Duracell reloaded (újratöltve)

A tegnapi sulis foglalkozás - köszönjük, Ági !!!!! - ma is érezteti a hatását. Töprengés után úgy döntöttünk, kimegyünk Plecsnivel a telekre. Azért volt a töprengés, mert a szomszédban lakik egy jóindulatú, mentett fekete nagy kutya, ráadásul az egészsége sincs rendben, és a szomszédok nagyon rendesek. Vele is meg amúgy is. Borzasztóan restellném, ha a Lány akár felzaklatná, a bántásról nem is beszélve.


A másik fontos dolog a kerítés. Plecsni annyira ügyes, hogy átfér egy akkora kis résen, amin az öklöm. Kifordítja a vállát és már odaát is van. Ugrani meg akkorát tud - lásd kettővel előbbi bejegyzés -, hogy simán megnyalhatná az orromat, ha akarná... Szerencsére apuék foxibiztossá tették a kerítést: a kapun kerítéssodrony, a rácsokon nem fér át az öklöm, a kerítés a földig ér, kivétel nélkül mindenhol, az alja pedig hol dupla drótráccsal, hol palával, hol egyéb lesüllyesztett cuccal van kibélelve. Na ja, a jószág még így is átáshatja magát a szomszédba, de ezért kell mindig szem előtt tartani. Visszahívni, ha messzire merészkedett, folyamatosan a közelünkben tudni, fél szemünket mindig rajta tartani. Foxit nem lehet kivágni a kertbe, aztán becsukni az ajtót - illetve lehet, de aztán ne csodálkozzunk, ha egy óra múlva már nem nagyon van meg, vagy  elszórakoztatja magát valami tilos módon.
Szóval foxibiztos a kerítés, de azért még így is először egy 20 méteres ruhaszárító kötéllel rögzítettük a lányzót, amíg teljesen meg nem bizonyosodtunk róla, az összes parámat sorba véve, hogyha mind rajta tartjuk a szemünket folyamatosan, akkor talán a hámjában elengedhetjük. Így is először rajta hagytuk a pórázt is, mert arra rá lehet lépni szükség esetén - de jó magaviselet miatt egy óra múlva ezt lekapcsoltuk róla.
No, hát a lány négy órán keresztül rohant, gyalogolt, loholt, ugrált, lejtőn le-fel. Hazamenetel előtt, biztonságból azért még belőtt egy foxirohamot, egy szökelléssel átvitte a vízaknát (1x1 m-es, félméter magas), csak mert útba esett neki. A hámjából aztán percekig szedegettük a beletört mezeivirág-szárakat és füveket, amiket útközben bedarált...
A szomszéd kutyával - ez abszolút a sulinak köszönhető!!! - mintaszerűen viselkedett!!! Legelőször ugyan volt egy kis ugatás, amikor a másik kutya olyan hevesen csóvált, hogy eltalálta a farkával a kukát, ami nagyot dörrent, cuci befeszült és persze acsargással reagált. Rögtön le lehetett tiltani és elküldeni a kerítéstől. Később visszamentünk közösen (én remegő gyomorral), hát lány egy nyikk nélkül csóvált, nóziztak, jelöltek; aztán csóváltak, nóziztak, jelöltek... Picit aggódtam Plecsni hátracsapott fülei miatt, ez az álmoskönyv szerint nem jelent sok jót, de aztán Másikkutya olyan mélabús szemmeresztgetésbe és nyüszítésbe fogott, hogy lányunk meggondolta magát. Sőt, levette, hogy Másikkutya totál odavan érte - trógerfoxi lévén jól oda- odaszaladgált a kerítéshez, zörgette a gazt, illegette magát, felhívta magára a figyelmet, aztán mihelyt a lovagja odakocogott, jól otthagyta, hadd nyüszítsen utána...
Kiderült, hogy Plecsninek nem szabad orgonát adni, bevadul tőle... Szedtünk egy csokorra valót, a lánynak pont foxirohama volt, odarohant, ugrált, tiszta félelmetes volt... Közben rájöttem, hogy bár az általános szemlélet szerint a kutyák színvakok (ezt mostanában "brit tudósok" cáfolják is), őt mégis a lila csipogós talpas labdájára emlékeztetheti. A talpas labda története pedig az, hogy volt neki egy, egész szépen játszott vele a kezdetekben. Habár már itt is látszott, hogy megmámorosodik tőle. Aztán valahogy meggyilkolta. A következőnek egyetlen, első harapással elrontotta a csipogóját. Ráadásul nem nagyon lehetett elvenni tőle, erősen, folyamatosan bevédte. Ekkor vettem neki egy németjuhászoknak való NAGY talpas labdát - nos, ez még megvan, de viharvert... Az orgonáért meg szabályosan nekünk esett, ugrált fel a csokorhoz. Gyönyörű, íves, nyújtott ugrásokkal. Végül adni kellett neki egy ágacskát, amivel a fogai között golyóban eldübörgött... 
Hogy ne legyen teljesen idilli a történet, itthon, már pórázon, sajnos összetalálkoztunk egy környékbeli kis kopó-stafi féle egyévessel. Aki természetesen póráz nélkül sétál, bár kevéssé visszahívható, és lelkesen odaszaladgál mindenkihez. Plecsnit feszélyezte, hogy hozzá bezzeg nem mehet oda ugrálni és rohangálni, erre pedig a szokásos bősz nekieséssel reagált :-( Nem egyszerű kutya, az biztos... A suliban a további foglalkozásokkal remélem, valamikor ezen is túl leszünk majd!

Duracell

Tegnap volt a harmadik sulis foglalkozásunk, éééééés, Plecsni most nem verekedett!  Egyszer ugyan rámordult az egyik kutyára, de csak röviden és halkan. Ééééés: játszani próbált egy zsemleszínű, szép nagy labrador fiúval! A Plecsni! Játszani! Aki, ha eddig játszani hívta őt valaki, hát minimum a torkának ugrott.  Úgy tűnik, a szőkék a zsánere :-)

Az úgy történt, hogy a suliban mindig foxirohamot kap. Pár napja folyton foxirohamot kap idehaza, cukormód rohan golyó alakban, maga alá húzott lábakkal. Bár ilyenkor elborul az agya, azért észnél van - a parkettás részeket, amin csúszik a lába, igyekszik kikerülni. Leginkább úgy, hogy kibontakozik a golyóbisból és átugrik a következő szőnyegre - mivel ezt golyó alakban bonyolult megtenni, úgy csinál, mint az impalák. Jó magasra fellöki magát, fordított U alakban; amellett, hogy bevált módszer, még nagyon cuki látvány is :-))) Cuci egy hasonló, de szabadtéri foxiroham után torpant meg a labi előtt, hátracsapott fülekkel, megnózizta az orrát és egész testtartásával azt jelezte, hogy naaa, gyereeee, rohanjunk egyet, látod, milyen remek móka!

Ágiék úgy emlegetik, hogy a duracell :-) Késő délután volt már, de még mindig jó meleg; az összes kutya kókadozott, csak úgy, becsületből járkáltak - "ez" meg, ugrált, rohant, vigyorgott, megint ugrált... hát igen - ilyen a foxi :-)

Tovább is van, mondjam még? [mondjaaaad!] Hátkéremszépen, Plecsnit le lehetett hívni az egérszagról! Jeeee!  A pálya végén van egy konténer, a konténer alján rögzítésre szolgáló lyukak, ideális otthon összkomfortot igénylő egerek számára. Cuci lokalizálta a jószágok lakását, tervet készített a kiásásukra, amikor a harmadik rászólásra és hívásra visszajött. Persze azért később még vissza-visszaszaladt, de az első hívásra lefordult.

Lefordulás - most az a feladat, hogy mindig kattot+jutit kap, ha 1) hagyja magát szagolni verekedés nélkül, 2) ha megszagol másik kutyát és dolga végeztével szépen elfordul tőle (megint csak, provokáció nélkül).

Másik feladat a fektetés. Mivel ez egy bizalmi dolog, cuci nem igazán hajlik rá, hogy nyilvánosan, sok-sok inger közepette lefeküdjön. Itthon is csak pár hete fekszik (már, a kosarán kívül), ujjongtam is érte az egyik bejegyzésben. Esténként, séta után, nyugalomban, alvás előtt, amikor az esti simiért jelentkezik, na akkor szokta a földhöz közel tartott kezem alá befúrni a fejét és utána belefeküdni. Az meg teljesen más... ott mi vagyunk ketten, malacka és a masszírszemélyzet, ott csöndes nyugalom van, bizalom van, bealvás van.

Ági is próbálta fektetni, jutifalival, de cuci annyira fel van pörögve a suliban - meg annyira agyafúrt -, hogy a jutifalit követve is inkább hátraugrik és a hosszú nyakát hajlítgatja érte, ahelyett, hogy lefeküdne. Házi feladat, hogy ezt gyakoroljuk. No, hát jelentem, hogy ma reggel, csöndben, nyugalomban már egész jól haladunk!!! Harmadik megmutatásra levette, hogy mit kéne csinálni (na jó, inkább azt mondanám, hogy harmadik megmutatásra döntötte el, hogy elég jó ötlet-e ez a feladat...). Négyszer is sikerült egy -művészi tornás szemmel is- egészen korrekt mélyguggolást elérnünk!!! Innen már csak egy miliméter a fekvés! :-)

Környezettudatos Plecsni

Az úgy történt, hogy kiürült egy üveg víz. Felkaptam és kivittem a konyhába. Csak éppen, önkéntelenül doboltam rajta egy kicsit. Aztán arra lettem figyelmes, hogy cuci az arcomba bámul. Mármint, szemmagasságból :-) Mármint vigyorogva és ugrándozva kérte szépen az üres üveget.

Életében egyszer játszott - egy óriásit - üres petpalackkal és nagyon élvezte. Azóta nem kapott, mert eléggé belehergelte magát, és hát nem kellene táptalajt adni az amúgy sem túl nyugodt vérmérsékletének.

Láttatok már foxirohamot kapott terriert? Amikor begörbített háttal, lábakat maga alá húzva golyóban  száguldozik fel-alá? Na, most képzeljétek el ugyanezt, a lakásban, egy recsegős palackkal a szájában, amibe  időnként jó nagyot harap? Annyira rohant, hogy nem lehetett rendes képet csinálni, csak miután lenyugodott... Itt, a képen ez már a nyugalmi fázis.... a képen látható üveget épen, egészben kapta...
Új értelmet nyert a "tapossa laposra" szlogen. "Gyötörtesse laposra a legközelebbi foxival!"

Mire jó egy pirítóskenyér

Újság Plecsniről, hogy ma reggel normálisan kommunikált! Foxihoz és tankönyvbe illően :-) Motivációs eszköz: vajas pirítós rozskenyérből. Ez volt reggelire, és kaja végén megkapta a szokásos falatkáját. A falatkáról: minden valamirevaló kutyakönyv tiltja, hogy étkezéskor a kutya bármit is kapjon. De ez itt most máshogy működik. Ha mi eszünk, és közben a cuci betartja azt, hogy nem megy le a szőnyegről, nem hájpol, nem nyafog és egyáltalán, nyugodt és normális kutyaként viselkedik, akkor számíthat rá, hogy tuti fixen kap egy jóízű falatkát. Úgy látjuk, ez inkább a javára válik. Cuci ezt keményen be is tartja. Egykét hete történt, hogy egy, a szőnyeg szélén tipegve összeizgult negyedóra után fogta magát, és lefeküdt. Egy hangosabb lélegzetvételre persze így is páros lábbal ugrik a levegőbe, de azért mégis... Azóta időnként szépen elnyúlik a szőnyegen, ha eszébe jut.

Na, szóval megkapta a falatkáját, elrágcsálta szépen. Bejöttünk, készülődtem, felöltöztem... A lányka sündörög, dugja ide a buksiját. Reggel nem szokta, vissza szokott bújni a kosárkájába. Kérdezem, mi van, bogaram? Na, mutasd! (Nem adtam fel a reményt, hogy egyszer majd megérti, ennek mi az értelme. Merthogy pl. ha le akar menni, azt is egymásodperces ajtóranézéssel "jelzi", hm, sejteti inkább, és azt is csak max kétszer.)
Hát a kiscukor most előreszaladt, ki az előszobába, hátranézve kettőször is (!), hogy követem-e rendesen, be a konyhába. Ahol is szépen leült reggelizőpózba, szőnyeg szegélyére, épp nem lóg le róla a körme hegye, nózival az asztal felé. "Aggyá' még abból a ropogós izéből...!"

Kitalálta szépen, hogy mit szeretne, összeszedte, hogyan tudná megértetni velem. Magát is összeszedte, hogy meg merje ezt lépni. Valami miatt nem igazán kezdeményezett semmi ilyesmit. Mintha a múltban vagy baja lett volna belőle, vagy nem értették... No, hát a sajtdarab, amit idő és újabb pirítósok híján kapott, talán elég visszajelzés volt, hogy igen, ilyet itt szabad csinálni.
Minél gyakrabban :-)

Folyó ügyek

Kedves Olvasó, köszönöm az eddigi türelmedet - régen nem jöttem újabb bejegyzéssel, pedig Plecsni mellett nem unalmas az élet...
Ott kezdem, hogy januárban elutaztunk egy hétre, és óriási szerencsénkre egy ismerős pár, akiknél Plecsni töltött már néhány hetet, elvállalta, hogy ez alatt az idő alatt vigyáznak rá. A lányzót eltranszportáltuk a stafírungjával együtt, és mellékeltünk egy terjengős irományt is a heppjeivel, új szokásaival, az eddig tanultakkal és a korrepetálnivalókkal. Konkrétan, mint amikor az alsótagozatost nyaralni küldik...

Két napig bírtam, hogy ne zaklassam őket kérdésekkel - hiszen szólnának, ha baj lenne, a Fajtamentésnek is, és innen, több száz km távolságából nem is tudnánk érdemben tenni. De aztán pár sms erejéig mégis megnyugtattam a lelkiismeretemet. Plecsni természetesen kitűnően volt, lelkesen okosodott, és amikor hazatértünk, egy határozottan jólnevelt, nyugodt, kiegyensúlyozott ebzetet kaptunk vissza. Nem tudok elég hálás lenni Móniéknak mindezért!

Suliba azóta is járunk. Első óriási fegyvertény, hogy a kiképző kutyáját nem bántja a Plecsni. Szigorúan csak zárt, atombiztos kerítéssel ellátott térben elengedve, nem érzi a póráz okozta feszültséget, ez jót tesz neki. Engedi, hogy Pasa szagolgassa (ugyan pattanásig feszülő idegekkel...), de nem balhézik. Természetesen nálam, pórázon, bárkivel találkozva acsarog, balhézik...
 Ugye az alapvetés az, hogy a kutya hibáiért a gazdinál van a bibi... És igen, a hiba ott kezdődik, hogy ha kutyával találkozunk, bizony ott van bennem az a félsz, hogy jajistenem, nehogy bántsa... És volt olyan sétánk, amikor kipihenve, örömmel vittem le, hófedte nyugalom körös-körül - láss csodát, Plecsni bébi laza pórázon, nem húzva, szellemeket nem látva (minden árnyékban, kukában, táskában potenciális célpontot sejt), szóval jókutyamód viselkedett...

Az öt szabály állandó feladatot ad. Néhányukkal már jól haladunk:
Étel, etetés: minden etetésnél belecsámcsogok a táljába, hogy lássa, a dominánsok esznek először. Szépen beáll a sarokba ilyenkor, fixírozza a pálmát és nem mer rámnézni. Pedig semmi atrocitás nem érte, a legelső alkalommal guggolva odébbtoltam kézzel. Rögtön levette az üzenetet. Néha kitekinget, hogy lássa, szabad-e már a tányérja, és ha igen, már jön is, mint akit zsinóron húznak.

A személyes tér: ha mi eszünk, kutyulinak a szőnyegen a helye, nem jöhet le róla a konyhakőre. Próbálkozik lelkesen, de rászólásra (Höööömmmm!) visszavesz. Pár napja már szépen, szfinxesen le is fekszik! Tehát Őközpontúsága nem hype-ol, nem hisztizik, nem követeli a figyelmet, kaját, bármit.

Ajtó: hazafelé jövet tökéletes. A folyosón, a szomszéd ajtaja előtt tipródva várja, hogy elhangozzon a bűvös "jöhetsz", amire repülőrajtot vesz és fejestugrik a lakásba. Kifelé menet jobb napokon majd' orraesik, úgy szagol bele a külvilágba, de nem lépi át a küszöböt. Rosszabb napokon elbódulva rongyol kifelé - ilyenkor szépen azonnal helyre kell tenni...

És néhányuk még kihívást jelent:
Póráz, láb mellett követés: random váltakozik az egész jó és a katasztrófa között. Az utcán minden elvonja a figyelmét. Nagyon okos, tudja, hogy egy-egy visszafordulás meddig tart, mintha olvasna a fejünkben. Nehéz ügy.

Ötperces szabály: hazaérve öt percig nem szabad tudomást venni a kutyáról. Ez sem könnyű, amikor egy szeretetrohamos tündérvirág fülig érő szájjal azon igyekszik, hogy megpusziljon, és ezért nem átall másfél métereseket is ugrani az orrodig...

Chip, chips, csóka

Tegnap beugrottam a rendelőbe valamiért, és amíg vártam, beszédbe elegyedtünk az egyik várakozóval. Mondta, hogy jaj, ez a chip, minek ez, hát ha nem lenne kötelező, ő bizony nem rakatná be a kutyába. Szegény szerencsétlen kutya, megszúratni. 

Eltűnődtem. Plecsnin ki sem tudom tapintani (pedig nem egy vasgyúró). Amúgy is olyan széles, mint egy rizsszem, és talán egy miliméterrel hosszabb. Hát akkora, mint egy nagyobb bolyh egy pulóveren. Plecsniben már mióta van, nem vakarja, tudomást sem vesz róla. Azon az életben-egyszeri kiadáson kívül (egy, esetleg másfél látogatás ára a fodrásznál?) nem olyan nagy dolog, azért az előnyért, hogy ha elveszne, kiszökne, egykét nap alatt hazajuthatna. Hány kutya is rohad a gyepmesteri telepeken, akár 50-70 km-nyire az elvesztés helyétől? Mert bizony el tudnak menni ennyire messzire is! És ugye volt az az ominózus fehér puli kan, - nem tudom már, melyik gyepin és melyik állatmentő szervezet posztolta ki valahol, de megragadott a mondanivalója - akiről mikor is, egy év után derült ki, altatás környékén, hogy szuka, ja és hogy volt biléta a nyakában, de gondozók nem vették a fáradságot megnézni se, egy év alatt se? Felhívták a gazdit, aki sírva rohant érte. Ha épp akkor nem hoznak ki egy másik kutyát, és az állatvédőnek nem akad meg a szeme a pulin, hol lenne ő most? És hol lett volna chippel?

Erre a fickó, hogy ááá, dehogy, zárt kertben lakik a kutya...
Nagy az Úr állatos kertje... Éppen tegnap találkoztunk egy "kiránduló" kutyával, az is a környező kertesházakból ment ki. Bármikor, bármelyik kutya kimehet a rosszul visszacsukott kapun, macska után, másik kutya után, puszta kíváncsiságból. Az is hiedelem, hogy visszatalál a saját nyomán - hát nem mindig. Vagy a kerítésen megy ki, ami ki tudja, nem szorul-e már pár éve javításra; vagy megriadhat egy vihartól. És a rohadék petárdázás még csak most kezdődik (hogy törne le mindnek a keze...).

Szóval, félreértések ellen:
   - a chip nagyon pici, irdatlan pici és tényleg pici
   - a chip nem zavarja a kutyát
   - nem fáj jobban, mint egy oltás beadása
     (ha már itt tartunk... érdekes, hogy a rendelőkben a chipelés miatt felbukkannak életük delelőjén járó,
     de még soha-oltva!!!-nem-volt kutyák is... na ezeknek a "gazdáknak" is kijárna legalább egy pofon...)
   - a chipet a nyak bal oldalára, közel a fejhez helyezik el
      (hajmeresztő ostobaságok keringenek "fülbe ültetés"-ről; nem, kedves embertársak, fülbe
      a teheneket, kecskéket, bárányokat jelölik, és nem chippel, hanem ízléses :-) kis műanyag
       bilétával... a "fülbe ültetés" ugyanolyan baromság, mint a "tüzes oltás", amivel első osztályban
       riogatták a félős osztálytársakat a rosszgyerekek)
   - ja, és chipet ültetnek be. Nem chipset. Mert van, aki chipset kér a kutyájába...
      Vigyázat: a chipsből viszont még a kevés is megárthat, gyomorilag. De mindenképp hizlal! 

Éberség

Ha foxi lakik nálunk, az éberség nem lankadhat. Közhelynek hangzik, és azt gondolja az ember, hogy persze, másnál résen kell lenni, de éééén, én aztán figyelek... No, hát ez nem ilyen egyszerű. Plecsni több, mint egy hónapja van nálunk. Azt hiszem, ennyi idő alatt kiismertem minden heppjét, tudok olvasni a füle állásából. Hááát, Plecsni örömmel gondoskodik arról, hogy ne potyogjak bele túl gyakran az önhittség bűnébe...

A múlt héten történt, Karácsony előtt. Még volt némi elintéznivalóm a városban, pár ajándék hiányzott, szabadságon is voltam, meg olyan jó lett volna bemenni, körülnézni, szippantani egy kis adventi hangulatot, ráérősen és nem zárás előtti másfél percben berongyolni egy-egy boltajtón.

Sétáltunk egy nagyot, bogárka a létező összes macskanyomot feltérképezte a környéken, megjelölte az összes bokrot, fűcsomót, utcasarki szegletet. Feljöttünk, leszerszámoztam, veszem a táskám. Kis bogárka rámnéz, na neee, hogy itthon maradjak, amikor odakint olyan jó volt, most képes lennél visszamenni egyedül? Az éééén macskanyomaimhoz? Én meg maradjak itthon, szétugrálni a kanapét, amikor az már olyan uncsi?
Szépen hátramaradt az ajtóban a "Maradj!"-ra. Aztán egy villámsasszéval kicselezett, láb mellett kiugrott a lépcsőházba és már rohant is lefelé. Ha készült volna felvétel a testcselről, a Barcelona vezető edzője bizonyosan már este ott dörömbölt volna a bejárati ajtón, egy köteg zöldhasút lobogtatva az egyik, egy S-es méretű "taktikai edző" feliratú kutyapulcsit a másik kezében...
Megállt bennem a vér, Plecsni bezzeg nem állt meg a lépcsőfordulós ablakoknál, ahol minden fel-lemenetelnél elidőzik és kinézeget. A kapu alatt kaptam el. Amikor meglátott, már húzta össze magát picire, pontosan tudta, hogy ez rossz húzás volt. A grabancánál fogva cipeltem vissza. Úgy elhagyta magát, hogy két emelet múlva fogást kellett váltanom rajta... Bevágtam a kosarába és nevelő jelleggel lementem a sarki boltba. Soha nem nyüszített, ha otthon hagytuk, de most üvöltött és kaparta az ajtót. Gyors imát rebegtem, hogy kevesen legyenek otthon a szomszédok közül. Gyorsan megjártam az utat, de ácsorogtam egy darabig a lépcsőházban, hogy elhallgasson végre - ha akkor megyek vissza, amikor nyüszít, bérletet vált a zsarolásra!
Utána már kedvem nem volt bemenni a városba, az idő is elment, így csak egy közeli helyre ugrottam még el. Lelki szemeim előtt szétszedett lakás lebegett, de Plecsnike jó kislány volt - vagy félt attól, hogy másnapig nem engedem ki a büntiből...
Szóval, foxisok, ideiglenesek, örökbefogadást tervezők: Legyetek mindig résen! Mert a foxi mindig ott van.


Tegnap átjöttek anyuék egy Karácsony-másnapi sütire. Plecsni most találkozott velük először hosszasabban, legjobb formáját vette elő. Nevezetesen, bújt, törleszkedett, sorbaállt simogatásért és előadta a Twist Olivér ebédlős örökzöld jelenetét - rebegő pillákkal, éheskiskutya-szemekkel, cuki fültartással. Apukám, közepesen nagy sonkás pirog-csücskökkel magyarázta neki, hogy üljön le szépen, aztán maradjon nyugton ülve a letett falattól pár centire, amíg nem mondja, hogy elveheti. Naná, hogy a kisasszony megcsinálta, bár tuti, hogy a móka kedvéért :-)

Este Emberem leugrott a boltba, én bent voltam a hálószobában, Plecsni bébi pedig azt hitte, hogy én is lementem. Kis motoszkálás, aztán tányércsörgést hallok a konyha felől. Csak nem mosogat a drága? Igen, a maga módján... ment megvizsgálni, hogy mi is maradt a tányérokon. Bejött neki a sonkás sóssüti. Kirohantam, picinyem sompolygott volna kifelé, de elcsíptem. Ezt a "te is tudod, én is tudom"-tekintetet válthatta a kozmetikusom külföldön azzal a táskatolvajjal, aki felé akkor fordult, amikor a srác keze épp a válla felé nyúlt. Hiába, annak is vannak előnyei, ha valaki a hetes buszon nő fel... Cukorlánykánk olyan zavarba jött, hogy sajnáltam, hogy nincs nálam kamera... Nézegetett mindenfelé, csak rám nem, és búvóhelyet keresett a tuti bünti elől. Hirtelen ötlettől vezérelve beugrott a ketrecbe... soha nem megy be, csak játék alatt. Örültem nagyon, hogy bízik a ketrecben, talán ezután nem fog annyira nyüszíteni benne autózáskor (?). Hagytam neki egérutat a kosaráig, be is ült szépen, jól megmorogtam... Nagyon kíváncsi vagyok, hogy megmarad-e benne valami tanulság az egészből.

Szóval, ne aludjon ki az éberség, mert a foxi aztán mindig töri a fejét valamin. Ami tuti szórakoztató, de van, hogy csak neki.