Ugye a Lány elég szorongásos, ha csomagolásról van szó. A múltkori utazásnál nagyon jót tett neki, hogy feljöhetett a fotelba az esemény átvészeléséig. Most Ember unszolására hagytam szabadon mozogni és végigkísérhette mindegyik tétel eltűnését az ajtó mögött. Lelkesen ismételgettük a "Jön a kutya is!" kulcsmondatot, hátha.
Izgultam, mert pszicho alaptétel, hogy stresszhelyzet előhozza a rossz automatizmusokat, berögzött negatív viselkedésformákat, ami a Lánynál a láb mellett szökés (is). És nem, valóban nem bízom benne. Eltelt már egy év, de nem hiszem, hogy elég messzire jutottunk már együtt.
Egész tisztességesen viselte a készülődést. A kocsiban pedig a kötelező első 100 km-es ácsorgás után magától lefeküdt, sőt, amikor besötétedett, aludt is.Nemcsak hasalva, de szépen oldalra ledőlve.
Az apartman gyönyörű volt: egy naaagy nappali - konyha az előszobában - és egy hangulatos kis háló. Képzeljetek el egy fényesre glancolt, sötétbarna kerámiapadlós konyhát, amit, ha nem csillogna még eléggé, spotlámpák tucatja világít meg. És egy inkontinens kutyát, aki (félórás, kétórás, félnapos, tökmindegy) sétából hazajövet mindig-de-mindig csöpögtet maga után egy keveset. Találkoztam már olyan kővel, amin halvány nyomot hagytak a csöppek. Ezért megérkezésünk első tízpercében nem a sikeres útért hálát adva térdepeltem le, hanem hogy rögtön felitassam-mossam Lilocska nyomait... inkább a belsőépítészt emlegettem fel szorgosan... :-)
Azután körülnéztünk: kis dohányzóasztal, rajta kedves tálka, tele pici csokikkal. Na, ez rögtön ment a - szagelszívó tetejére, Lillus csak nem tud odáig ugrani... A terebélyes fenyőfa ebédlőasztal, díszgyertyákkal, üveg borral (amit végül nem ittunk meg) rendben van, csak a gyertyát kell a szekrény tetejére menekíteni. Na meg a jóízűnek látszó háncs labdákat az ablakpárkányról, mert ott ugye semmi keresnivalójuk!
No, már csak pár kerámia gránátalmát és szőlőt (túl labdaszerűek...) kellett elzárni, hogy "élhető" legyen az apartman :-D
A háziak remélem nem jönnek majd be, mert sírva fakadnának... :-D
