A házibetyár

Kezd oldódni és trógerkodni. Úgy örültem reggel, hogy -most először- nem sündörgött, amikor elmentünk itthonról, hanem nyugodtan, magától szépen beült a kosarába, amikor felvettük a (nem sétás) kabátot.
A kis napirendje is kialakulóban. Ennek a hosszú hétvégén annyira azért nem örülök, mert hatkor arra ébredek, hogy kopognak a kis körmei. Ha nem mozdulok, akkor csörög a bilétájával. Végső érvként tüsszenteni szokott... Ó, hát nem ébresztget, azt ő nem meri, ezek pusztán fiziológiai jelenségek...

Ma amíg itthon volt egyedül, leszerkesztette az egyik plüssállatot a szőnyegre (még egyben van és nem nyálas), és bizonyos jelek arra mutatnak, hogy az asztalra is felment körülnézni. A birsalmasajtot viszont továbbra sem szereti. Talán mert nem tányéron tartjuk. 
A szobába bevonszolt pórázon már nem lepődöm meg, azt mindennap csinálja.
Persze amikor hazaérve rákérdeztünk, hogy mi is ez a kiállítás a szoba közepén, a jószág rögtön hanyattvágta magát. Tudja ő, csak próbálkozik...


Próbálkozik, mint tipikus foxi. Elkezdtünk odafigyelést fejlesztő és kombinációs játékokat játszani, és ismerkedünk a klikker használatával is. Az egyik játéknál falatot rejtünk el egy tálka alá, és három másik tálka közé keverjük, Plecsninek meg meg kell találnia, melyik alatt van. Kezdetben sorra szaglászta-felborogatta őket, de mára rájött, hogy hoppá, ez egy játék, és átlagban a második szaglásra be is jelez. Gondoltam, itt az idő nehezíteni, elküldtem messzebbre, a szőnyeg szélére leülni. Ugye milyen szépen hangzik? Pedig egy-egy fordulónál ezzel telik a legtöbb idő :-) És észrevettem, hogy kis trógerünk - les... így könnyű...!
No, nehezítsünk tovább: kis bogárkámmal irány az előszoba, leültettem, letöröltem a csepegő izzadságot, vissza a szobába elrejteni a falatot, aztán a vállam fölött kukucskáló foxifajzatot visszatoloncoltam az előszobába. Ismételten letöröltem az izzadságot és eldugtam a falatot, pillanatonként emlékeztetve a jószágot, hogy ülve maradjon. Be is jött a dolog, de harmadjára kicsiny lelkemből előtört a polgárjogi harcos. Tüntetőleg nem ült le, és nagy kerek bociszemekkel vizsgálgatni kezdte az előszobaszekrény sarkát, mintha most látná először. Utána a bejárati ajtót szemlélte tüzetesen, megtanulmányozta a lábkörmeit, majd bocsánatkérően nézett, hogy ja, ja, biztos akarok valamit, de hát ő nem beszél ember, ő egy igen bájos, oktondi jószág, aki szívesen oszt puszit, de áruljam már el, mi a franc az az "ül!"?
Ilyenkor az ember erősen ráharap a nyelvére, hogy ne törjön fel a röhögés...
A kezemben volt egy másik falat... felemeltem és csámcsogni kezdtem. Ha te úgy, akkor én meg így, megeszem a falatodat... hát, ha pillantással a foxi ölni tudna... és nagy sóhajjal csak letette a popsiját!

Klikkerrel gyönyörűen labdázunk a szobában. A "kérem"-re leteszi, a "kezembe!"-re pedig az elé nyújtott tenyerembe pottyantja. Nagy a kísértés klikkelni, ha az ölembe teszi, vagy ha nagy hévvel megérkezve felkapaszkodik és a ragacsos, nyálas lasztit a gyomromba nyomja, de csak a pracli ér pontot. Egy zaj, mozdulat hamar eltereli a figyelmét; sokszor csak leejti elém és fülel-szagol a zavaró elem irányába. Ilyenkor nehéz rávenni, hogy igenis emelje fel a lasztit, adja a kezembe, fejezzük be a gyakorlatot. Utcán azért ez jelenleg még lehetetlen volna.


Plecsni felfázott az elmúlt napokban ránk zúdult esős-ködös-nyirkos időben. Ellenérzéseim vannak a kutyaruhák iránt, de nagyon úgy tűnik, hogy be kell szereznünk egyet. Meleg plédet kapott a kosarába a takarója alá, imádja - valahogy azóta nem is akaródzik felmennie a kanapéra.

Kutyákkal nagyon rosszul jön ki. Minden szembejövő kutyára acsarkodik. Sétán kertes házas övezetben direkt odamegy a kerítésekhez, hátha rendre lehet utasítani az ottlakót. Egy nagyon kedves vizsla odajött hozzánk egyik nap, köszönni, szaglászni, egy jó kis kergetőzés reményében - csúnyán letorkollta Plecsni. Sajnos traumatikus élményei lettek az elmúlt hetekben, ami instabillá tette a fajtársak iránt. Pár utcányira van egy jó nevű kutyasuli, tervezzük a beiratkozást, ha kigyógyult a felfázásból.

Plecsni itthon

Plecsni körmöcskéi itt dobognak a parkettán. Könnyű dolga van vele az embernek, még ágyból is tudom, merre jár. Egyre halkuló kipikopi: a konyhába ment. Megtorpanó kipikopi: az ajtónál van, szimatol. Jártában végigporszívózza a lakást; nincs gond a morzsákkal, valahogy eltűnnek.

kipikopi

A hosszú hétvége eseménydúsan telt. Plecsni nálunk töltötte a péntek éjszakát, majd szombaton próbanapra ment. Sajnos mégsem maradhatott ott, így vasárnap délelőtt ismét itt kopogtak a kis körmei a nappaliban...

Fontos hangsúlyozni, hogy egy foxi nagyon, nagyon sok odafigyelést igényel. A bejárati ajtót szorosan és mindig be kell zárnunk magunk után; ne tévesszen meg az angyalian szendergő kiskutya.A kertkapu alatt semmi-perc alatt kitolja magát az utcára; egy akkora résen, amin egy 36-os cipő átfér, ott ő is. A hámból, amiben cukin mutat, Houdini módjára kihúzza magát, így abban nem szabad sétáltatni.

Rengeteget sétáltunk, játszottunk, ismerkedtünk a környezettel. Egy pillanat alatt megérti, mit szeretnénk tőle - a gondok ott kezdődnek, hogy, mint minden egyes terrier, hajlamos eldönteni, ezek közül mi lenne az ínyére. Ami nincs, ott felveszi a "kutya vagyok, nem értem" álláspontot. Örömmel játszik, a kezembe adja a rágókötelet, labdát, szépen elmagyarázza, mit szeretne. A lakásban finoman jár-kel, elöl van gyümölcs, méz, birsalmasajt, nem bántja.

Az utcán viszont húz, csak úgy issza be az ingereket, zsong, zsizseg. Ez egy forgalmas útkereszteződésben nem kellemes, így szorgalmasan gyakoroljuk az átkelést, minden egyes járdaszegélynél. Megdöbbentő, mennyire okos. Amikor közeledünk egy járdaszélhez, szólok neki előre, hogy "Átkelünk" és felcsévélem a flexin. Eleinte tartani kellett - kicsit még most is, főleg, hogy az egyik zebránál van egy acsarkodó kerítéses kutya - de folyamatosan növekszik az alkalmak száma, amikor már laza pórázzal álldogálunk, zöldre várva. A következő teendő az lesz, hogy folyamatosan is tudjon várakozni...

Amit nem "kifejezetten" mondok neki, azt valahogy jobban elfogadja. Például ha belekavarodik a hosszú pórázba, ami őt nem zavarja különösképpen, de engem igen (tegnap sikerült lepisilni...), szólok neki, hogy "láb!". Már szinte 80%-ban szépen emelgeti kezdi a lábacskáit, így nem kell mindig odamennem kicsomózni.
A másik ilyen az "autó!". Ezt akkor használom, ha olyan helyen sétálunk, ahol néha félre kellene állnunk, de őtündérsége bele van feledkezve a szagokba.

A visszahívás még, hát majdnem azt írtam, hogy kezdetleges, de nem - pontosan ismeri, de ellenáll. Feltétlen bizalom kell, de amíg csak csapódik ide-oda, panzió, próbaidő, vendégség, ideiglenesezés, esetleg ismételten panzió, addig ez nem tud kialakulni. Pedig annyira, de annyira jó "anyag". Kitűnő agilitys kutya lenne, a roppant energiái, kísérletező kedve, esze miatt, vagy dog-dancingben is elhozná az aranyérmeket, és nem úgy, hogy titokban kilopná a bíró néni táskájából... Szereti "produkálni" magát, örömmel nyújtózkodik fel, tipeg, kering, ez az ő világa lenne.

Pár kép Plecsni hétvégi elfoglaltságairól:

bemelegítés a dancing-hez

és az ördögpalánta, aki kettőig sem tud számolni :-)

Sokminden történt

... az utolsó bejegyzésünk óta. Plecsni próbaidőre ment. Mondhatjuk, hogy "állat" jó helye volt: kisimult a lelke, rengeteget tanult, könnyen és örömmel szívta magába az újdonságokat, konzekvens szabályokat, naponta gondoskodtak a fizikai és szellemi energiái többórai, odafigyelő lekötéséről.
Sajnos az aranyéletnek a sors egy igazságtalan fordulata miatt hirtelen vége szakadt és Plecs visszakerült hozzánk. Nagyon hamar szüksége lenne egy hasonló, róla legalább így gondoskodó ideiglenes vagy végleges gazdira. Hadd ne kelljen újra zárdába adnunk, hiszen láttuk, hogy családban milyen remekül helytáll.

Kérdésként felmerült, hogyan viselkedik lakásban. Nos, nálunk sokminden elöl van; amit sajnálnánk, ha baja esne (papucs, plüssállat stb..) és aminél veszélyes, ha baja esne (konnektor, telefontöltő stb.) Móniéknál és nálunk is az a tapasztalat, hogy a drótok marhára nem érdeklik, a ruhafélék csak addig, amíg végigszaglássza (...hol jártál benne...???).

Na jó... a polár takaró a kanapén, az már érdekli. Rétegesen. Egy réteg kanapé, rá egy réteg polár, rá egy réteg Plecsni...

Szobatisztaság, viselkedés: éjjelente kicsit járkál, megszaglász, hogy alszom-e, vagy kinézhet-e egy kis játék. Ha az ember egyenletesen szuszog, békén hagyja. Halk, udvarias nyöszivel bepróbálkozik - ha nem reagálunk, beletörődik és visszamegy aludni. Reggel ugyan türelmetlen, orrig ugrik örömében, de szobatisztán  működik (nyilván azért 7-körül már le kell menni!).
Éjjel hazaérkező szomszédot nem ugatta. Csak fölébredt rá, és ha már fölébredt, szaglászott egy keveset. Akit zavar, főleg éjjel, hogy három-négy szippantás után határozottan kifújja a levegőt, annak érdemes ajtószabályt bevezetnie, Plecsi már ismeri. Konyhába is csak engedéllyel mehet be, határozottan utasítva betartja. Ha elvicceljük, nem komolyan mondjuk, nincs hatása.

Álomgazdi, gyere gyorsan...!!!!!

Hosszú séta

Ma megint sétáról szól a... mese? Igen, mese, mert mesébe illő sétánk volt. Egy nagyon kedves párral, akiknek Plecsi sok mosolyognivaló pillanatot és egy kis izommunkát is adott :-).
Rendezvény volt a panzió nagypályáján; Plecsnike valószínűleg kora reggel óta ablakra nyomott orral toporoghatott a szobaajtóban a beszűrődő hangokat, illatokat, hangulatot vizslatva (bocs, foxilva). A panziókapuban illendően előadta a repkedő kutya kötelező kűrjét, majd - szintén kötelezően - cikcakkban ellenőrizte a "kinti világ" első tíz négyzetméterének kábé összes fűszálát.

Ezek után Plecsni felvette a Rugóláb vezetéknevet, mert a sétapartnereink kipróbálták, múlt hét után immár sajátkezűleg is, mennyire szereti kis foltos barátnénk a csipogós talpaslabdát. Nem tudom leírni. Tényleg. Inkább nézzétek meg ti is!

Ez itt egy kényelmes, picike bemelegítő ugrás:

Rugóláb Plecsni

                                               

                                                                       Hoooooopppiiiiii!

...Azok a fogak...!

A labdát nagy határozottsággal kell kieszközölni Plecsniből:

Itt szépen letette, de ezt a piciny, kétdekás kislányt izomból kell ellentartani, mert máris nyomult rá a talpas kis játékra:

                                                

Nagy peckesen szaladgál, miközben csicsergeti, csipogtatja a foga közt. És ordít róla, hogy közben úszik a boldogságtól.

Én és a labdám

Találkoztunk egy aranyos westie-vel és tacsi-csivava-mégvalamimix tesójával. Gazdijuk vadgesztenyét szedegetett, amit a tacsika lelkesen gurigázott. Plecsike eleddig rá se fütyült a gesztenyékre, de itt hamar eltanulta, hogy jéééé, ez egy játékdolog; onnantól lelkesen ugibugrizott a gesztenyékért is. Botozni jelenleg nem botozik, semmilyen felhasználási módját nem fedezte még fel. Érdemes lesz sokat vinni kutyák közé, mert szemmel láthatóan tőlük viharsebességgel tanul; csak idő kérdése lesz, mikor lát egy botozó havert, akitől kedvet kaphat ehhez is.

Találkoztunk más kutyákkal is, elbűvölten nézte, ahogy egy bobtail frizbizik. Konkrétan úgy, ahogy a szobába zárt kanyarós gyerek vágyakozik az ablak túloldalán a focizók közé :-) Csak ő nem szobába, hanem flexire volt "zárva". Kár, hogy frizbit nem hoztunk, így be kellett érnie a tenisz és a csipogós lasztival.

Amúgy kis bogarunk elbűvölő volt. Egy padon ülő idősebb házaspártól fülig érő, ellenállhatatlan mosollyal próbált eludvarolni egy falat almát. Egy gyönyörű drótos foxifiúnak illegette magát, és a rendezvényre érkező két hölgyet is olyan kitörő örömmel ugrált körül, hogy egészen zavarba jöttek.

Azért, trógerkodott is... nem tudom, honnan szedte elő azt a fél sonkás zsömlét, amit egy pillanat alatt egészben próbált letuszkolni a torkán. Ketten térdeltünk rajta és feszítettük szét a kis pofiját - mert hát ki tudja, az ilyen eldobott kajáknál :-( A disznófülű úgy összezárt, hogy egy pillanatra kétségeim támadtak. Szerencsére túl nagy volt a falat, bár egy óriásit nyelt, hátha leküldi; de végül sikerült kikotorni a szájából. Hm... jó hegyes fogai vannak.

Plecs-bébi két és fél órai séta után kezesbáránnyá alakult, le is ültünk a fűre beszélgetni.

A kezes bárány

Közben remekül szórakozott, nézte a frizbizőket, virtuálisan levadászott egy madarat a bokorban, becsületesen gurigázta ugyan a teniszlabdát, bár nem tartotta valami nagyra (elromlott... semmi csipogás...). És széles jókedvében körbe-körbejárt, puszikat osztott, és csodásan érezte magát. Éééés képzeljétek, Móninak kézjelre leült!!!!
Rengeteg ész szorult abba a pirinyó koponyácskába :-)

Szép estét mindenkinek!

A labdagép

Tegnap Plecsninek izgalmas napja volt. A séta során most nagyon sok kutyával találkoztunk. Örömmel láttuk, hogy nemcsak szépen viselkedik mind fiú, mind lánykutyákkal, de szívesen is megy oda hozzájuk, érdeklődő, barátságos. Nem tolakodó, nem agresszív. Bár Plecsni dominánsan minden szagnyomra rájelöl, ezzel talán inkább a jelenlétét jelzi, mert találkozásoknál higgadt és barátságos.

Szépen lassan kezdem megismerni a kis személyiségét. Amikor kijövünk a panzióból, az első 10-15 perc a tobzódásé; ilyenkor pont úgy viselkedik, mint a gyerek a cukorkaboltban. Rohangál, húz, azt se tudja, melyik fűcsomót analizálja és jelölje felül előbb. Ilyenkor egy marhacupákot is lóbálhatnék a feje fölött, az se érdekelné. Utána, amikor eljutunk egy szagszegényebb és nyíltabb területre, akkor lehet őt elvarázsolni a csipogós, talpas labdával. Gyönyörű, magas ugrásokkal repül a labdáért; ha nem vagyok elég gyors, simán  ki is üti a lasztit a kezemből. Amikor megkaparintja, nagy élvezettel aprókat rágcsál rajta, ügyesen és szemmel láthatóan élvezettel csipogtatja a labdát. Aranyos, ahogy libegő fülekkel üget fel-alá a labdával és közben csicsereg :-) Izgatottan várja a következő dobást, egy centire tartja az orrát a labdától... Magától is variálja a játékot (na igen... egy foxi mindig töri a buksiját), próbálta dobálgatni is magának.

Találkoztunk két aranyos hölggyel, akik három kutyájukat sétáltatták. Az egyiküket Plecsni teljesen az ujjai köré csavarta, bezsebelt egy komoly adag kekszet, rengeteg ölelést és simogatást. Esküszöm, vigyorgott, amikor dédelgették...!

Utána egy kedves párral is találkoztunk. Plecs bemutatta, milyen ügyesen labdázik, és bár délután előzőleg már kockásra ugrálta magát, mégis olyan energiával röpködött a labda után, mintha öt új duracell elemet rejtegetett volna még tartalékban. Egy idő után eltettem csipogós talpas barátunkat, de séta közben oda-odajött, felkapaszkodott rám és kérte szépen vissza... Persze amikor visszamentünk a panzióba, Kitti kezében máris majdnem elaludt, úgyhogy mihelyt visszaért, valószínűleg el is tette magát másnapra :-)
Beszélgetés közben nyugodtan álldogállt közöttünk, néha be-bekapcsolódott egy kis simiért-felkapaszkodással. Igazi aranyos, jó kiskutya!

Plecsni társaságban

Tegnap Jerry (szintén foxi) és Sárika (gyönyörű magyar vizslahölgy) gazdija szaladt be Plecsnihez, hogy egy nagyot sétáljanak. Plecsni boldog volt, hogy falkában bandázhat, ami azért is örvendetes, mert a terrierek nem szeretnek azonos neműekkel szoros közelségben tartózkodni, de szépen viselkedett a leányzó. Jerrygazdi a következőkről számolt be: 

Szombaton összekötöttük a kellemest a kellemessel :-) , délutáni sétára a panzióhoz mentünk, hogy Plecsnit is megmozgassuk, új szagélményeket szerezzen. A tápja is fogytán volt, vinni kellett újabb adagot, kapott 5 kg Boscht. 
Teli energiával, boldogan üdvözölt minket. A séta során nem őrjöng más kutyákra, de azt nem bírja elviselni, ha Jerryék valamire felizgulnak, ugatnak. Emberekkel tündéri kedves, simizteti magát, nyugodt. 
Plecsni labdamániás, ezért amikor Sárika szabadon botozott, akkor Plecsni a póráz végén egyfolytában fejmagasságig ugrált, szeretett volna csatlakozni és feltehetőleg balhézni. Ha valaki saját kutya nélkül megy hozzá, akkor érdemes 10 m-es pórázon dobálni neki. 
A nevére nekünk még nem hallgat, de ez betudható az izgalomnak. Gyakoroltuk az "ül!"-t. 

Plecsni barátságos, nyugodt, emberszerető kutya

Barátkozunk a sétapartnerrel - mintha testvérek lennének :-)

Két "mimóza": egy növényi és egy állati :-)

Közös érdeklődés

Plecsni, a mosolygós

Séta Plecsnivel

Ma megismerkedtünk Plecsnivel. Ahogy kihozták a panzióból és letették a földre, rögtön húzott és elkezdte felporszívózni a füvet maga előtt. Kint a ligetben teljesen megmámorosodott a sok illattól, ami mind vegyelemzésre várt, csak úgy röpdösött a póráz végén. Vittünk neki csipogós labdát; hála a Györgyinél töltött pár hétnek, már tudtuk, mit szeret játszani, hát jókat ugráltunk a lasztiért. Így az első, panziókapu-elhagyós adrenalinlöketet letornáztuk. Az illatok viszont – mindent visznek… Kis ugribugri után kiszúrt egy közeledő fiúkutyust. Nagyon szépen viselkedett, szaglásztak, pipiltek, tengerészcsomókat próbáltak ki a pórázokon, egy hang nélkül.

                                                            Itt éppen porszívózik:

Plecsninek szép fényes a szőre, jó minőségű tápot kap, de még mindig elég soványka. Képzelem, milyen állapotban lehetett a mentése előtt… A panzióban mondták, hogy nagyon jó az étvágya; ennek sajnos a ligetben is tanúi lehettünk. Talált valami eldobott nyers csontos csirkehúst (az ég szakadna azokra, akik ilyeneket raknak ki!!!, és csak remélni merem, hogy nem tartalmazott valami ártalmasat), természetesen rárontott. Kis „rábeszélésre” minden külsérelem nélkül sikerült kiszednem a szájából, úgy láttam, hogy talán nem nyelt le belőle. Ergo szükség esetén ételt is el lehet venni tőle, persze nem nagyon akarta engedni, és meglepődtem, hogy ebben a kis termetben mekkora erő lakozik J Hiába, foxi.

Egy jó óra alatt megbarátkozott a flexi pórázzal. Szépen kitapasztalta, mekkora távot tud mozogni benne, és többnyire egész rendesen belül is maradt. Azért a klasszikus láb mellett haladást nem ismerjük, de tisztességesen együtt mozog velünk. Emberem vette észre, hogy Plecsni a szeme sarkából nézeget, hogy merre fordítjuk a fejünket, és ő is arra veszi az irányt. Sőt, volt úgy, hogy az Ember előrekerült és direkt erre-arra vette az irányt, Plecsnike meg egy olyan 2 méteres körzetben utána mozgott, fákat is az ő irányában került meg.

Plecsike liget-kompatibilisnek tűnt a séta alatt; úgy alakult, hogy biciklizőkkel és futókkal is találkoztunk, figyelemre se méltatta őket. Simán belement egy nagy, neki térdig érő vízbe is, ahol felázott a gyep.

                                                                 Plecsni a vízikutya:

...és éppen átkel az Óperenciás-tengeren:

Egyetlen melegebb helyzethez volt szerencsénk, amikor egy nagy fekete dog-szerű fiúkutya odafutott hozzánk messziről, követte az ikertestvére és még egy, Plecsninél kicsit nagyobb harmadik is. A harmadik már eleve a gerincén felálló szőrrel érkezett, bár hang nélkül. Féltem, hogy mi lesz, ha Plecsni esetleg egy vélt támadást gondolna visszaverni, és ott van a kis fekete két óriás tesója, akik tuti a tesó mellé állnának. De szerencsére szimplán csak maga alá húzott farokkal hagyta, hogy szaglásszák, mi meg elvontassuk, míg a trió gazdija hasztalan füttyögött az övéi után.

Volt néhány szívszorító pillanatunk is. Előszeretettel próbál odamenni pléden ülő-heverésző emberekhez. Úgy gondolom, talán hajléktalanokkal élhetett, arra emlékeztethetik, hogy szabadban ücsörgőknél kajához juthat. A jó ég a megmondhatója, mi minden lehet ennek a kis jószágnak a háta mögött. De a lényeg, hogy MÁR mindez a háta mögött van!