Hosszú séta

Ma megint sétáról szól a... mese? Igen, mese, mert mesébe illő sétánk volt. Egy nagyon kedves párral, akiknek Plecsi sok mosolyognivaló pillanatot és egy kis izommunkát is adott :-).
Rendezvény volt a panzió nagypályáján; Plecsnike valószínűleg kora reggel óta ablakra nyomott orral toporoghatott a szobaajtóban a beszűrődő hangokat, illatokat, hangulatot vizslatva (bocs, foxilva). A panziókapuban illendően előadta a repkedő kutya kötelező kűrjét, majd - szintén kötelezően - cikcakkban ellenőrizte a "kinti világ" első tíz négyzetméterének kábé összes fűszálát.

Ezek után Plecsni felvette a Rugóláb vezetéknevet, mert a sétapartnereink kipróbálták, múlt hét után immár sajátkezűleg is, mennyire szereti kis foltos barátnénk a csipogós talpaslabdát. Nem tudom leírni. Tényleg. Inkább nézzétek meg ti is!

Ez itt egy kényelmes, picike bemelegítő ugrás:

Rugóláb Plecsni

                                               

                                                                       Hoooooopppiiiiii!

...Azok a fogak...!

A labdát nagy határozottsággal kell kieszközölni Plecsniből:

Itt szépen letette, de ezt a piciny, kétdekás kislányt izomból kell ellentartani, mert máris nyomult rá a talpas kis játékra:

                                                

Nagy peckesen szaladgál, miközben csicsergeti, csipogtatja a foga közt. És ordít róla, hogy közben úszik a boldogságtól.

Én és a labdám

Találkoztunk egy aranyos westie-vel és tacsi-csivava-mégvalamimix tesójával. Gazdijuk vadgesztenyét szedegetett, amit a tacsika lelkesen gurigázott. Plecsike eleddig rá se fütyült a gesztenyékre, de itt hamar eltanulta, hogy jéééé, ez egy játékdolog; onnantól lelkesen ugibugrizott a gesztenyékért is. Botozni jelenleg nem botozik, semmilyen felhasználási módját nem fedezte még fel. Érdemes lesz sokat vinni kutyák közé, mert szemmel láthatóan tőlük viharsebességgel tanul; csak idő kérdése lesz, mikor lát egy botozó havert, akitől kedvet kaphat ehhez is.

Találkoztunk más kutyákkal is, elbűvölten nézte, ahogy egy bobtail frizbizik. Konkrétan úgy, ahogy a szobába zárt kanyarós gyerek vágyakozik az ablak túloldalán a focizók közé :-) Csak ő nem szobába, hanem flexire volt "zárva". Kár, hogy frizbit nem hoztunk, így be kellett érnie a tenisz és a csipogós lasztival.

Amúgy kis bogarunk elbűvölő volt. Egy padon ülő idősebb házaspártól fülig érő, ellenállhatatlan mosollyal próbált eludvarolni egy falat almát. Egy gyönyörű drótos foxifiúnak illegette magát, és a rendezvényre érkező két hölgyet is olyan kitörő örömmel ugrált körül, hogy egészen zavarba jöttek.

Azért, trógerkodott is... nem tudom, honnan szedte elő azt a fél sonkás zsömlét, amit egy pillanat alatt egészben próbált letuszkolni a torkán. Ketten térdeltünk rajta és feszítettük szét a kis pofiját - mert hát ki tudja, az ilyen eldobott kajáknál :-( A disznófülű úgy összezárt, hogy egy pillanatra kétségeim támadtak. Szerencsére túl nagy volt a falat, bár egy óriásit nyelt, hátha leküldi; de végül sikerült kikotorni a szájából. Hm... jó hegyes fogai vannak.

Plecs-bébi két és fél órai séta után kezesbáránnyá alakult, le is ültünk a fűre beszélgetni.

A kezes bárány

Közben remekül szórakozott, nézte a frizbizőket, virtuálisan levadászott egy madarat a bokorban, becsületesen gurigázta ugyan a teniszlabdát, bár nem tartotta valami nagyra (elromlott... semmi csipogás...). És széles jókedvében körbe-körbejárt, puszikat osztott, és csodásan érezte magát. Éééés képzeljétek, Móninak kézjelre leült!!!!
Rengeteg ész szorult abba a pirinyó koponyácskába :-)

Szép estét mindenkinek!

A labdagép

Tegnap Plecsninek izgalmas napja volt. A séta során most nagyon sok kutyával találkoztunk. Örömmel láttuk, hogy nemcsak szépen viselkedik mind fiú, mind lánykutyákkal, de szívesen is megy oda hozzájuk, érdeklődő, barátságos. Nem tolakodó, nem agresszív. Bár Plecsni dominánsan minden szagnyomra rájelöl, ezzel talán inkább a jelenlétét jelzi, mert találkozásoknál higgadt és barátságos.

Szépen lassan kezdem megismerni a kis személyiségét. Amikor kijövünk a panzióból, az első 10-15 perc a tobzódásé; ilyenkor pont úgy viselkedik, mint a gyerek a cukorkaboltban. Rohangál, húz, azt se tudja, melyik fűcsomót analizálja és jelölje felül előbb. Ilyenkor egy marhacupákot is lóbálhatnék a feje fölött, az se érdekelné. Utána, amikor eljutunk egy szagszegényebb és nyíltabb területre, akkor lehet őt elvarázsolni a csipogós, talpas labdával. Gyönyörű, magas ugrásokkal repül a labdáért; ha nem vagyok elég gyors, simán  ki is üti a lasztit a kezemből. Amikor megkaparintja, nagy élvezettel aprókat rágcsál rajta, ügyesen és szemmel láthatóan élvezettel csipogtatja a labdát. Aranyos, ahogy libegő fülekkel üget fel-alá a labdával és közben csicsereg :-) Izgatottan várja a következő dobást, egy centire tartja az orrát a labdától... Magától is variálja a játékot (na igen... egy foxi mindig töri a buksiját), próbálta dobálgatni is magának.

Találkoztunk két aranyos hölggyel, akik három kutyájukat sétáltatták. Az egyiküket Plecsni teljesen az ujjai köré csavarta, bezsebelt egy komoly adag kekszet, rengeteg ölelést és simogatást. Esküszöm, vigyorgott, amikor dédelgették...!

Utána egy kedves párral is találkoztunk. Plecs bemutatta, milyen ügyesen labdázik, és bár délután előzőleg már kockásra ugrálta magát, mégis olyan energiával röpködött a labda után, mintha öt új duracell elemet rejtegetett volna még tartalékban. Egy idő után eltettem csipogós talpas barátunkat, de séta közben oda-odajött, felkapaszkodott rám és kérte szépen vissza... Persze amikor visszamentünk a panzióba, Kitti kezében máris majdnem elaludt, úgyhogy mihelyt visszaért, valószínűleg el is tette magát másnapra :-)
Beszélgetés közben nyugodtan álldogállt közöttünk, néha be-bekapcsolódott egy kis simiért-felkapaszkodással. Igazi aranyos, jó kiskutya!

Plecsni társaságban

Tegnap Jerry (szintén foxi) és Sárika (gyönyörű magyar vizslahölgy) gazdija szaladt be Plecsnihez, hogy egy nagyot sétáljanak. Plecsni boldog volt, hogy falkában bandázhat, ami azért is örvendetes, mert a terrierek nem szeretnek azonos neműekkel szoros közelségben tartózkodni, de szépen viselkedett a leányzó. Jerrygazdi a következőkről számolt be: 

Szombaton összekötöttük a kellemest a kellemessel :-) , délutáni sétára a panzióhoz mentünk, hogy Plecsnit is megmozgassuk, új szagélményeket szerezzen. A tápja is fogytán volt, vinni kellett újabb adagot, kapott 5 kg Boscht. 
Teli energiával, boldogan üdvözölt minket. A séta során nem őrjöng más kutyákra, de azt nem bírja elviselni, ha Jerryék valamire felizgulnak, ugatnak. Emberekkel tündéri kedves, simizteti magát, nyugodt. 
Plecsni labdamániás, ezért amikor Sárika szabadon botozott, akkor Plecsni a póráz végén egyfolytában fejmagasságig ugrált, szeretett volna csatlakozni és feltehetőleg balhézni. Ha valaki saját kutya nélkül megy hozzá, akkor érdemes 10 m-es pórázon dobálni neki. 
A nevére nekünk még nem hallgat, de ez betudható az izgalomnak. Gyakoroltuk az "ül!"-t. 

Plecsni barátságos, nyugodt, emberszerető kutya

Barátkozunk a sétapartnerrel - mintha testvérek lennének :-)

Két "mimóza": egy növényi és egy állati :-)

Közös érdeklődés

Plecsni, a mosolygós

Séta Plecsnivel

Ma megismerkedtünk Plecsnivel. Ahogy kihozták a panzióból és letették a földre, rögtön húzott és elkezdte felporszívózni a füvet maga előtt. Kint a ligetben teljesen megmámorosodott a sok illattól, ami mind vegyelemzésre várt, csak úgy röpdösött a póráz végén. Vittünk neki csipogós labdát; hála a Györgyinél töltött pár hétnek, már tudtuk, mit szeret játszani, hát jókat ugráltunk a lasztiért. Így az első, panziókapu-elhagyós adrenalinlöketet letornáztuk. Az illatok viszont – mindent visznek… Kis ugribugri után kiszúrt egy közeledő fiúkutyust. Nagyon szépen viselkedett, szaglásztak, pipiltek, tengerészcsomókat próbáltak ki a pórázokon, egy hang nélkül.

                                                            Itt éppen porszívózik:

Plecsninek szép fényes a szőre, jó minőségű tápot kap, de még mindig elég soványka. Képzelem, milyen állapotban lehetett a mentése előtt… A panzióban mondták, hogy nagyon jó az étvágya; ennek sajnos a ligetben is tanúi lehettünk. Talált valami eldobott nyers csontos csirkehúst (az ég szakadna azokra, akik ilyeneket raknak ki!!!, és csak remélni merem, hogy nem tartalmazott valami ártalmasat), természetesen rárontott. Kis „rábeszélésre” minden külsérelem nélkül sikerült kiszednem a szájából, úgy láttam, hogy talán nem nyelt le belőle. Ergo szükség esetén ételt is el lehet venni tőle, persze nem nagyon akarta engedni, és meglepődtem, hogy ebben a kis termetben mekkora erő lakozik J Hiába, foxi.

Egy jó óra alatt megbarátkozott a flexi pórázzal. Szépen kitapasztalta, mekkora távot tud mozogni benne, és többnyire egész rendesen belül is maradt. Azért a klasszikus láb mellett haladást nem ismerjük, de tisztességesen együtt mozog velünk. Emberem vette észre, hogy Plecsni a szeme sarkából nézeget, hogy merre fordítjuk a fejünket, és ő is arra veszi az irányt. Sőt, volt úgy, hogy az Ember előrekerült és direkt erre-arra vette az irányt, Plecsnike meg egy olyan 2 méteres körzetben utána mozgott, fákat is az ő irányában került meg.

Plecsike liget-kompatibilisnek tűnt a séta alatt; úgy alakult, hogy biciklizőkkel és futókkal is találkoztunk, figyelemre se méltatta őket. Simán belement egy nagy, neki térdig érő vízbe is, ahol felázott a gyep.

                                                                 Plecsni a vízikutya:

...és éppen átkel az Óperenciás-tengeren:

Egyetlen melegebb helyzethez volt szerencsénk, amikor egy nagy fekete dog-szerű fiúkutya odafutott hozzánk messziről, követte az ikertestvére és még egy, Plecsninél kicsit nagyobb harmadik is. A harmadik már eleve a gerincén felálló szőrrel érkezett, bár hang nélkül. Féltem, hogy mi lesz, ha Plecsni esetleg egy vélt támadást gondolna visszaverni, és ott van a kis fekete két óriás tesója, akik tuti a tesó mellé állnának. De szerencsére szimplán csak maga alá húzott farokkal hagyta, hogy szaglásszák, mi meg elvontassuk, míg a trió gazdija hasztalan füttyögött az övéi után.

Volt néhány szívszorító pillanatunk is. Előszeretettel próbál odamenni pléden ülő-heverésző emberekhez. Úgy gondolom, talán hajléktalanokkal élhetett, arra emlékeztethetik, hogy szabadban ücsörgőknél kajához juthat. A jó ég a megmondhatója, mi minden lehet ennek a kis jószágnak a háta mögött. De a lényeg, hogy MÁR mindez a háta mögött van!