A boldog, békés Karácsonyunk Szenteste délutánján egy, a fejemtől majd' öt méterre elrepülő üres borosüveggel kezdődött, a séta alatt. Rögtön Kassák Lajos és a nikkel szamovár jutott eszembe. Hiába, az ember vészhelyzetben mindig kapaszkodjon valami szépbe :-P Meg abba, hogy valaki nagyon vigyázott ránk, hogy az az öt méter megvolt!
Ma pedig, Karácsony első napján, Anyósomékhoz készülődünk. Lillusnak megvan az a ki tudja, honnan eredő traumája, hogy utazáskor, csomagoláskor bepánikol. Ésszerűtlenül rohangál, szökni próbál, nyüszít, liheg, szenved. Kajára, tiltásra, figyelemelterelésre nem reagál.
Már tegnap, a fa díszítése alatt is befeszült, de anyuékhoz mentünk át, így egy "jön a kutya is!" varázsmondattal megnyugodott.
Most nem tudjuk vinni, mert múltkor egyszer köszönés helyett majdnem letépte a puli fülét... nem erőltetném a barátkozást...
Kihordtuk a cuccokat az előszobába és sajnos van közte egy nagyon nagy doboz is. Ami kiverte a biztosítékot cucinál. Sebaj, Jan Fennel, zen, nyugalom, odahívtam, leültem a kanapéra, nyugalmat sugározni. Bejött? Naná. Lillus felugrott (kis takarója nélkül, tök' tilosban, tojt rá) és sivítva, nyüszítve, mindenféle módon magyarázta, hogy "Gazdiiii, a Gazdiiii, kiment az ajtón, ott, azon az ajtón, cuccokkal! Eltűnt!!!! Itt fognak hagyni!!!! Itt fognak hagyniiiiii!!!" Zihált, tiszta sokkos volt.
Két opció volt: elmegyünk és hagyjuk üvölteni estig, vagy bekönyörgöm anyuékhoz, napközibe.
Szigorúan hivatalosan, az első megoldás lenne a jó. Otthagyni, üvölteni, leülni a lépcsőházban és amikor elhallgat, visszamenni hozzá. De még elég jóban vagyunk a szomszédokkal, meg aztán, hát nem helyezhetjük át a Karácsonyt...
Anyuék még nem vigyáztak Lillusra, aki hát nem Orsika. Lop, bemegy, felugrik,megnéz, megkóstol, kinyit, belelép. Utcán meg hát kissé erősen kontrollálandó. Persze vállalták :-) Könnyített változat, hogy sétaidőre visszaérünk és pisilve-kakilva szállítottuk le...
Most már remélem csak azzal kell számolni, hogy egy vágósúlyban lévő, gyomorrontott malacot fogunk visszakapni...
Kibírtam, hogy csak egyszer telefonáltam odafelé útról. Ebéd után Anyum hívott, hogy minden rendben van, a kutya ugyan párszor megszaglászta a bejárati ajtót, de aztán más érdekes dolgok után nézett, és hogy nagyon rendesen viselkedik. Na, most már tuti, hogy ebből legalább két napos koplalás lesz!
Induláskor telefonáltam, hogy később érünk majd; Anyu gyanúsan gyorsan tette le a telefont. Gondolkodtam, hogy vajon hanyadik törött, asztalról lerúgott edénynél tarthatnak. Biztosan éppen valamit feltöröl, lemos, felmos vagy hatástalanít.
Befutottunk. Csengő. Átfutott az agyamon, hogy a folyosó erkélykorlátja alatt kifér a feje. Vajon emlékeznek rá otthon, hogy Orsika egyszer kihasalt és fentről nézte a járókelőket? Utána bedeszkáztuk a folyosót. Ha kijönnek ajtót nyitni, ugye addig bent tartják a kutyát? Amilyen lökött, ez ki akarna nézni. Esetleg leugrani. Jézusom. Be kell ugranom és ellökni a kutyát, be a lakás felé.
A tejüvegen át egy kicsi alak közeleg és erős zihálás hallatszik. Anyukám az, és azért kicsi, mert lehajolva két kézzel fogja a vadállat nyakörvét. Lilluska zihál, mert őt aztán nem érdekli a fojtónyakörv.
Kicsiny malacka röpködött. Konkrétan nem lehetett látni a farkát, csak a fekete részét. Majd' szétesett, úgy ugrált, csóvált, mint az eszelős, lábujjhegyen tombolt, bújt, szagolt, mászott, ugrált. Ennyire még nem láttam örülni. Megható volt :-) Aztán levágott egy hatalmas foxirohamot, félre kellett húzódnom, mert ha belém csapódik, tuti a csontomat töri :-) A végén persze a medve is kapott egy adagot az örömmámorból...
Mesélték, hogy nagyon rendes volt, csak amikor Anyukám kiment a konyhába főzni, levágott egy közepes hisztit. Ezt leszámítva szépen aludt délután, és hétkor, amikorra ígértük, hogy jövünk, járkálni kezdett... cukor egy jószág. Megható volt, hogy ennyire ragaszkodik és így tud örülni :-).
2014. december 25., csütörtök
2014. november 16., vasárnap
Mindig ez a fejtörés a címekkel...
Sziasztok! Ma újra suliban voltunk (hurrá-hurrá)!
Tanulságos volt. Csinálhatnék egy ilyen volt-ilyen lett - listát a Kislányról
Az abbahagyott középfok után a nyár elején voltunk egy terápiás foglalkozáson, aminek viszont nem lett folytatása. Épp ideje volt felvenni újra a fonalat. Hálás vagyok Foxis Móninak és Kátya gazdijának, hogy - egymástól függetlenül - Mariannhoz irányítottak.
Na, akkor a "száraz tények":
Kislány egy uszkárszerű kutyát nem ugatott meg. Na jó, más kutyákat előtte és utána nagy lelkesedéssel ugatott meg... Lehet, hogy az uszival azért tett kivételt, mert a nyaralás alatt a "házi" uszkár (egy nagyon öreg, nyugodt, békés és fiú) mellett nyugalomban tudott elsétálni?
A terápiás falkában volt egy nagymedve (azt hiszem, megfertőzött a Vadász szigorúsága Spyke blogjából, így nem merem megtippelni, hogy moszkvai őrkutya volt), egy gyönyörű drótos foxi, egy schnauzer és egy mali fiú. A malival már az utcán volt egy közjáték: bent pihentek a boxukban a kocsijukban, amikor Lillus beszagolt hozzájuk. A mali rámörrent, erre Lill "jóvanna-jóvanna" módon tovatiplizett...
Bementünk, még pórázon (amitől a Kislány befeszül) és a falka elkezdte szaglászni. A lehető legrosszabb körülmény. Pórázon, ketten kétfelől kérlelhetetlenül szimatolják, na a tavasszal is ezért még szőrtépés járt. Most meg, pattanásig feszülve ugyan, de szépen hagyta szimatolni magát. Elengedtem, rohant két kerítéskört, mert hát suliban azt ugye úgy kell...
Feladat volt: ne engedjem ki egy 3 méteres körből. Bénáztam persze, oktató megmutatta, hát Lill úgy ült be a lábára, mintha nála született volna. Imád leégetni a kicsike, de sebaj
No, elkezdtünk körbejárkálni. Malackának kettő darab lépés után leesett, hogy ojjé, feladat van, hát olyan gyönyörű láb mellett haladást produkált, hogy ha ilyet a vizsgán csinál(t volna), bőven 90 pont fölött lettünk volna... Szokásos. Túlteljesít. Ha ülés a feladat, felugrik, megpördül és csehesen ül be. Ha 3 méteren belül kell menni, hát láb mellett követ. A büdös dög.
Elment egy kutya a kerítés mellett: a falka persze odarohant és lelkesen kiabáltak kifelé. Lillus, mintha mindig ezt csinálta volna, rohant velük, beállt a falkába. Nem lökdösött senkit, nem kakaskodott és a felpörgött állapota sem ösztökélte arra, hogy fenékbe harapjon bárkit is. Na, ez nekem is új volt!
Kicsiny cukorbogár kis szemlélődés után kiválasztotta a fekete schnauzert és szemmel láthatóan játszani szeretett volna vele. Csak beszállt a foxi is, a mali meg folyton közé és Lillus közé állt és fékezte a lányt, aki ettől kicsit megijedt. De most sem harapott fenékbe senkit.
Nagyon büszke voltam rá. Úgy működött, mint egy jókutya (ja: esett az eső... )
Jövő héten folytatjuk!
Tanulságos volt. Csinálhatnék egy ilyen volt-ilyen lett - listát a Kislányról
Az abbahagyott középfok után a nyár elején voltunk egy terápiás foglalkozáson, aminek viszont nem lett folytatása. Épp ideje volt felvenni újra a fonalat. Hálás vagyok Foxis Móninak és Kátya gazdijának, hogy - egymástól függetlenül - Mariannhoz irányítottak.
Na, akkor a "száraz tények"
:Kislány egy uszkárszerű kutyát nem ugatott meg. Na jó, más kutyákat előtte és utána nagy lelkesedéssel ugatott meg... Lehet, hogy az uszival azért tett kivételt, mert a nyaralás alatt a "házi" uszkár (egy nagyon öreg, nyugodt, békés és fiú) mellett nyugalomban tudott elsétálni?
A terápiás falkában volt egy nagymedve (azt hiszem, megfertőzött a Vadász szigorúsága Spyke blogjából, így nem merem megtippelni, hogy moszkvai őrkutya volt), egy gyönyörű drótos foxi, egy schnauzer és egy mali fiú. A malival már az utcán volt egy közjáték: bent pihentek a boxukban a kocsijukban, amikor Lillus beszagolt hozzájuk. A mali rámörrent, erre Lill "jóvanna-jóvanna" módon tovatiplizett...
Bementünk, még pórázon (amitől a Kislány befeszül) és a falka elkezdte szaglászni. A lehető legrosszabb körülmény. Pórázon, ketten kétfelől kérlelhetetlenül szimatolják, na a tavasszal is ezért még szőrtépés járt. Most meg, pattanásig feszülve ugyan, de szépen hagyta szimatolni magát. Elengedtem, rohant két kerítéskört, mert hát suliban azt ugye úgy kell...
Feladat volt: ne engedjem ki egy 3 méteres körből. Bénáztam persze, oktató megmutatta, hát Lill úgy ült be a lábára, mintha nála született volna. Imád leégetni a kicsike, de sebaj
No, elkezdtünk körbejárkálni. Malackának kettő darab lépés után leesett, hogy ojjé, feladat van, hát olyan gyönyörű láb mellett haladást produkált, hogy ha ilyet a vizsgán csinál(t volna), bőven 90 pont fölött lettünk volna... Szokásos. Túlteljesít. Ha ülés a feladat, felugrik, megpördül és csehesen ül be. Ha 3 méteren belül kell menni, hát láb mellett követ. A büdös dög.
Elment egy kutya a kerítés mellett: a falka persze odarohant és lelkesen kiabáltak kifelé. Lillus, mintha mindig ezt csinálta volna, rohant velük, beállt a falkába. Nem lökdösött senkit, nem kakaskodott és a felpörgött állapota sem ösztökélte arra, hogy fenékbe harapjon bárkit is. Na, ez nekem is új volt!
Kicsiny cukorbogár kis szemlélődés után kiválasztotta a fekete schnauzert és szemmel láthatóan játszani szeretett volna vele. Csak beszállt a foxi is, a mali meg folyton közé és Lillus közé állt és fékezte a lányt, aki ettől kicsit megijedt. De most sem harapott fenékbe senkit.
Nagyon büszke voltam rá. Úgy működött, mint egy jókutya
(ja: esett az eső... )Jövő héten folytatjuk!
2014. november 12., szerda
Más kutyák
Kolléganőm ma elkésett. Bőven nyolc előtt már bent szokott dekkolni, ma meg egyszerre érkeztünk. Nézem, mit tököl már a parkolóban annyit... Jééé, kutyát hozott magával? Nem is tudtam, hogy van kutyája. Hát, elég szerencsétlenül forgolódnak egymás körül :-) ja, hogy nem is a sajátja...?
A kutya fekete, közepes, olyan sharpei-amstaff-szerűség, kislány. Nyakörv nincs rajta, kicsit félszeg, barátságos. Lehajolok hozzá, bújik, dörgölőzik, és minden áron összevissza szeretne nyalni. Ezt én kevésbé szeretném, de azért sikerül egy csomó szagnyomot elhelyeznie az összes ruhámon.
A kutyust a Népligetben találták reggel; kolléganő, jobb megoldás nem lévén, felpakolta a jószágot és behozta dolgozni. Felbolydult az iroda, mindenki az ablakban lógott... Mindenki a maga módján próbált segíteni: volt, aki vizet hozott, volt, aki felhívta a kutyamenhelyes ismerőseit. Ami nyilván meddő vállalkozás, mert hónapok óta azzal van tele a Facebook, hogy a tököli menhelyet bezárják, a Noétól elloptak egy csomó építőanyagot, na meg egyáltalán, mindenki dugig van. Az egyik foxis ismerős is, aki önkénteskedik egy menhelyen, pont tegnap írt körbe egy mentendő foxika miattl ideiglenest keres - tehát náluk sincs egy fikarcnyi hely sem.
Felhívtam a Népligetben lévő sulit, hogy tudnak-e elvesztésről a környéken, persze nem tudtak. Van a kollégák között egy labrador-tenyésztő (igazi tenyésztő; nem összetévesztendő a szaporítókkal!), ő rögtön riadóztatta a férjét, hogy hozza be a chip-leolvasójukat. Lehet fogadásokat kötni... Naná, hogy nem volt benne. Ami azért is érdekes, mert a kislányka hasán két érdekes heg volt - aki költ arra, hogy megműttesse a kutyáját, arra meg nem költ, hogy oltassa is? Mert a chip nélküli kutyák oltva sincsenek. (Habár, zárójelben jegyzem meg, akármikor voltunk Lillussal orvosnál, eddig soha nem olvasták le a chipjét. Na jó, mi pl. oltani a Fajtamentéses keresztanyuhoz járunk, ismerjük egymást, plusz a saját kezével regelte be Lilla chipjét, de eddig sem a Lehel úton, sem a Primavetben nem "porszívózták" le a kutyát soha...)
Szóval, chip zéró. Felmerül a kérdés, hogy ha meg is találnánk a gazdáját, érdemes-e olyannak visszaadni, aki nem tesz eleget a törvényi kötelezettségeknek, amik ráadásul a kutya érdekeit szolgálják? Ilyenkor az is eszembe jut, hogy cigire meg nyilván a többszörösét is kiadja... de persze ez csak feltételezés.
Ebédidőben kimentem a Fresibe, és nagyon-nagyon leárazottan sikerült szert tennem egy középkék alapon fehér csontikás, igen cukker nyakörvre, meg egy hozzá csöppet sem illő, de vidám színű, világoskék-sárga-kék-fehér csíkos pórázt. Lányos cuccot szerettem volna, de az nem volt. Sőt, totál ki volt fosztva az üzlet... Láttam érdekes, műanyag hámokat, miket ki nem találnak.
Persze a kutya nyakát nem mértem le, de ránézésre olyan combom-vastagságú lehet. Teljes lelki nyugalommal próbálom rá a nyakörvet a lábamra az üzlet kellős közepén. És a végén kiderült, hogy sokkal vékonyabb. Mármint a kutya.
Délutánra a jószág teljesen jól belakta az autót, bár kissé unatkozott. Mindenkinek csóvált és puszilt, aki közeledett, és mindenkinek próbált a nyakába, de legalábbis az ölébe mászni. Kirakták pisilni, hát nem nagyon távolodott el és első szóra (illetve cuppogásra) visszament. Nekem ez elég furcsa volt, el se akar rohanni, le se akart vadászni egy verebet sem, se más után nem kutatott... Már több jelentkező is volt a jószágra odabentről, de a kolléganő pillanatnyilag anyukájáékhoz vitte haza. Holnap majd többet tudunk a sorsa alakulásáról.
A kutya fekete, közepes, olyan sharpei-amstaff-szerűség, kislány. Nyakörv nincs rajta, kicsit félszeg, barátságos. Lehajolok hozzá, bújik, dörgölőzik, és minden áron összevissza szeretne nyalni. Ezt én kevésbé szeretném, de azért sikerül egy csomó szagnyomot elhelyeznie az összes ruhámon.
Felhívtam a Népligetben lévő sulit, hogy tudnak-e elvesztésről a környéken, persze nem tudtak. Van a kollégák között egy labrador-tenyésztő (igazi tenyésztő; nem összetévesztendő a szaporítókkal!), ő rögtön riadóztatta a férjét, hogy hozza be a chip-leolvasójukat. Lehet fogadásokat kötni... Naná, hogy nem volt benne. Ami azért is érdekes, mert a kislányka hasán két érdekes heg volt - aki költ arra, hogy megműttesse a kutyáját, arra meg nem költ, hogy oltassa is? Mert a chip nélküli kutyák oltva sincsenek. (Habár, zárójelben jegyzem meg, akármikor voltunk Lillussal orvosnál, eddig soha nem olvasták le a chipjét. Na jó, mi pl. oltani a Fajtamentéses keresztanyuhoz járunk, ismerjük egymást, plusz a saját kezével regelte be Lilla chipjét, de eddig sem a Lehel úton, sem a Primavetben nem "porszívózták" le a kutyát soha...)
Szóval, chip zéró. Felmerül a kérdés, hogy ha meg is találnánk a gazdáját, érdemes-e olyannak visszaadni, aki nem tesz eleget a törvényi kötelezettségeknek, amik ráadásul a kutya érdekeit szolgálják? Ilyenkor az is eszembe jut, hogy cigire meg nyilván a többszörösét is kiadja... de persze ez csak feltételezés.
Ebédidőben kimentem a Fresibe, és nagyon-nagyon leárazottan sikerült szert tennem egy középkék alapon fehér csontikás, igen cukker nyakörvre, meg egy hozzá csöppet sem illő, de vidám színű, világoskék-sárga-kék-fehér csíkos pórázt. Lányos cuccot szerettem volna, de az nem volt. Sőt, totál ki volt fosztva az üzlet... Láttam érdekes, műanyag hámokat, miket ki nem találnak.
Persze a kutya nyakát nem mértem le, de ránézésre olyan combom-vastagságú lehet. Teljes lelki nyugalommal próbálom rá a nyakörvet a lábamra az üzlet kellős közepén. És a végén kiderült, hogy sokkal vékonyabb. Mármint a kutya.
Délutánra a jószág teljesen jól belakta az autót, bár kissé unatkozott. Mindenkinek csóvált és puszilt, aki közeledett, és mindenkinek próbált a nyakába, de legalábbis az ölébe mászni. Kirakták pisilni, hát nem nagyon távolodott el és első szóra (illetve cuppogásra) visszament. Nekem ez elég furcsa volt, el se akar rohanni, le se akart vadászni egy verebet sem, se más után nem kutatott... Már több jelentkező is volt a jószágra odabentről, de a kolléganő pillanatnyilag anyukájáékhoz vitte haza. Holnap majd többet tudunk a sorsa alakulásáról.
2014. november 2., vasárnap
Igazoltan távol
Igazoltan távol voltunk az őszi foxitaliról. Az októberi hosszú hétvégét négynapos családi kirándulással töltöttük. A panzióban (nem kutya, hanem "rendes" emberi panzió :-) ) nagyon kedvesek voltak: kutyabarát szálláshely, az állatka az étterembe is bevihető (!), és azt is meg lehetett beszélni velük, hogy a távollétünkben véletlenül se menjenek be a szobába. Ez utóbbit azért nem hittem el első szóra, úgyhogy reggelente inkább szóltam, biztos, ami biztos alapon.
Kisleányt ismerve azért mégsem vittük be az étterembe; még végigkuncsorogta volna az összes asztalt... A szokásos módon reagált arra, hogy a szálláson marad:
Kisebb gondot okozott, hogy az ágy pont olyan magas volt, hogy a sajtos labdája épp begurulhasson és ne lehessen kiszedni. Így hát az összecsukható dolgokat összecsuktuk, a ládákkal, székekkel, cipőkkel barikádoztunk... Jó is, hogy nem jött be személyzet .
Nem is tudom, kinél olvastam valami olyasmit, hogy azért szeret kutyával utazni, mert ott kivételesen felengedheti az ágyra... Nálunk sem jöhet fel a kutya. Soha-soha. De azért egy kis szabályerősítő kivétel, khm, az végülis megengedhető. Szigorú szabályokkal és full óvintézkedésekkel: alulra pelenkák, rá a saját takarója. És szigorúan csak az ágy végében. És nem jöhet le a piros takaróról:
Lilluska itt eléggé meg van illetődve :-) Gyorsan elaludt, nehogy meggondoljuk magunkat és letessékeljük :-) Persze ez csak utazáskor, csak idegenben, és nem állandóra történik.
A séták kicsit bonyolultak voltak. Mert hát itt vidéken, itt majdnem minden házban kutya van. Kerítés mögött. És mi történik, ha kutya kerítés mögött, Lillus meg kerítésen kívül? Igen. Koncert.
Bejártuk a környéket, ami úgy történt, hogy a kettővel odébbi kertben egy gyönyörű berni pásztor riadóztatott. Erre a sarki telken előjött két jagdocska, először csaholva, aztán magas hangon teli torokból üvöltve kísértek. Amíg a gazdi ki nem ordított a bejárati ajtón. És pár perc múlva közibük nem vágott egy cipőt is. Bizony, kemény a vidéki jagdok élete...
Próbáltunk mi túloldalon menni, lábujjhegyen menni, takarásban menni. Sajnos jagdocskák nagyon jól látnak is. És ha kiszúrtak a világító sárga kabátomban (most már értem a terepszín ruházatot...), a nyurgábbik teljes nyakhosszában kikandikált a kerítésen: "na, jön már? jön mááááár...???" Édes pofik.
Azért, megérte a koncertet. A falu végében folyt valami patak, jó hosszú töltéssel. Amin a következőket lehetett csinálni:
Az ember ilyenkor késztetést érez utánanézni, hogy az agár tényleg szerepelt-e a foxi fajta kialakításában. Közepes összeget mernék rátenni, hogy igen... Lillusban legalábbis.
A foxifajzatok ráadásul sajátságosan képzelik el a wellness hétvége fogalmát. Valahogy így:
A kis aranyosnak közben úgy járt a farka, mint valami propeller :-)
Útközben találkoztunk két lakóval is. Bézs színű kis állatkák voltak (az egyik tutira... a másikról maximum már csak Dr. Mallard tudott volna pontosabbat mondani, az NCIS-ből...) Szerintem ürge lehetett. Vagy pele. Esetleg pirókegér. Valami csík is volt a hátán. De az nem biztos. Na, majd megkérem Spyke gazdiját, hogy kérdezze meg a Vadászt a pontos megnevezésről.
Kis bogaram nem igazán szeret ásni. Ő inkább mászik. De itt nagyon finom illatok lehettek... A két tetemet (mert a találkozásunkkor már egyik sem működött) eltávolítottuk, miután először kifordult tőlük a Kislány, de másodszor kicsit fel volt még spannolva a jagdok ugatásától, és képes volt felkapni. Bizony... kinek mit jelent a tartalmas, aktív kikapcsolódós hétvége...
Nektek hogyan telt?
Kisleányt ismerve azért mégsem vittük be az étterembe; még végigkuncsorogta volna az összes asztalt... A szokásos módon reagált arra, hogy a szálláson marad:
Kisebb gondot okozott, hogy az ágy pont olyan magas volt, hogy a sajtos labdája épp begurulhasson és ne lehessen kiszedni. Így hát az összecsukható dolgokat összecsuktuk, a ládákkal, székekkel, cipőkkel barikádoztunk... Jó is, hogy nem jött be személyzet
.Nem is tudom, kinél olvastam valami olyasmit, hogy azért szeret kutyával utazni, mert ott kivételesen felengedheti az ágyra... Nálunk sem jöhet fel a kutya. Soha-soha. De azért egy kis szabályerősítő kivétel, khm, az végülis megengedhető. Szigorú szabályokkal és full óvintézkedésekkel: alulra pelenkák, rá a saját takarója. És szigorúan csak az ágy végében. És nem jöhet le a piros takaróról:
Lilluska itt eléggé meg van illetődve :-) Gyorsan elaludt, nehogy meggondoljuk magunkat és letessékeljük :-) Persze ez csak utazáskor, csak idegenben, és nem állandóra történik.
A séták kicsit bonyolultak voltak. Mert hát itt vidéken, itt majdnem minden házban kutya van. Kerítés mögött. És mi történik, ha kutya kerítés mögött, Lillus meg kerítésen kívül? Igen. Koncert.
Bejártuk a környéket, ami úgy történt, hogy a kettővel odébbi kertben egy gyönyörű berni pásztor riadóztatott. Erre a sarki telken előjött két jagdocska, először csaholva, aztán magas hangon teli torokból üvöltve kísértek. Amíg a gazdi ki nem ordított a bejárati ajtón. És pár perc múlva közibük nem vágott egy cipőt is. Bizony, kemény a vidéki jagdok élete...
Próbáltunk mi túloldalon menni, lábujjhegyen menni, takarásban menni. Sajnos jagdocskák nagyon jól látnak is. És ha kiszúrtak a világító sárga kabátomban (most már értem a terepszín ruházatot...), a nyurgábbik teljes nyakhosszában kikandikált a kerítésen: "na, jön már? jön mááááár...???" Édes pofik.
Azért, megérte a koncertet. A falu végében folyt valami patak, jó hosszú töltéssel. Amin a következőket lehetett csinálni:
Az ember ilyenkor késztetést érez utánanézni, hogy az agár tényleg szerepelt-e a foxi fajta kialakításában. Közepes összeget mernék rátenni, hogy igen... Lillusban legalábbis.
A foxifajzatok ráadásul sajátságosan képzelik el a wellness hétvége fogalmát. Valahogy így:
A kis aranyosnak közben úgy járt a farka, mint valami propeller :-)
Útközben találkoztunk két lakóval is. Bézs színű kis állatkák voltak (az egyik tutira... a másikról maximum már csak Dr. Mallard tudott volna pontosabbat mondani, az NCIS-ből...) Szerintem ürge lehetett. Vagy pele. Esetleg pirókegér. Valami csík is volt a hátán. De az nem biztos. Na, majd megkérem Spyke gazdiját, hogy kérdezze meg a Vadászt a pontos megnevezésről.
Kis bogaram nem igazán szeret ásni. Ő inkább mászik. De itt nagyon finom illatok lehettek... A két tetemet (mert a találkozásunkkor már egyik sem működött) eltávolítottuk, miután először kifordult tőlük a Kislány, de másodszor kicsit fel volt még spannolva a jagdok ugatásától, és képes volt felkapni. Bizony... kinek mit jelent a tartalmas, aktív kikapcsolódós hétvége...
Nektek hogyan telt?
2014. augusztus 30., szombat
Végy egy cicát, egy gyíkot, vagy egy hideg patkányt...
Megyünk Lillussal sétálni ma reggel, szép, nagy kört mentünk. A nyaralásban megszokta, hogy az autókat valahogy, macskával együtt szállítják. Lehet, hogy van is bennük egy ilyen kis pneumatikus eszköz, ami, parkoláskor egyszerűen leengedi a macskát a kocsi alá.
Úgyhogy minden áldott séta alatt minden áldott autó alját tüzetesen át kellett vizsgálni, van-e cica. Ha van cica, dermedtre kell ugatni. Ha reggel van - és még mindenki alszik a sötétzöld zsalus kőházak álmos ablakai mögött -, ha este van - és már mindenki nyugovóra tért...
Nagyon toleráns emberek ezek a horvátok. Egyszer sem öntötték ki ránk az éjjeliedényt (már, ha használnak ilyet ), egyszer sem küldtek el még melegebb éghajlatra. Ugat, hát ugat. Biztos talált valamit.
Egy cseppet sem volt meglepő az sem, amikor az egyik sétánkon magyar szót hallottunk az elhaladó pár felől: - Ja, ez az a kis mérges kutyus, akit tegnap is láttunk .
No, most már itthon vagyunk, első hétvégi sétánk a nyaralás óta. Sikeresen megkergettünk egy gyíkot (10.000,- Ft az eszmei értéke), na ez a brutál foxi pontosan kiismerte már a menekülési stratégiájukat, így folyton eléggé résen kell lennem, hogy megakadályozhassam a természetkárosítást.
Utána benéztünk a fodrászhoz a házban. A fodrász lányok mindig kitörő örömmel fogadják Lillust, ő meg örömmel cukul nekik. Már, ha valami izgalmas szag el nem tereli másik irányba. Olykor kissé udvariatlan a lányocska, a fodrászok jönnek, mosolyognak, leguggolnak, ő meg jó nagy ívben kerül és demonstratíve lepisil egy bokrot, majd édesen tovaüget.
No, ma lelkesen beszagolt a fodrászatba - és egy nagy, zsömleszínű labrador nézett vissza rá. Meghökkent a kislány, a szagot érezte, de nem számított egy ekkora fejre az ajtóban :-) Büszke vagyok rá, mert hang nélkül, teljesen kutyához méltóan ismerkedett a labival - aki szintén lány volt, bár Lillust ez nem érdekli; ha olyan, örömmel tép meg fiúkat is.
Ebből a szempontból tökéletes Terrier Terápia (copyright Ági! ) volt számunkra a nyaralás, rengeteg kutyával találkoztunk és szagoltunk meg. Ééééés Lillus egyetlen kutyát nem akart megtépni! Konkrétan, a helyzet az volt, ha a másik kutya normális, mármint nyugodt, és nem őrjöngve az arcába rohan, mint az itthoni yorkie-k és fehér bongyorkák, akkor Lill is teljesen rendesen "működött".
Ez nyilván abból jöhet, hogy nyaralásra általában azok viszik el a kutyát, akik foglalkoznak vele itthon is. Fordítva ez nyilván nem igaz, teljesen rendben van egy jó panzióba-beadás, mert lehet olyan úticél, ami inkább kínzás a kutyának, mint öröm. Viszont ebből fakadóan nyaraláson nem esélyes őrjöngő bongyorkával találkozni, aki kihozza a Lányból is az állatot.
Szóval, sikerrel abszolváltuk a labradort. Megyünk tovább. Megállunk a "patkányos" lefolyónál. Mert a Kislány mindig megáll itt, szagol, megkerüli, szagol, próbál bejutni, persze a vasrácson nem lehet. Biztos patkányok laknak bent, mert hát csatornában azok szoktak, biztos azokat érzi, mondtuk, és ebben is maradtunk.
No, Lilluska szagol, iderohan, odarohan, szagol. Aztán beszagol egy autó alá, no, olyat is szokott, mindennap, minden autónál mostanság. Biztos cica aludt a kocsi alatt. Aztán Lillus hason beugrik, derékig, vonaglik, tép, vonszol. Rántom el rögtön - basszus, talán macskát talált, tejóég, veszélyesek a cicakarmok - no kihúzom a kutyát. Szájában egy jókora patkánnyal. Budapesten, na jó, kertes környék, de paaatkáááány??? Tééényleg paaatkááány? Egy döglött patkány!
Zaklatott két nap van mögöttünk, egy évre való rossz szakadt a nyakunkba, ez a mentségem, hogy nagyon nem vagyok a topon. Próbáltam kifeszegetni a Lány száját, jól megszúrt az egyik foga. A patkányról sem láttam jól, hogy döglött-e, majd aztán jól visszaharap, ahogy érzi az eresztést... Lillus egyszer-egyszer fogást váltott (erősített) a prédán, de sikerült eljutni a kapucsengőig. Ember jött és megmentett!
Lillus átengedte neki a zsákmányt... Jó kutya!
Utána őrült telefonálás Györgyinek, tejóég, mit csináljunk, mibe áztassam a kutyát fertőtlenítés gyanánt... Nagyon kedves volt, megnyugtatott, hogy ha mérgezett lett volna a példány (mert hogy hideg volt), az csak elfogyasztáskor lenne baj, meg leptospira ellen oltva van a Lány...
Több se kellett, elolvastam a leptospirózist a neten, bőrsérüléssel bejuthat a baktérium, szuper. Emelje fel a kezét az, akin nincs egy pici karcolás sem a kezén...!
Csak pozitívan: még szerencse, hogy az autónk szervizben van. Azt hiszem, a betadines külső fertőtlenítés után belsőre is sürgősen szükségem lesz. De azt már teljesen más hatóanyaggal!
Úgyhogy minden áldott séta alatt minden áldott autó alját tüzetesen át kellett vizsgálni, van-e cica. Ha van cica, dermedtre kell ugatni. Ha reggel van - és még mindenki alszik a sötétzöld zsalus kőházak álmos ablakai mögött -, ha este van - és már mindenki nyugovóra tért...
Nagyon toleráns emberek ezek a horvátok. Egyszer sem öntötték ki ránk az éjjeliedényt (már, ha használnak ilyet ), egyszer sem küldtek el még melegebb éghajlatra. Ugat, hát ugat. Biztos talált valamit.
Egy cseppet sem volt meglepő az sem, amikor az egyik sétánkon magyar szót hallottunk az elhaladó pár felől: - Ja, ez az a kis mérges kutyus, akit tegnap is láttunk .
No, most már itthon vagyunk, első hétvégi sétánk a nyaralás óta. Sikeresen megkergettünk egy gyíkot (10.000,- Ft az eszmei értéke), na ez a brutál foxi pontosan kiismerte már a menekülési stratégiájukat, így folyton eléggé résen kell lennem, hogy megakadályozhassam a természetkárosítást.
Utána benéztünk a fodrászhoz a házban. A fodrász lányok mindig kitörő örömmel fogadják Lillust, ő meg örömmel cukul nekik. Már, ha valami izgalmas szag el nem tereli másik irányba. Olykor kissé udvariatlan a lányocska, a fodrászok jönnek, mosolyognak, leguggolnak, ő meg jó nagy ívben kerül és demonstratíve lepisil egy bokrot, majd édesen tovaüget.
No, ma lelkesen beszagolt a fodrászatba - és egy nagy, zsömleszínű labrador nézett vissza rá. Meghökkent a kislány, a szagot érezte, de nem számított egy ekkora fejre az ajtóban :-) Büszke vagyok rá, mert hang nélkül, teljesen kutyához méltóan ismerkedett a labival - aki szintén lány volt, bár Lillust ez nem érdekli; ha olyan, örömmel tép meg fiúkat is.
Ebből a szempontból tökéletes Terrier Terápia (copyright Ági! ) volt számunkra a nyaralás, rengeteg kutyával találkoztunk és szagoltunk meg. Ééééés Lillus egyetlen kutyát nem akart megtépni! Konkrétan, a helyzet az volt, ha a másik kutya normális, mármint nyugodt, és nem őrjöngve az arcába rohan, mint az itthoni yorkie-k és fehér bongyorkák, akkor Lill is teljesen rendesen "működött".
Ez nyilván abból jöhet, hogy nyaralásra általában azok viszik el a kutyát, akik foglalkoznak vele itthon is. Fordítva ez nyilván nem igaz, teljesen rendben van egy jó panzióba-beadás, mert lehet olyan úticél, ami inkább kínzás a kutyának, mint öröm. Viszont ebből fakadóan nyaraláson nem esélyes őrjöngő bongyorkával találkozni, aki kihozza a Lányból is az állatot.
Szóval, sikerrel abszolváltuk a labradort. Megyünk tovább. Megállunk a "patkányos" lefolyónál. Mert a Kislány mindig megáll itt, szagol, megkerüli, szagol, próbál bejutni, persze a vasrácson nem lehet. Biztos patkányok laknak bent, mert hát csatornában azok szoktak, biztos azokat érzi, mondtuk, és ebben is maradtunk.
No, Lilluska szagol, iderohan, odarohan, szagol. Aztán beszagol egy autó alá, no, olyat is szokott, mindennap, minden autónál mostanság. Biztos cica aludt a kocsi alatt. Aztán Lillus hason beugrik, derékig, vonaglik, tép, vonszol. Rántom el rögtön - basszus, talán macskát talált, tejóég, veszélyesek a cicakarmok - no kihúzom a kutyát. Szájában egy jókora patkánnyal. Budapesten, na jó, kertes környék, de paaatkáááány??? Tééényleg paaatkááány? Egy döglött patkány!
Zaklatott két nap van mögöttünk, egy évre való rossz szakadt a nyakunkba, ez a mentségem, hogy nagyon nem vagyok a topon. Próbáltam kifeszegetni a Lány száját, jól megszúrt az egyik foga. A patkányról sem láttam jól, hogy döglött-e, majd aztán jól visszaharap, ahogy érzi az eresztést... Lillus egyszer-egyszer fogást váltott (erősített) a prédán, de sikerült eljutni a kapucsengőig. Ember jött és megmentett!
Lillus átengedte neki a zsákmányt... Jó kutya!
Utána őrült telefonálás Györgyinek, tejóég, mit csináljunk, mibe áztassam a kutyát fertőtlenítés gyanánt... Nagyon kedves volt, megnyugtatott, hogy ha mérgezett lett volna a példány (mert hogy hideg volt), az csak elfogyasztáskor lenne baj, meg leptospira ellen oltva van a Lány...
Több se kellett, elolvastam a leptospirózist a neten, bőrsérüléssel bejuthat a baktérium, szuper. Emelje fel a kezét az, akin nincs egy pici karcolás sem a kezén...!
Csak pozitívan: még szerencse, hogy az autónk szervizben van. Azt hiszem, a betadines külső fertőtlenítés után belsőre is sürgősen szükségem lesz. De azt már teljesen más hatóanyaggal!
Végy egy hízott (libát) sirályt...
Az úgy kezdődött, hogy még süldő leány koromban, - talán valamelyik Karácsonyra - kaptunk egy régi-régi szakácskönyvet, újranyomásban. Furcsa és szokatlan megnevezések (végy három meszely lisztet...), imádnivalóan régimódi kikötések: (végy egy szép nagy hízott libát); eszméletlen mennyiségek (végy húsz tojást)... na ja, régen a nagycsaládokban voltak elegen, ott nem lehetett két tojásos rántottával jóllakatni a jónépet. Pláne, ha a bizonyos szakácskönyv valami úri ház szakácsnéjáé volt, akiknél a húsz-ötven-százfős vendégség sem volt szokatlan.
Hogy jön ez a kutyához: hát úgy, hogy amikor suliba kezdtünk járni, az első órán Dina elmondta a gazdiknak, hogy nagyon sok múlik a megfelelő jutalomfalaton. Mert van, aki a munka kedvéért dolgozik. Van, aki a hasa miatt, de ott is vannak fokozatok. Van úgy, hogy csak mérlegel a kutyuli, hát ezért a posszadt virsliért én be nem megyek kúszóba. Dina említette, hogy bizony van kutya, aki csak a hagymás, sült májért hajlandó dolgozni (fene a gusztusát!).
No, ez jutott eszembe tegnap, amikor az esti séta alatt lementünk a partra. Egy komoly fizikumú, szürke sirály ringatózott a hullámokon, lustán, és szemtelenül közel a parthoz. A mi kicsi Malackánk, aki utálja-gyűlöli az úszást, a vizet, egyáltalán, a szilárd talaj hiányát, olyan szépen ugrott volna be utána, hogy levadássza-megtépje-széjjelszedje a madarat, hogyha Ember nem tartja vissza a pórázon, már el is költötte volna első, BARF-szerinti vacsoráját. Szóval nincs olyan, hogy a kutya valamit ne tudjon megcsinálni. Csak kellő motiváció kell hozzá. Hagymával sült hízott kacsamáj, házikolbász, tepertő. Vagy ha más nem, hát kapjuk elő eleink egyik kitűnő szakácskönyvét: "Végy egy hízott..." hát khm. Sirályt!
Emlékeztek még a tavalyi nyaralós sorozatunkra? :-)
Hogy jön ez a kutyához: hát úgy, hogy amikor suliba kezdtünk járni, az első órán Dina elmondta a gazdiknak, hogy nagyon sok múlik a megfelelő jutalomfalaton. Mert van, aki a munka kedvéért dolgozik. Van, aki a hasa miatt, de ott is vannak fokozatok. Van úgy, hogy csak mérlegel a kutyuli, hát ezért a posszadt virsliért én be nem megyek kúszóba. Dina említette, hogy bizony van kutya, aki csak a hagymás, sült májért hajlandó dolgozni (fene a gusztusát!).
No, ez jutott eszembe tegnap, amikor az esti séta alatt lementünk a partra. Egy komoly fizikumú, szürke sirály ringatózott a hullámokon, lustán, és szemtelenül közel a parthoz. A mi kicsi Malackánk, aki utálja-gyűlöli az úszást, a vizet, egyáltalán, a szilárd talaj hiányát, olyan szépen ugrott volna be utána, hogy levadássza-megtépje-széjjelszedje a madarat, hogyha Ember nem tartja vissza a pórázon, már el is költötte volna első, BARF-szerinti vacsoráját. Szóval nincs olyan, hogy a kutya valamit ne tudjon megcsinálni. Csak kellő motiváció kell hozzá. Hagymával sült hízott kacsamáj, házikolbász, tepertő. Vagy ha más nem, hát kapjuk elő eleink egyik kitűnő szakácskönyvét: "Végy egy hízott..." hát khm. Sirályt!
Emlékeztek még a tavalyi nyaralós sorozatunkra? :-)
2014. augusztus 10., vasárnap
Tenyésztő vagy szaporító?
Az utóbbi időben aktuális ez a téma. Valahogy megtalálnak a
kutyát venni, vagy magukhoz venni szándékozók, ami jó. Egy kiskutya öröm (na
jó, a pisitócsáktól, lerágott tapétától, széttépett kedvencruháról most nem
beszélünk J
). De találkoztam olyannal is, akit éppen átvert egy szaporító… L
Azzal is találkozom, hogy nagyon sokan nincsenek tisztában a
tenyésztők és a szaporítók közötti különbséggel. Pedig van, jócskán.
Röviden: a tenyésztő a minőségre és a kutyái jólétére
törekszik. A szaporító csak a pénzre megy, gyakran palira veszi a vevőt és
semmibe a kutyáit, nemritkán súrolja az állatkínzás fogalmát is.
Nézzétek át az alábbit, és döntsetek…
Tenyésztő
|
Szaporító
|
Bejegyzett kennelneve van! Akinek nincs kennelneve, az egyszerűen egy
szaporító. Ilyen egyszerű.
|
Névtelen
|
Nem a kutyáiból él, bár a vételár nem alacsony. Csak éppen rákölti a
kutyáira…
|
A kutyái puszta bevételi forrás. Semmi több.
|
Referenciákkal rendelkezik, rá lehet keresni, sok találattal.
|
Ügyel arra, nehogy rákereshető, utolérhető, leinformálható legyen.
Összesen egy mobilszám van hozzá.
|
Van weboldala, amit rendszeresen frissít. A kiskutyákról és előző
almokról sok képet tesz fel, ugyanígy a szülőkről is.
|
Magától nem tesz fel képet (nincs is hova), unszolásra küld 1-1
telefonnal készült fotót. Rossz esetben egy netről letöltött képet (ki tudja,
kiről).
|
A kiskutyákra előjegyzés van. Almot ritkán, előre meghirdetett időpontban
hoz le (pl. a weboldalán ilyesmi áll: „tervezett alom 2014 októberében”, „legközelebb
2015 tavaszán tervezünk almot” stb.)
|
Folyamatosan kaphatók nála kiskutyák. Minden tüzeléskor lehoz almot,
évente 2-szer, vagy többször :-(
Újságban, netes hirdetési felületeken hirdeti a kicsiket.
|
A kiskutyák szülei törzskönyvvel rendelkeznek és a kölyköket sem adja
anélkül.
|
„Adhatok törzskönyvet, de akkor egy tízessel drágább lesz az ára.”
Vagy: „Hova gondolsz, akkor sokkal többe kerülne”
|
A szülők kiállítás-nyertesek, munkavizsgásak, kutyaiskolába járnak, mindez
dokumentálva van.
|
Semmi ilyennek nincs nyoma.
|
A tenyésztés célja: stabil, fajtastandard szerinti, szép, kiváló
kutyák.
|
A szaporítás célja: pénzt keresni. A végeredményre tekintet nélkül.
|
A kiskutya ára százezres nagyságrend… :-(
|
A kiskutya ára 10-20-40 ezer forint.
|
A kiskutyák 9-10 hetes korukig az anyjukkal vannak. FIGYELEM: az Állatvédelmi Törvény előírja, hogy a
kicsiknek minimum a 8. hétig az anyjuk
mellett KELL maradniuk! Aki nem így tesz, törvényt (is) sért!
|
Jellemzően 5-6 hetesen eladja a kutyákat, mert:
* „már egyedül esznek”
* „ha tovább tartanám őket, sokba kerülnének”
* „legalább hamarabb lesz fogamzóképes az anya”
|
A kölyköket oltási programjukkal, chippelve, féreghajtva adja
gazdához.
|
Jó, ha 1 oltást kaptak a kicsik, de ez sem jellemző. Chip nincs. :-(
|
A kölyköket elvitel előtt meg lehet látogatni. Választhatsz, (attól
függően, felíratkozás szerint hanyadik vagy a sorban).
|
Csak a vásárláskor láthatod a kicsit, jellemzően egyedül. Nem
választhatsz.
|
Az anyakutya és a kicsik tiszta, rendes, nyugodt környezetben élnek,
kiegyensúlyozottak. Az anya egészséges.
|
Jellemzően összezsúfolt, sokszor koszos helyen, sok más kutyával
együtt laknak a picik. Az anya kizsigerelt, csúnya, nem ritkán beteg.
|
A kölykök erősek, egészségesek.
|
A kölykök gyakran bélfertőzéssel, férgekkel küzdenek, gyakran hazavitel
után elhullanak.
|
A többi kutya is egészséges, boldog, látszik, hogy foglalkoznak
velük, jól szocializáltak, barátságosak.
|
A többi kutya agresszív vagy félénk, beteges, ápolatlan, kizsigerelt,
vagy nincs is többi kutya.
|
A szülők egészségügyi szűrésekkel rendelkeznek, ezek az adatok
publikusak, a tenyésztő büszke rá.
|
Nincs nyoma szűrésnek, említésére a szaporító esetleg ideges lesz.
|
Csak 2 évesnél idősebb kutyát von tenyésztésbe.
|
Az első tüzeléstől kezdve szaporít.
|
A szülőket gondosan válogatják, ugyanazon szülőpártól ritkán van
második alom. Saját fedezőkannal ritkán fedez kennelen belül, sokszor
külföldi az apa (rokontenyésztés kiszűrése a cél, és a genetikai
változatosság, persze az egészségügyi és küllemi feltételek meglétével).
Ismeri a fajtát, a jellemző genetikai betegségeket, nyíltan beszél
róluk, tanácsot ad.
|
Van egy halom kutya, akiket keresztül-kasul pároztatnak, ahogy éppen
esik. Rokonnal akár.
Nincs tisztában a genetikai veszélyekkel, nem ismeri a fajtát különösebben
és nem tartja fontosnak, hogy tisztában legyen mindezzel.
|
A kölykök jól szocializáltak, barátságosak, érdeklődők, esetleg már
fésüléshez stb. kezdik őket hozzászoktatni.
|
A kicsik sokszor félénkek, ijedősek, rosszul reagálnak az emberi
közeledésre.
|
Bármilyen probléma esetén visszaveszi a kölyköt.
|
Nem vesz vissza kölyköt, „még csak az kéne”. Van olyan is, hogy neked
többet nem veszi fel a telefonját.
|
Eladás után érdeklődik a kicsik sorsáról, tartja a kapcsolatot a
gazdákkal.
|
Az eladás után nem törődik a kölykök sorsával.
|
Adásvételi szerződést írat.
|
Nem ad semmilyen papírt.
|
Jó minőségű (szuperprémium) táppal etet.
|
Olcsó táppal etet, gyakran a kölykök is felnőtt tápot esznek.
|
Kérdéseket tesz fel a leendő gazdiknak, érdekli, hol-hogyan-milyen
célra keresnek kutyát. Adott esetben akár le is beszéli az érdeklődőt.
|
Bárkinek elad, és nem kérdez semmit. Csak a bevétel érdekli.
|
A kölyökkutya átvételi helye kizárólag a tenyésztő
otthona/nyaralója/tanyája stb.
|
Az átvételi hely kapualj, pláza, aluljáró, vasútállomás, parkoló,
autócsomagtartóból. Bármi, csak nyoma ne maradjon.
|
Egészséges, stramm, fajtatiszta, garantáltan olyan kutya kerül ki a
tenyészetéből, amilyenre számítasz.
|
Kétes állapotú, ismeretlen genetikájú kiskutyát kapsz, aki vagy
életben marad, vagy nem, és vagy olyan színű/méretű/típusú/fajtájú stb. kutya
lesz belőle, amilyet szerettél volna, vagy nem.
|
Érthető, ha valaki nem akar százezres nagyságrendet kiadni
egy kölyökkutyáért. És érthető, ha nincs szüksége törzskönyvre, hiszen sem
kiállításra járni, sem tenyészteni nem akar (vigyázat: tenyésztővé válni csak kiállításon
nyertes, munkavizsgás stb. kutyával lehet!!!) Akkor: irány egy MENHELY!
Rengeteg kedves, gazdira váró kiskutya van akár menhelyen,
akár sintértelepen –ez sem ugyanaz! - (jellemzően felnőttek, de kölyök is akad…),
akin segítesz, ha magadhoz veszed. És tele van a net fajtamentő szervezetekkel, ha konkrátan egy bizonyos fajtát keresel (pl. sportra stb.). Ha viszont szaporítótól vásárolsz,
hozzájárulsz ennek a kutyák életét, épségét figyelmen kívül hagyó,
veszélyeztető, nemtörődöm üzletágnak a fennmaradásához! :-(
Te döntesz.
2014. június 16., hétfő
Kinek van még melege?
A százhúsz fokban lehet, hogy jólesne egy kis üdítő visszatekintés a téli havasokba... Úgyis adós vagyok még egy pár fényképpel. Egy pár boldogan hempergő-mászó-ugráló-hóban gázoló képpel.
A Lány meg azóta teljes életnagyságban átkeresztelődött Lizára, amit hol Lillusnak, hol Nózimalac-disznónak, Cucikának, Kisbogaramnak becézünk. Hol meg úgy, hogy "Azt te csak hiszed" :-)))))
Ez egy átlagos nap átlagos sétája:
Kezdünk hosszú, méla lesben...
Aztán szaglászunk egy keveset...
Széles jókedvünk kerekedik a szaglászástól... vagy mondjam a költővel? "Hogy kimelegedjék, ugrándozott, és jó nagyokat lépett..."
"S a hidegre való tekintettel..."
...tovább ugrándozott... 
Így nem csoda, hogy otthon már adta a jókutyát. Na jó, ehhez kellett egy pihepuha szőnyeg is, ne már a kemény padlón kelljen hevernie.(Felhívnám a figyelmet a színes rongyszőnyegre, ez az ő szőnyege, hoztuk otthonról, meg ugye jött a kiságya is... De sebaj. A másokrétje szőnyege mindig zöldebb fehérebb...)
Annyira jól állt neki ez a szőnyeg, és olyan szépen elvolt rajta, hogy 1) kiderítettük, honnan van, 2) megnéztük a neten, hogy van-e a közelben ilyen bolt, 3) a szakadó esőben, hazafelé menet beszaladtunk és vettünk egyet :-) (a fenti képen 2 db van összetolva)
És miután így kiugráltuk-kipihentük magunkat, egy vékonyka kis szendvicset is el kellett fogyasztani - na nem Neki. Nekünk! A tojáska alatti sülthús mintegy jó ujjnyi vastag... volt.
Hosszú út vezetett ide. Emlékszem az első hónapokra. Amikor 1,5 perc alatt (mértem) tolta be az 5/8-adot. Normális kutya "versenyideje" 2, 2,5 perc... És akkoriban egy lefordított bögrét is a táljába kellett tenni, "lassítónak", hogy ne habzsoljon annyira. Ehhez képest, mostanság itt álldogál a kaja fölött.
Na jó... van, hogy annyira koncentrál, hogy a földre csöpög a nyála... <3 Éljen Pavlov doktor, és a reflexe :-)
Ettől még természetesen végigasszisztálja a mi vacsoráinkat is. Hogy viccesebbé tegye, időnként elszórakoztat bennünket a medvéjével (medve nélkül egy tapodtat se!). Például azzal, hogy vicces helyekre teszi:
Na, ki kér egy pohárka medvekólát? :-)
A Lány meg azóta teljes életnagyságban átkeresztelődött Lizára, amit hol Lillusnak, hol Nózimalac-disznónak, Cucikának, Kisbogaramnak becézünk. Hol meg úgy, hogy "Azt te csak hiszed" :-)))))
Ez egy átlagos nap átlagos sétája:Kezdünk hosszú, méla lesben...
Aztán szaglászunk egy keveset...
Széles jókedvünk kerekedik a szaglászástól... vagy mondjam a költővel? "Hogy kimelegedjék, ugrándozott, és jó nagyokat lépett...""S a hidegre való tekintettel..."
...tovább ugrándozott...
Ja és persze ásni is kellett. Vagy fejet a hó alá dugni és nagyokat fújtatva szagot elemezni. Most látom, így a fehér háttér előtt, hogy mennyire pöttyös... <3
Így nem csoda, hogy otthon már adta a jókutyát. Na jó, ehhez kellett egy pihepuha szőnyeg is, ne már a kemény padlón kelljen hevernie.(Felhívnám a figyelmet a színes rongyszőnyegre, ez az ő szőnyege, hoztuk otthonról, meg ugye jött a kiságya is... De sebaj. A mások
És miután így kiugráltuk-kipihentük magunkat, egy vékonyka kis szendvicset is el kellett fogyasztani - na nem Neki. Nekünk! A tojáska alatti sülthús mintegy jó ujjnyi vastag... volt.
Hogy a kutya mit evett? A saját kis tápját. Már, miután megkapta az engedélyt hozzá. Anélkül ugyanis nem nyúl hozzá:
Na jó... van, hogy annyira koncentrál, hogy a földre csöpög a nyála... <3 Éljen Pavlov doktor, és a reflexe :-)
Ettől még természetesen végigasszisztálja a mi vacsoráinkat is. Hogy viccesebbé tegye, időnként elszórakoztat bennünket a medvéjével (medve nélkül egy tapodtat se!). Például azzal, hogy vicces helyekre teszi:
Na, ki kér egy pohárka medvekólát? :-)
2014. március 9., vasárnap
Ezek már megint elutaznak - átrendezés
Bizony, a télben az a jó, hogy szerencsés helyeken esik a hó is. És ha hó, síelés... Februárban elutaztunk egy kis síelésre a festői Mühlbach-ba. Foxistul.
Ugye a Lány elég szorongásos, ha csomagolásról van szó. A múltkori utazásnál nagyon jót tett neki, hogy feljöhetett a fotelba az esemény átvészeléséig. Most Ember unszolására hagytam szabadon mozogni és végigkísérhette mindegyik tétel eltűnését az ajtó mögött. Lelkesen ismételgettük a "Jön a kutya is!" kulcsmondatot, hátha.
Izgultam, mert pszicho alaptétel, hogy stresszhelyzet előhozza a rossz automatizmusokat, berögzött negatív viselkedésformákat, ami a Lánynál a láb mellett szökés (is). És nem, valóban nem bízom benne. Eltelt már egy év, de nem hiszem, hogy elég messzire jutottunk már együtt.
Egész tisztességesen viselte a készülődést. A kocsiban pedig a kötelező első 100 km-es ácsorgás után magától lefeküdt, sőt, amikor besötétedett, aludt is.Nemcsak hasalva, de szépen oldalra ledőlve.
Az apartman gyönyörű volt: egy naaagy nappali - konyha az előszobában - és egy hangulatos kis háló. Képzeljetek el egy fényesre glancolt, sötétbarna kerámiapadlós konyhát, amit, ha nem csillogna még eléggé, spotlámpák tucatja világít meg. És egy inkontinens kutyát, aki (félórás, kétórás, félnapos, tökmindegy) sétából hazajövet mindig-de-mindig csöpögtet maga után egy keveset. Találkoztam már olyan kővel, amin halvány nyomot hagytak a csöppek. Ezért megérkezésünk első tízpercében nem a sikeres útért hálát adva térdepeltem le, hanem hogy rögtön felitassam-mossam Lilocska nyomait... inkább a belsőépítészt emlegettem fel szorgosan... :-)
Azután körülnéztünk: kis dohányzóasztal, rajta kedves tálka, tele pici csokikkal. Na, ez rögtön ment a - szagelszívó tetejére, Lillus csak nem tud odáig ugrani... A terebélyes fenyőfa ebédlőasztal, díszgyertyákkal, üveg borral (amit végül nem ittunk meg) rendben van, csak a gyertyát kell a szekrény tetejére menekíteni. Na meg a jóízűnek látszó háncs labdákat az ablakpárkányról, mert ott ugye semmi keresnivalójuk!
No, már csak pár kerámia gránátalmát és szőlőt (túl labdaszerűek...) kellett elzárni, hogy "élhető" legyen az apartman :-D
A háziak remélem nem jönnek majd be, mert sírva fakadnának... :-D
Ugye a Lány elég szorongásos, ha csomagolásról van szó. A múltkori utazásnál nagyon jót tett neki, hogy feljöhetett a fotelba az esemény átvészeléséig. Most Ember unszolására hagytam szabadon mozogni és végigkísérhette mindegyik tétel eltűnését az ajtó mögött. Lelkesen ismételgettük a "Jön a kutya is!" kulcsmondatot, hátha.
Izgultam, mert pszicho alaptétel, hogy stresszhelyzet előhozza a rossz automatizmusokat, berögzött negatív viselkedésformákat, ami a Lánynál a láb mellett szökés (is). És nem, valóban nem bízom benne. Eltelt már egy év, de nem hiszem, hogy elég messzire jutottunk már együtt.
Egész tisztességesen viselte a készülődést. A kocsiban pedig a kötelező első 100 km-es ácsorgás után magától lefeküdt, sőt, amikor besötétedett, aludt is.Nemcsak hasalva, de szépen oldalra ledőlve.
Az apartman gyönyörű volt: egy naaagy nappali - konyha az előszobában - és egy hangulatos kis háló. Képzeljetek el egy fényesre glancolt, sötétbarna kerámiapadlós konyhát, amit, ha nem csillogna még eléggé, spotlámpák tucatja világít meg. És egy inkontinens kutyát, aki (félórás, kétórás, félnapos, tökmindegy) sétából hazajövet mindig-de-mindig csöpögtet maga után egy keveset. Találkoztam már olyan kővel, amin halvány nyomot hagytak a csöppek. Ezért megérkezésünk első tízpercében nem a sikeres útért hálát adva térdepeltem le, hanem hogy rögtön felitassam-mossam Lilocska nyomait... inkább a belsőépítészt emlegettem fel szorgosan... :-)
Azután körülnéztünk: kis dohányzóasztal, rajta kedves tálka, tele pici csokikkal. Na, ez rögtön ment a - szagelszívó tetejére, Lillus csak nem tud odáig ugrani... A terebélyes fenyőfa ebédlőasztal, díszgyertyákkal, üveg borral (amit végül nem ittunk meg) rendben van, csak a gyertyát kell a szekrény tetejére menekíteni. Na meg a jóízűnek látszó háncs labdákat az ablakpárkányról, mert ott ugye semmi keresnivalójuk!
No, már csak pár kerámia gránátalmát és szőlőt (túl labdaszerűek...) kellett elzárni, hogy "élhető" legyen az apartman :-D
A háziak remélem nem jönnek majd be, mert sírva fakadnának... :-D
2014. január 5., vasárnap
Lilocska Karácsonya
Emlékeztek arra az ősrégi Greta Garbo-filmre, amelyikben az "isteni Garbo" egy (talán orosz?) katonanőt alakít, Ninocskát, aki csiszolatlan modorú és faragatlan, de aztán nagyvilági hölgy lesz belőle? Na, az ő mintájára kistündérünk igazán kiérdemli a Lilocska becenevet. Egy kifinomult balett-táncosnő és egy rámenős kamionsofőr egyszerre veszett el benne - dehát ezt már régóta tudjátok :-)
Mozgalmas Karácsonyunk volt, pár napra elutaztunk síelni, és természetesen Plecsni is jött velünk. Tavaly Móniék gondjaira bíztuk, akik remekül gondoskodtak róla, de egyrészt nem szerettem volna visszaélni a kedvességükkel, hogy ismét a nyakukba sózzuk a Kislányt, másrészt naponta többször sms-eztünk, hogy hogy van, nem szomorú-e (naná, hogy nem volt...!), eszik-e rendesen (naná...!), bírnak-e vele (bírtak...). Szóval találtunk "háziállat megengedett"-szállást. A háziaknak volt egy gyönyörű, vörös perzsájuk... Amikor megláttam, balsejtelmek kezdtek gyötörni. Na de ne szaladjunk előre...
A nyaraláskor megtapasztaltuk, hogy a kicsike konkrétan önkívületig kétségbeesik, amikor meglátja az utazótáskákat, a célirányos pakolást. Nem egyszerű dolog levinni se a holmikat az autóba, mert cucika láb alatt van. Ha meg bezárjuk a szobába, úgy üvölt, mint a sakál. Ha vele maradunk a bezárt szobában, nem üvölt. Csak zihál, rohan fel-alá, aggódik, tipródik és nyüszít... nem nyugtatja meg a jelenlét, csak ha mindketten "megvagyunk". Ez mindig egy elég nehéz menet. Ahol régebben lakott, ott vagy otthagyták, vagy veszekedős, teátrális elköltözések, vagy menekülések voltak... nem akarom tudni. Csak jó lenne, ha ő sem tudna róla...
No, szokás szerint Fehérvárig dúdolgatott az autóban. Kell neki az az első száz kilométer, hogy észrevegye, nem fogunk hamarabb megérkezni akkor sem, ha izgága nyüszítéssel siettet. Ujjongásszámba ment, amikor egyszer-egyszer leheveredett a ketrecében.
Pici alpesi faluban voltunk, nagyon szép apartmant kaptunk a földszinten. Első dolgunk volt megnézni, hogy a franciaablakok teljesen biztonságosan záródnak-e (igen), nem tudja-e kipiszkálni (nem), csak utána jött a futó gondolat, hogy tejóég, totál össze fogja orrozni az üveget. A házigazda biztosított róla, hogy a cicájuk nem jön be, ha látja a kutyát, de ugye-ugye az ablakon keresztül sem jut majd eszébe incselkedni, ugye???
Rutinosak voltunk: a kanapét kipapíroztuk kutyapelenkával, hogyha bosszút szeretne állni rajtunk amiatt, hogy otthagyjuk, amíg kimegyünk a pályára, hát ne essen nagy kár a bútorokban; pipa. A kosara ment az egyik fotelba, pipa; a másik fotelt meg átvittük a hálószobába; ez is pipa.
Első nap cucika megelégedett azzal, hogy széjjelrúgta a pelenkákat a kanapén, meg az asztalterítőt is egy picit. Másik nap pedig ez a látvány fogadott:
Mit kell ezen nézni? Na hát a nagypárnát, a közepén azzal a csinos, Plecsni-méretű mélyedéssel. Ugyan az egyik fotelban a kosara, a másikban a jó kis RC-takarója, dehát az uncsi. Kicsi lányunk feltérképezte a területet és megállapította, hogy a párna csak neki lehetett odakészítve. Alkalmas fészekkészítésre, és jó meleg, meg puha. Ja, és amikor megérkeztünk, a kutya ugyan az ajtóban csóválva fogadott, de a párna konkrétan testmeleg volt :-) És ez így ment minden nap... 
Egyik nap éppen jövünk haza sétából, amikor is a házba bejövet átzsilipeltem a Lányt a bejárati és a meleg-benttartó közbülső ajtón (rajta felirat: "Mindig csukva kell tartani!"). Tündéri foltos kiskutya éktelen sivalkodásba fogott. Mint akit nyúznak. És igen, ott volt ő, a cica, kellően felpúpozott állapotban a lépcsőn. No, egyszerre parancsoltam csendre a Lányt és próbáltam elhessegetni a macskát. Nem hallottátok még, olyan hangot bír kiadni "dermedtre ugatás" címszó alatt, amit bizony nagyon sokan félreértenek. Itt is kipattant az ajtó és futva érkezett a házinéni, igen riadt arccal... Készen arra, hogy először hozzám vág egy dísztárgyat, aztán rámhívja az állatvédőket, mert tuti, hogy éppen elevenen nyúzom ezt a szerencsétlen, ártatlan kiskutyát... Na eddigre sikerült befogni Lilocska száját (csak tompa nyöffenések hallatszottak), és zavart mosollyal magyaráztam a hölgynek, hogy hát sajnos kicsikénk meglátta a cicát. Házinéninek leesett, hogy hát igen, cicák és kutyák nem mindig jönnek ki, de tévesen azt hitte, hogy bogárkánk megijedt a macsektől, bájosan magyarázni kezdte neki, hogy jaj, hát az csak a cica... Vicces lett volna, ha nem kellett volna arra is vigyázni, hogy malackánk a nagy kapálózásban le ne rántsa a karácsonyi terítőcskés kisasztal tartalmát az előtérben, hogy azon átvetve magát nyakát szegje a cicusnak... De végül sikerült elnavigálni onnan.
A hely további meglepetéseket is tartogatott. Egyik sétánk során az ötemeletes "toronyház" mögött kitömött szarvast láttunk meg. Az osztrákok tudnak cuki dolgokat kiállítani a kertjeikben, sokszor a giccs határait is súrolva, de azért, szarvast? Az már csöppet túlzás! Aztán a jószág megmozdult.
Aztán többen lett:
Mozgalmas Karácsonyunk volt, pár napra elutaztunk síelni, és természetesen Plecsni is jött velünk. Tavaly Móniék gondjaira bíztuk, akik remekül gondoskodtak róla, de egyrészt nem szerettem volna visszaélni a kedvességükkel, hogy ismét a nyakukba sózzuk a Kislányt, másrészt naponta többször sms-eztünk, hogy hogy van, nem szomorú-e (naná, hogy nem volt...!), eszik-e rendesen (naná...!), bírnak-e vele (bírtak...). Szóval találtunk "háziállat megengedett"-szállást. A háziaknak volt egy gyönyörű, vörös perzsájuk... Amikor megláttam, balsejtelmek kezdtek gyötörni. Na de ne szaladjunk előre...
A nyaraláskor megtapasztaltuk, hogy a kicsike konkrétan önkívületig kétségbeesik, amikor meglátja az utazótáskákat, a célirányos pakolást. Nem egyszerű dolog levinni se a holmikat az autóba, mert cucika láb alatt van. Ha meg bezárjuk a szobába, úgy üvölt, mint a sakál. Ha vele maradunk a bezárt szobában, nem üvölt. Csak zihál, rohan fel-alá, aggódik, tipródik és nyüszít... nem nyugtatja meg a jelenlét, csak ha mindketten "megvagyunk". Ez mindig egy elég nehéz menet. Ahol régebben lakott, ott vagy otthagyták, vagy veszekedős, teátrális elköltözések, vagy menekülések voltak... nem akarom tudni. Csak jó lenne, ha ő sem tudna róla...
No, szokás szerint Fehérvárig dúdolgatott az autóban. Kell neki az az első száz kilométer, hogy észrevegye, nem fogunk hamarabb megérkezni akkor sem, ha izgága nyüszítéssel siettet. Ujjongásszámba ment, amikor egyszer-egyszer leheveredett a ketrecében.
Pici alpesi faluban voltunk, nagyon szép apartmant kaptunk a földszinten. Első dolgunk volt megnézni, hogy a franciaablakok teljesen biztonságosan záródnak-e (igen), nem tudja-e kipiszkálni (nem), csak utána jött a futó gondolat, hogy tejóég, totál össze fogja orrozni az üveget. A házigazda biztosított róla, hogy a cicájuk nem jön be, ha látja a kutyát, de ugye-ugye az ablakon keresztül sem jut majd eszébe incselkedni, ugye???
Rutinosak voltunk: a kanapét kipapíroztuk kutyapelenkával, hogyha bosszút szeretne állni rajtunk amiatt, hogy otthagyjuk, amíg kimegyünk a pályára, hát ne essen nagy kár a bútorokban; pipa. A kosara ment az egyik fotelba, pipa; a másik fotelt meg átvittük a hálószobába; ez is pipa.
Első nap cucika megelégedett azzal, hogy széjjelrúgta a pelenkákat a kanapén, meg az asztalterítőt is egy picit. Másik nap pedig ez a látvány fogadott:
Mit kell ezen nézni? Na hát a nagypárnát, a közepén azzal a csinos, Plecsni-méretű mélyedéssel. Ugyan az egyik fotelban a kosara, a másikban a jó kis RC-takarója, dehát az uncsi. Kicsi lányunk feltérképezte a területet és megállapította, hogy a párna csak neki lehetett odakészítve. Alkalmas fészekkészítésre, és jó meleg, meg puha. Ja, és amikor megérkeztünk, a kutya ugyan az ajtóban csóválva fogadott, de a párna konkrétan testmeleg volt :-) És ez így ment minden nap... Egyik nap éppen jövünk haza sétából, amikor is a házba bejövet átzsilipeltem a Lányt a bejárati és a meleg-benttartó közbülső ajtón (rajta felirat: "Mindig csukva kell tartani!"). Tündéri foltos kiskutya éktelen sivalkodásba fogott. Mint akit nyúznak. És igen, ott volt ő, a cica, kellően felpúpozott állapotban a lépcsőn. No, egyszerre parancsoltam csendre a Lányt és próbáltam elhessegetni a macskát. Nem hallottátok még, olyan hangot bír kiadni "dermedtre ugatás" címszó alatt, amit bizony nagyon sokan félreértenek. Itt is kipattant az ajtó és futva érkezett a házinéni, igen riadt arccal... Készen arra, hogy először hozzám vág egy dísztárgyat, aztán rámhívja az állatvédőket, mert tuti, hogy éppen elevenen nyúzom ezt a szerencsétlen, ártatlan kiskutyát... Na eddigre sikerült befogni Lilocska száját (csak tompa nyöffenések hallatszottak), és zavart mosollyal magyaráztam a hölgynek, hogy hát sajnos kicsikénk meglátta a cicát. Házinéninek leesett, hogy hát igen, cicák és kutyák nem mindig jönnek ki, de tévesen azt hitte, hogy bogárkánk megijedt a macsektől, bájosan magyarázni kezdte neki, hogy jaj, hát az csak a cica...
Vicces lett volna, ha nem kellett volna arra is vigyázni, hogy malackánk a nagy kapálózásban le ne rántsa a karácsonyi terítőcskés kisasztal tartalmát az előtérben, hogy azon átvetve magát nyakát szegje a cicusnak... De végül sikerült elnavigálni onnan.
A hely további meglepetéseket is tartogatott. Egyik sétánk során az ötemeletes "toronyház" mögött kitömött szarvast láttunk meg. Az osztrákok tudnak cuki dolgokat kiállítani a kertjeikben, sokszor a giccs határait is súrolva, de azért, szarvast? Az már csöppet túlzás! Aztán a jószág megmozdult.Aztán többen lett:
Na ja, van, aki a hátsó kertjében errefelé egy komplett szarvascsordát tart. Lilocska először nézte, méretgette őket, az orra úszott a levegőben. Ilyen furcsa szerzeteket még nem látott. Latolgatta, hogy ezek vajon ehetőek, vagy tisztelnivalóak? Aztán, amikor megmozdult az egyik nagy lapátos, úgy döntött, hogy ezek biza zsákmányállatok, nosza, fogjuk meg őket! Picit visszapattant a póráz végéről, de rendületlenül követelte, hogy szaladjunk oda! Persze a lapátosok kettőt léptek és elnyelte őket az erdő. 
Itt esett meg, hogy egyetlen egy alkalommal felhívtuk Plecsnit a kanapéra. Egyébként szigorúan tilos a bútorokon tartózkodnia; szépen tiszteletben tartja. Már, a jelenlétünkben... Amikor odahívtam, nézett, zavartan és nagyon örült, kínosan ügyelt, nehogy valami rosszallnivalót csináljon. Nagyon-néha érdemes kivételt tenni. Amikor hazafelé pakoltunk, akkor a fotelban ültem le vele, és bevált - nem sivalkodott és aggódott annyira, mint az odafelé-készülődéskor.
A szilveszteri durrogtatást nagyon szépen viselte; tulajdonképpen fel sem vette. Ami zavarta viszont, illetve nagyon felkeltette a figyelmét, a durrogásoktól megijedt kutyák távoli ugatása. Valahogy, fordítva van bekötve ez a kutya!
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)