a másikig. Itt szárnyal, furakodik, néz, hogy követem-e, ha megelőzöm, direkt túlszalad, dobálja a játékot, lubickol. Pont ma olvastam, hogy az Alfában van "kötődéses futás", nem tudom biztosan, hogy mi az, de lehet, hogy pont rátapintottunk itthon :-)

A fejembe vettem, hogy valószínűleg szeparációs szorongásban szenved, ezért napközbenre "ottfelejtem" a sétáltatós nadrágomat a fotelben. Hazajövetkor a nadrágot vastagon borítja a fehér szőr, így valószínűleg egész nap azon szundikál :-)

A séta is harcos. Néha pisilni is elfelejt, annyira izgatják a macskaillatok a trafóházból, patkányillat a csatornából, sünillat a kertes házakból. Elkeseredésemben múltkor rászóltam, odahúzva egy fűcsomóhoz, hogy "szimatolj itt". Utána megkerestem az elgurult államat... tündérkém azonmód elkezdte vizsgálgatni a talajt. Istenkém... ki rakhatta ki...? Honnan...?

Elkövettem azt a hibát is, hogy megmutattam neki, milyen tuti dolog felugrani a kis alacsony kőfalra a járda mellett. Ráadásul jutalomfalattal. Akkor rá se bagózott, de egykét hete a program az, hogy magán-agility órát tart magának falra-felugrással, végigfutással szép testtartásban, leugrás a végén. Rájött, hogy fentről jobban kilátni, így most már kerítéslábazatokra is felugrálgat. Ebben is fárad mondjuk, és a kis izmocskái is duzzadnak a gyakorlástól. Csak az a baj, hogy üres óráiban otthon is balettórákat ad magának, a gyakorlóterem pedig a nappali kisasztala, a kanapé, a fotelok meg az ebédlőasztal.

Jótanács: ne hagyjunk elöl törékeny dolgokat. Leeshetnek.

Jótanács: ne hagyjunk elöl mézet. Nehezen jön ki a kutya szőréből. 

Vagy legalább ne tanítottuk volna hempizni a kutyát... Ja, a nejlonban pedig birsalmasajt volt. Mégis szereti!

Kicsi lelkem kiérdemelte a múlt héten a Brutália nevet. Pedig ugyanannyit van otthon egyedül, mint eddig, ugyanolyan ingerek érik, és az RC stresszmentesítő spéci tápját kapja. 

Beíratkozunk kutyasuliba, a más kutyák iránti agressziója miatt. Múlt héten volt az első, bemutatkozó óránk. Sajnos ma már nem mehettünk az első "igazi" órára, mert valami baj történt a sulival, így jövő héten megyünk egy más helyszínre. Kutyákkal találkozáskor segít, ha elélépek, de zsigerből, földre lapulva acsarkodik és ha nem vagyok köztük, támad. Az iskolában van pont ezen segítő szocializációs tréning, alig várom a jövő hetet!

Autóban nem szeret utazni, sírdogál és szétszereli a boxot, bár beszállni gond nélkül beszáll, legyen az csomagtartó vagy utastér. A vaníliás wunderbaumot egyszerűen imádja. 

Körülnéztünk a csomagtartóban

Nagyon fontos annak a folyamatos, mindennapos megerősítése, hogy ki hol áll a falkasorrendben a családban. Egyetlen rosszul-teljesítést (pl. játéknál) sem szabad korrigálatlanul hagyni, egy bepróbálkozást (pl. felugrik az ágyra, ha tilos) se hagyjunk rászólás, ágyról-letolás nélkül. Most pl. legyengített egy náthás-lázas nyavalya, és a kisasszony, bár jobban kötődik, szinte vigyáz rám, mégis többször látom felcsillanni a szemében, a füle tartásában, a nózija mozgásában a próbálkozás ötletét, mint egy normál hétvégén. Amit csírájában el kell fojtani egy megbotránkozó hangsúlyú "héééé!"-vel, és ő ezt szépen tudomásul véve, el is nyúlik a szőnyegen. 

Na jó, időnként idehozza a rágókötelét és bökdös vele. Nagy kihívás ilyenkor kutyasulisan kiküldeni a privát terünkből...

Apport

Klikkerezünk az Állattal... iszonyat motiválható kajával (kop-kopp). Ma először láttam, hogy szuggerálta a klikkert. Már, amikor csak odavágta elém a labdát (a feladat a "kezembe"). Rafkós és türelmetlen. Képes inkább az ölembe rakni a labdát úgy, hogy végül ráguruljon a kezemre, mintsem beletegye a tenyerembe. Csak hogy ne nekem legyen igazam:   A játék most inkább az akaratok harca, mint a feladat teljesítéséé. De annyira jó látni az örömét, amikor végül szépen beleteszi a labdát a kezembe, naaaagyon megdicsérem, közben klikk és juti, szemmel láthatóan boldog tőle.

Na jó. Asszem leginkább a kajától boldog, amit ilyen módon betömhet. (Ide most egy nagysóhajos szmájli kéne...) Sokszor hozza a labdát, de nem ám azért, hogy játsszunk, a játék öröméért (olyankor félrenéz, nem ért ember...) , hanem "nééézd, hoztam neked labdát, aggyá' kaját!"

Viszont - kipróbálgattuk a kombinációs készségét. Bámulatos. Csak a lustasága szab határt. Amikor a kezdeti zsizsegésből lejjebb nyugodott (értsd már nem hányavetizte el a feladatot), nehezítettünk. Elővettem a rágókötelét, hogy akkor most az az apport. Kétszer visszahozta, de annak nincs olyan jó íze, mint a labdának, nem is gurul, és különben is, olyan messzire dobtam. Itt van közel a laszti, annak is szoktam örülni, itt van no, aggyá' kaját. Nem szabad engedni, hát újra és újra és újra "kérem, kezembe". Végül csak megkaptam, és pár ilyen után esküszöm, hogy mindketten röhögtünk a kibúvókereséses próbálkozásain... 

Ekkor megint nehezítettünk: most a csörgős kis súlyzóját vettem elő dobálgatni. Szépségesen hozogatta vissza. Az a fránya jutifalat meg sajnos véges. Ezzel gondom van, mikor és hogyan érdemes abbahagyni egy gyakorlatot? Amikor lankad a figyelme? Amikor megette az összes falatot? Az ötvenedik után? Amikor már unalmas neki?

A házibetyár

Kezd oldódni és trógerkodni. Úgy örültem reggel, hogy -most először- nem sündörgött, amikor elmentünk itthonról, hanem nyugodtan, magától szépen beült a kosarába, amikor felvettük a (nem sétás) kabátot.
A kis napirendje is kialakulóban. Ennek a hosszú hétvégén annyira azért nem örülök, mert hatkor arra ébredek, hogy kopognak a kis körmei. Ha nem mozdulok, akkor csörög a bilétájával. Végső érvként tüsszenteni szokott... Ó, hát nem ébresztget, azt ő nem meri, ezek pusztán fiziológiai jelenségek...

Ma amíg itthon volt egyedül, leszerkesztette az egyik plüssállatot a szőnyegre (még egyben van és nem nyálas), és bizonyos jelek arra mutatnak, hogy az asztalra is felment körülnézni. A birsalmasajtot viszont továbbra sem szereti. Talán mert nem tányéron tartjuk. 
A szobába bevonszolt pórázon már nem lepődöm meg, azt mindennap csinálja.
Persze amikor hazaérve rákérdeztünk, hogy mi is ez a kiállítás a szoba közepén, a jószág rögtön hanyattvágta magát. Tudja ő, csak próbálkozik...


Próbálkozik, mint tipikus foxi. Elkezdtünk odafigyelést fejlesztő és kombinációs játékokat játszani, és ismerkedünk a klikker használatával is. Az egyik játéknál falatot rejtünk el egy tálka alá, és három másik tálka közé keverjük, Plecsninek meg meg kell találnia, melyik alatt van. Kezdetben sorra szaglászta-felborogatta őket, de mára rájött, hogy hoppá, ez egy játék, és átlagban a második szaglásra be is jelez. Gondoltam, itt az idő nehezíteni, elküldtem messzebbre, a szőnyeg szélére leülni. Ugye milyen szépen hangzik? Pedig egy-egy fordulónál ezzel telik a legtöbb idő :-) És észrevettem, hogy kis trógerünk - les... így könnyű...!
No, nehezítsünk tovább: kis bogárkámmal irány az előszoba, leültettem, letöröltem a csepegő izzadságot, vissza a szobába elrejteni a falatot, aztán a vállam fölött kukucskáló foxifajzatot visszatoloncoltam az előszobába. Ismételten letöröltem az izzadságot és eldugtam a falatot, pillanatonként emlékeztetve a jószágot, hogy ülve maradjon. Be is jött a dolog, de harmadjára kicsiny lelkemből előtört a polgárjogi harcos. Tüntetőleg nem ült le, és nagy kerek bociszemekkel vizsgálgatni kezdte az előszobaszekrény sarkát, mintha most látná először. Utána a bejárati ajtót szemlélte tüzetesen, megtanulmányozta a lábkörmeit, majd bocsánatkérően nézett, hogy ja, ja, biztos akarok valamit, de hát ő nem beszél ember, ő egy igen bájos, oktondi jószág, aki szívesen oszt puszit, de áruljam már el, mi a franc az az "ül!"?
Ilyenkor az ember erősen ráharap a nyelvére, hogy ne törjön fel a röhögés...
A kezemben volt egy másik falat... felemeltem és csámcsogni kezdtem. Ha te úgy, akkor én meg így, megeszem a falatodat... hát, ha pillantással a foxi ölni tudna... és nagy sóhajjal csak letette a popsiját!

Klikkerrel gyönyörűen labdázunk a szobában. A "kérem"-re leteszi, a "kezembe!"-re pedig az elé nyújtott tenyerembe pottyantja. Nagy a kísértés klikkelni, ha az ölembe teszi, vagy ha nagy hévvel megérkezve felkapaszkodik és a ragacsos, nyálas lasztit a gyomromba nyomja, de csak a pracli ér pontot. Egy zaj, mozdulat hamar eltereli a figyelmét; sokszor csak leejti elém és fülel-szagol a zavaró elem irányába. Ilyenkor nehéz rávenni, hogy igenis emelje fel a lasztit, adja a kezembe, fejezzük be a gyakorlatot. Utcán azért ez jelenleg még lehetetlen volna.


Plecsni felfázott az elmúlt napokban ránk zúdult esős-ködös-nyirkos időben. Ellenérzéseim vannak a kutyaruhák iránt, de nagyon úgy tűnik, hogy be kell szereznünk egyet. Meleg plédet kapott a kosarába a takarója alá, imádja - valahogy azóta nem is akaródzik felmennie a kanapéra.

Kutyákkal nagyon rosszul jön ki. Minden szembejövő kutyára acsarkodik. Sétán kertes házas övezetben direkt odamegy a kerítésekhez, hátha rendre lehet utasítani az ottlakót. Egy nagyon kedves vizsla odajött hozzánk egyik nap, köszönni, szaglászni, egy jó kis kergetőzés reményében - csúnyán letorkollta Plecsni. Sajnos traumatikus élményei lettek az elmúlt hetekben, ami instabillá tette a fajtársak iránt. Pár utcányira van egy jó nevű kutyasuli, tervezzük a beiratkozást, ha kigyógyult a felfázásból.

Plecsni itthon

Plecsni körmöcskéi itt dobognak a parkettán. Könnyű dolga van vele az embernek, még ágyból is tudom, merre jár. Egyre halkuló kipikopi: a konyhába ment. Megtorpanó kipikopi: az ajtónál van, szimatol. Jártában végigporszívózza a lakást; nincs gond a morzsákkal, valahogy eltűnnek.

kipikopi

A hosszú hétvége eseménydúsan telt. Plecsni nálunk töltötte a péntek éjszakát, majd szombaton próbanapra ment. Sajnos mégsem maradhatott ott, így vasárnap délelőtt ismét itt kopogtak a kis körmei a nappaliban...

Fontos hangsúlyozni, hogy egy foxi nagyon, nagyon sok odafigyelést igényel. A bejárati ajtót szorosan és mindig be kell zárnunk magunk után; ne tévesszen meg az angyalian szendergő kiskutya.A kertkapu alatt semmi-perc alatt kitolja magát az utcára; egy akkora résen, amin egy 36-os cipő átfér, ott ő is. A hámból, amiben cukin mutat, Houdini módjára kihúzza magát, így abban nem szabad sétáltatni.

Rengeteget sétáltunk, játszottunk, ismerkedtünk a környezettel. Egy pillanat alatt megérti, mit szeretnénk tőle - a gondok ott kezdődnek, hogy, mint minden egyes terrier, hajlamos eldönteni, ezek közül mi lenne az ínyére. Ami nincs, ott felveszi a "kutya vagyok, nem értem" álláspontot. Örömmel játszik, a kezembe adja a rágókötelet, labdát, szépen elmagyarázza, mit szeretne. A lakásban finoman jár-kel, elöl van gyümölcs, méz, birsalmasajt, nem bántja.

Az utcán viszont húz, csak úgy issza be az ingereket, zsong, zsizseg. Ez egy forgalmas útkereszteződésben nem kellemes, így szorgalmasan gyakoroljuk az átkelést, minden egyes járdaszegélynél. Megdöbbentő, mennyire okos. Amikor közeledünk egy járdaszélhez, szólok neki előre, hogy "Átkelünk" és felcsévélem a flexin. Eleinte tartani kellett - kicsit még most is, főleg, hogy az egyik zebránál van egy acsarkodó kerítéses kutya - de folyamatosan növekszik az alkalmak száma, amikor már laza pórázzal álldogálunk, zöldre várva. A következő teendő az lesz, hogy folyamatosan is tudjon várakozni...

Amit nem "kifejezetten" mondok neki, azt valahogy jobban elfogadja. Például ha belekavarodik a hosszú pórázba, ami őt nem zavarja különösképpen, de engem igen (tegnap sikerült lepisilni...), szólok neki, hogy "láb!". Már szinte 80%-ban szépen emelgeti kezdi a lábacskáit, így nem kell mindig odamennem kicsomózni.
A másik ilyen az "autó!". Ezt akkor használom, ha olyan helyen sétálunk, ahol néha félre kellene állnunk, de őtündérsége bele van feledkezve a szagokba.

A visszahívás még, hát majdnem azt írtam, hogy kezdetleges, de nem - pontosan ismeri, de ellenáll. Feltétlen bizalom kell, de amíg csak csapódik ide-oda, panzió, próbaidő, vendégség, ideiglenesezés, esetleg ismételten panzió, addig ez nem tud kialakulni. Pedig annyira, de annyira jó "anyag". Kitűnő agilitys kutya lenne, a roppant energiái, kísérletező kedve, esze miatt, vagy dog-dancingben is elhozná az aranyérmeket, és nem úgy, hogy titokban kilopná a bíró néni táskájából... Szereti "produkálni" magát, örömmel nyújtózkodik fel, tipeg, kering, ez az ő világa lenne.

Pár kép Plecsni hétvégi elfoglaltságairól:

bemelegítés a dancing-hez

és az ördögpalánta, aki kettőig sem tud számolni :-)

Sokminden történt

... az utolsó bejegyzésünk óta. Plecsni próbaidőre ment. Mondhatjuk, hogy "állat" jó helye volt: kisimult a lelke, rengeteget tanult, könnyen és örömmel szívta magába az újdonságokat, konzekvens szabályokat, naponta gondoskodtak a fizikai és szellemi energiái többórai, odafigyelő lekötéséről.
Sajnos az aranyéletnek a sors egy igazságtalan fordulata miatt hirtelen vége szakadt és Plecs visszakerült hozzánk. Nagyon hamar szüksége lenne egy hasonló, róla legalább így gondoskodó ideiglenes vagy végleges gazdira. Hadd ne kelljen újra zárdába adnunk, hiszen láttuk, hogy családban milyen remekül helytáll.

Kérdésként felmerült, hogyan viselkedik lakásban. Nos, nálunk sokminden elöl van; amit sajnálnánk, ha baja esne (papucs, plüssállat stb..) és aminél veszélyes, ha baja esne (konnektor, telefontöltő stb.) Móniéknál és nálunk is az a tapasztalat, hogy a drótok marhára nem érdeklik, a ruhafélék csak addig, amíg végigszaglássza (...hol jártál benne...???).

Na jó... a polár takaró a kanapén, az már érdekli. Rétegesen. Egy réteg kanapé, rá egy réteg polár, rá egy réteg Plecsni...

Szobatisztaság, viselkedés: éjjelente kicsit járkál, megszaglász, hogy alszom-e, vagy kinézhet-e egy kis játék. Ha az ember egyenletesen szuszog, békén hagyja. Halk, udvarias nyöszivel bepróbálkozik - ha nem reagálunk, beletörődik és visszamegy aludni. Reggel ugyan türelmetlen, orrig ugrik örömében, de szobatisztán  működik (nyilván azért 7-körül már le kell menni!).
Éjjel hazaérkező szomszédot nem ugatta. Csak fölébredt rá, és ha már fölébredt, szaglászott egy keveset. Akit zavar, főleg éjjel, hogy három-négy szippantás után határozottan kifújja a levegőt, annak érdemes ajtószabályt bevezetnie, Plecsi már ismeri. Konyhába is csak engedéllyel mehet be, határozottan utasítva betartja. Ha elvicceljük, nem komolyan mondjuk, nincs hatása.

Álomgazdi, gyere gyorsan...!!!!!

Hosszú séta

Ma megint sétáról szól a... mese? Igen, mese, mert mesébe illő sétánk volt. Egy nagyon kedves párral, akiknek Plecsi sok mosolyognivaló pillanatot és egy kis izommunkát is adott :-).
Rendezvény volt a panzió nagypályáján; Plecsnike valószínűleg kora reggel óta ablakra nyomott orral toporoghatott a szobaajtóban a beszűrődő hangokat, illatokat, hangulatot vizslatva (bocs, foxilva). A panziókapuban illendően előadta a repkedő kutya kötelező kűrjét, majd - szintén kötelezően - cikcakkban ellenőrizte a "kinti világ" első tíz négyzetméterének kábé összes fűszálát.

Ezek után Plecsni felvette a Rugóláb vezetéknevet, mert a sétapartnereink kipróbálták, múlt hét után immár sajátkezűleg is, mennyire szereti kis foltos barátnénk a csipogós talpaslabdát. Nem tudom leírni. Tényleg. Inkább nézzétek meg ti is!

Ez itt egy kényelmes, picike bemelegítő ugrás:

Rugóláb Plecsni

                                               

                                                                       Hoooooopppiiiiii!

...Azok a fogak...!

A labdát nagy határozottsággal kell kieszközölni Plecsniből:

Itt szépen letette, de ezt a piciny, kétdekás kislányt izomból kell ellentartani, mert máris nyomult rá a talpas kis játékra:

                                                

Nagy peckesen szaladgál, miközben csicsergeti, csipogtatja a foga közt. És ordít róla, hogy közben úszik a boldogságtól.

Én és a labdám

Találkoztunk egy aranyos westie-vel és tacsi-csivava-mégvalamimix tesójával. Gazdijuk vadgesztenyét szedegetett, amit a tacsika lelkesen gurigázott. Plecsike eleddig rá se fütyült a gesztenyékre, de itt hamar eltanulta, hogy jéééé, ez egy játékdolog; onnantól lelkesen ugibugrizott a gesztenyékért is. Botozni jelenleg nem botozik, semmilyen felhasználási módját nem fedezte még fel. Érdemes lesz sokat vinni kutyák közé, mert szemmel láthatóan tőlük viharsebességgel tanul; csak idő kérdése lesz, mikor lát egy botozó havert, akitől kedvet kaphat ehhez is.

Találkoztunk más kutyákkal is, elbűvölten nézte, ahogy egy bobtail frizbizik. Konkrétan úgy, ahogy a szobába zárt kanyarós gyerek vágyakozik az ablak túloldalán a focizók közé :-) Csak ő nem szobába, hanem flexire volt "zárva". Kár, hogy frizbit nem hoztunk, így be kellett érnie a tenisz és a csipogós lasztival.

Amúgy kis bogarunk elbűvölő volt. Egy padon ülő idősebb házaspártól fülig érő, ellenállhatatlan mosollyal próbált eludvarolni egy falat almát. Egy gyönyörű drótos foxifiúnak illegette magát, és a rendezvényre érkező két hölgyet is olyan kitörő örömmel ugrált körül, hogy egészen zavarba jöttek.

Azért, trógerkodott is... nem tudom, honnan szedte elő azt a fél sonkás zsömlét, amit egy pillanat alatt egészben próbált letuszkolni a torkán. Ketten térdeltünk rajta és feszítettük szét a kis pofiját - mert hát ki tudja, az ilyen eldobott kajáknál :-( A disznófülű úgy összezárt, hogy egy pillanatra kétségeim támadtak. Szerencsére túl nagy volt a falat, bár egy óriásit nyelt, hátha leküldi; de végül sikerült kikotorni a szájából. Hm... jó hegyes fogai vannak.

Plecs-bébi két és fél órai séta után kezesbáránnyá alakult, le is ültünk a fűre beszélgetni.

A kezes bárány

Közben remekül szórakozott, nézte a frizbizőket, virtuálisan levadászott egy madarat a bokorban, becsületesen gurigázta ugyan a teniszlabdát, bár nem tartotta valami nagyra (elromlott... semmi csipogás...). És széles jókedvében körbe-körbejárt, puszikat osztott, és csodásan érezte magát. Éééés képzeljétek, Móninak kézjelre leült!!!!
Rengeteg ész szorult abba a pirinyó koponyácskába :-)

Szép estét mindenkinek!

A labdagép

Tegnap Plecsninek izgalmas napja volt. A séta során most nagyon sok kutyával találkoztunk. Örömmel láttuk, hogy nemcsak szépen viselkedik mind fiú, mind lánykutyákkal, de szívesen is megy oda hozzájuk, érdeklődő, barátságos. Nem tolakodó, nem agresszív. Bár Plecsni dominánsan minden szagnyomra rájelöl, ezzel talán inkább a jelenlétét jelzi, mert találkozásoknál higgadt és barátságos.

Szépen lassan kezdem megismerni a kis személyiségét. Amikor kijövünk a panzióból, az első 10-15 perc a tobzódásé; ilyenkor pont úgy viselkedik, mint a gyerek a cukorkaboltban. Rohangál, húz, azt se tudja, melyik fűcsomót analizálja és jelölje felül előbb. Ilyenkor egy marhacupákot is lóbálhatnék a feje fölött, az se érdekelné. Utána, amikor eljutunk egy szagszegényebb és nyíltabb területre, akkor lehet őt elvarázsolni a csipogós, talpas labdával. Gyönyörű, magas ugrásokkal repül a labdáért; ha nem vagyok elég gyors, simán  ki is üti a lasztit a kezemből. Amikor megkaparintja, nagy élvezettel aprókat rágcsál rajta, ügyesen és szemmel láthatóan élvezettel csipogtatja a labdát. Aranyos, ahogy libegő fülekkel üget fel-alá a labdával és közben csicsereg :-) Izgatottan várja a következő dobást, egy centire tartja az orrát a labdától... Magától is variálja a játékot (na igen... egy foxi mindig töri a buksiját), próbálta dobálgatni is magának.

Találkoztunk két aranyos hölggyel, akik három kutyájukat sétáltatták. Az egyiküket Plecsni teljesen az ujjai köré csavarta, bezsebelt egy komoly adag kekszet, rengeteg ölelést és simogatást. Esküszöm, vigyorgott, amikor dédelgették...!

Utána egy kedves párral is találkoztunk. Plecs bemutatta, milyen ügyesen labdázik, és bár délután előzőleg már kockásra ugrálta magát, mégis olyan energiával röpködött a labda után, mintha öt új duracell elemet rejtegetett volna még tartalékban. Egy idő után eltettem csipogós talpas barátunkat, de séta közben oda-odajött, felkapaszkodott rám és kérte szépen vissza... Persze amikor visszamentünk a panzióba, Kitti kezében máris majdnem elaludt, úgyhogy mihelyt visszaért, valószínűleg el is tette magát másnapra :-)
Beszélgetés közben nyugodtan álldogállt közöttünk, néha be-bekapcsolódott egy kis simiért-felkapaszkodással. Igazi aranyos, jó kiskutya!

Plecsni társaságban

Tegnap Jerry (szintén foxi) és Sárika (gyönyörű magyar vizslahölgy) gazdija szaladt be Plecsnihez, hogy egy nagyot sétáljanak. Plecsni boldog volt, hogy falkában bandázhat, ami azért is örvendetes, mert a terrierek nem szeretnek azonos neműekkel szoros közelségben tartózkodni, de szépen viselkedett a leányzó. Jerrygazdi a következőkről számolt be: 

Szombaton összekötöttük a kellemest a kellemessel :-) , délutáni sétára a panzióhoz mentünk, hogy Plecsnit is megmozgassuk, új szagélményeket szerezzen. A tápja is fogytán volt, vinni kellett újabb adagot, kapott 5 kg Boscht. 
Teli energiával, boldogan üdvözölt minket. A séta során nem őrjöng más kutyákra, de azt nem bírja elviselni, ha Jerryék valamire felizgulnak, ugatnak. Emberekkel tündéri kedves, simizteti magát, nyugodt. 
Plecsni labdamániás, ezért amikor Sárika szabadon botozott, akkor Plecsni a póráz végén egyfolytában fejmagasságig ugrált, szeretett volna csatlakozni és feltehetőleg balhézni. Ha valaki saját kutya nélkül megy hozzá, akkor érdemes 10 m-es pórázon dobálni neki. 
A nevére nekünk még nem hallgat, de ez betudható az izgalomnak. Gyakoroltuk az "ül!"-t. 

Plecsni barátságos, nyugodt, emberszerető kutya

Barátkozunk a sétapartnerrel - mintha testvérek lennének :-)

Két "mimóza": egy növényi és egy állati :-)

Közös érdeklődés

Plecsni, a mosolygós

Séta Plecsnivel

Ma megismerkedtünk Plecsnivel. Ahogy kihozták a panzióból és letették a földre, rögtön húzott és elkezdte felporszívózni a füvet maga előtt. Kint a ligetben teljesen megmámorosodott a sok illattól, ami mind vegyelemzésre várt, csak úgy röpdösött a póráz végén. Vittünk neki csipogós labdát; hála a Györgyinél töltött pár hétnek, már tudtuk, mit szeret játszani, hát jókat ugráltunk a lasztiért. Így az első, panziókapu-elhagyós adrenalinlöketet letornáztuk. Az illatok viszont – mindent visznek… Kis ugribugri után kiszúrt egy közeledő fiúkutyust. Nagyon szépen viselkedett, szaglásztak, pipiltek, tengerészcsomókat próbáltak ki a pórázokon, egy hang nélkül.

                                                            Itt éppen porszívózik:

Plecsninek szép fényes a szőre, jó minőségű tápot kap, de még mindig elég soványka. Képzelem, milyen állapotban lehetett a mentése előtt… A panzióban mondták, hogy nagyon jó az étvágya; ennek sajnos a ligetben is tanúi lehettünk. Talált valami eldobott nyers csontos csirkehúst (az ég szakadna azokra, akik ilyeneket raknak ki!!!, és csak remélni merem, hogy nem tartalmazott valami ártalmasat), természetesen rárontott. Kis „rábeszélésre” minden külsérelem nélkül sikerült kiszednem a szájából, úgy láttam, hogy talán nem nyelt le belőle. Ergo szükség esetén ételt is el lehet venni tőle, persze nem nagyon akarta engedni, és meglepődtem, hogy ebben a kis termetben mekkora erő lakozik J Hiába, foxi.

Egy jó óra alatt megbarátkozott a flexi pórázzal. Szépen kitapasztalta, mekkora távot tud mozogni benne, és többnyire egész rendesen belül is maradt. Azért a klasszikus láb mellett haladást nem ismerjük, de tisztességesen együtt mozog velünk. Emberem vette észre, hogy Plecsni a szeme sarkából nézeget, hogy merre fordítjuk a fejünket, és ő is arra veszi az irányt. Sőt, volt úgy, hogy az Ember előrekerült és direkt erre-arra vette az irányt, Plecsnike meg egy olyan 2 méteres körzetben utána mozgott, fákat is az ő irányában került meg.

Plecsike liget-kompatibilisnek tűnt a séta alatt; úgy alakult, hogy biciklizőkkel és futókkal is találkoztunk, figyelemre se méltatta őket. Simán belement egy nagy, neki térdig érő vízbe is, ahol felázott a gyep.

                                                                 Plecsni a vízikutya:

...és éppen átkel az Óperenciás-tengeren:

Egyetlen melegebb helyzethez volt szerencsénk, amikor egy nagy fekete dog-szerű fiúkutya odafutott hozzánk messziről, követte az ikertestvére és még egy, Plecsninél kicsit nagyobb harmadik is. A harmadik már eleve a gerincén felálló szőrrel érkezett, bár hang nélkül. Féltem, hogy mi lesz, ha Plecsni esetleg egy vélt támadást gondolna visszaverni, és ott van a kis fekete két óriás tesója, akik tuti a tesó mellé állnának. De szerencsére szimplán csak maga alá húzott farokkal hagyta, hogy szaglásszák, mi meg elvontassuk, míg a trió gazdija hasztalan füttyögött az övéi után.

Volt néhány szívszorító pillanatunk is. Előszeretettel próbál odamenni pléden ülő-heverésző emberekhez. Úgy gondolom, talán hajléktalanokkal élhetett, arra emlékeztethetik, hogy szabadban ücsörgőknél kajához juthat. A jó ég a megmondhatója, mi minden lehet ennek a kis jószágnak a háta mögött. De a lényeg, hogy MÁR mindez a háta mögött van!