Frissítő reggeli fürdő

Olyan büszke voltam eddig a Lányra hempergés terén. Frissen kaszált, egy bizonyos illatos fűbe, többször is. Vagy a kutyasuliban a sárga, agyagos földön. Na jó, a múlt héten volt egy matricává kilapított és napon megszáradt béka is, oda se neki. De ma megtörtént az Igazi.
Kutyakaki. Ááááá!

Muszáj voltunk fürdetni. Betű szerint betartom a "Nagy Német Kutyakönyvet" (egy, a nyolcvanas években íródott, de meglepően praktikus és ma is követhető tanácsokat tartalmazó kötet), ami szerint egy évben max. kétszer jó fürdetni a kutyát, különben tönkremegy a bőr védőhártyája, odalesz a szőre és nagy eséllyel lesz allergiás... de hát ezt az élet néha kényszerűségből felülírhatja, mint most. Szóval, cuci ment a kádba. Tündéri  antifoxi Orsikánk fürdetéséhez annak idején minimum négy kéz kellett, ezért kicsiny dúvadunk határozott személyiségét ismerve nem számítottam semmi jóra. Szerencsére Embernek nem kellett korán mennie, így ketten elboldogulunk. Meglepően szépen tűrte. Jelezte ugyan, hogy nem így képzeli el a reggelét, főleg nem éhgyomorra, de nem erősködött. Ez a domináns foxi, aki szemrebbenés nélkül "héjastul eszi" a sündisznót, ott állt a kádban, lehorgasztott fülekkel, a fejét a mellkasomhoz támasztva, mint egy első osztályos, aki most kap éppen szurit...

Miután megtöröltem - amennyire hagyta -, úgy gondolta, hogy a szembeszél a legjobb hajszárító, és megörvendeztetett minket egy fergeteges foxirohammal. Fékeztük, amennyire lehetett, mert nem tökéletes az egyik hátsó lába, így nem jó, ha terheli. Viszont így a feszültség is kijött belőle - fantasztikusan irányítja az érzelmeit: a suliban is van, hogy túlpörög, ekkor kivonja saját magát a forgalomból és fut egy kört, ahelyett, hogy nekiesne valamelyik kutyának. És foxiroham közben is gyönyörűen kontrollálja a mozgását; miközben ezerrel száguld, ügyel arra, hogy ne parkettán landoljon, ami csúszik. Inkább ugrik két métert, hogy elérje a szőnyeget... Fantasztikus egy kutya.

Nagyon szépen elintézte a további szárítkozást a nagyszőnyegben, a kisszőnyegben, az előszobaszőnyegben, a kosarában és a kis szobai kanapéjában. Aztán a nagyszőnyegben, a kisszőnyegben... Sajnos ma nem süt a nap; ez rossz, mert cuci minden délelőtt kifekszik a napra, ami a régi sérüléseinek is jót tesz, meg hát, tegye fel a kezét, aki nem szereti süttetni a hasát!

Színesek

Plecsnivel ma épp megkaptuk a beosztásunkat... kimerészkedtünk a vasút mellé ( = nagy, füves terület, ideális hosszú pórázhoz, viszont sok kutyás jár arra). Összefutottunk az agárral, aki egy 6-8 éves gyerekkel szokott sétálni, hát a gyerek megismert és megfogta a kutyát, jobban mondva, két kézzel belekapaszkodott a nyakörvébe... Igazán nem tisztem ezt megítélni, de kissé veszélyesnek tartom, hogy egy testsúlyában nem biztos, hogy passzoló személy sétáltasson egy igazán mozgékony kutyát, aki nem bombabiztosan visszahívható... No, ott ment egy hölgy is egy gyönyörű szép airedale terrierrel, Plecsni persze rögtön előadta a hörgőműsorát. Én marha még szabadkoztam, hogy nem engedem oda, mert agresszív, erre mámi kioktatóan odalökte, hogy azért acsarog, mert nem engedem oda. Hát felőlem... de ne lepődjön meg, ha a lány úgy megszabja az eldit, hogy nem megy kiállításra egyhamar... 

Mert az teljesen más, hogyha nyílt terepen, laza pórázon találkozik össze (épp így abszolváltunk egy szép kis francia bulldogot tíz percre rá, volt is sok klikk meg juti), és más, ha majdnem egymásba ütközünk a sarkon, megtorpanva, pórázt befeszítve a rohanás miatt... Sétáltatná a hölgy csak egyszer az életben, rájönne. 

Plecsninek nagyon "nem" használt az a telken töltött nap , azóta folyton rohanna, húzna. A vasútnál, a nyakig érő fűben ugrándozott, úszott a levegőben... Édes lelkem.  (ja és tegnap este megfogta idei első sünjét - csak annyit láttam, hogy ráront valamire, és meghallottam az ismerős recsegést, a süntüskékét. A sün jól van, megmentettük és hazadöcögött.)

...................................................................................................................................................................

Nem boldogulok ezzel a nyamvadt fektetéssel.  Inkább megtanulta, 3 perc alatt!!!- hogy letegye a mellső lábait hónaljig a "guggol" parancsra (jobb hirtelen nem jutott eszembe  ), olyan játszani-hívós pózba, mintsem feküdjön.  Totális tróger terrier... 

Salira ajánlotta, hogy gyakoroljuk a láb alatt átvezetést, szék alatt áthúzást; ez segíthet megértenie a dolog mibenlétét. Örültem a jótanácsnak, mindenképp gyakorolni fogjuk. Ingerszegény környezetben örömmel gyakorol, klikkerrel is, anélkül is.

  

Érdekes egy fajzat; amennyire bárkihez odamegy simiért és barátságos, annyira nem bízik meg mélyen... hat hónap óta csak pár hete hallgat/közeledik/játszik örömből. Meglesz ez a fektetés is, ha elhiszi, hogy nem fogjuk elevenen megenni közben :-)

Kicsit később bréking nyúúz, cuci lefeküdt. Újabb agydurrt kaptam :-), mert még mindig túl naivnak bizonyultam... Lány ugye még egyszer se csinálta meg rendesen, elkönyveltem, hogy nem bízik, "komplexusai" vannak kiszolgáltatottnak érzi satöbbi. Hát vazze, csak szárazkenyér kellett. Párizsit, sajtot dugtam az orra alá, semmi. Na, hazajöttünk, örült, megpróbáltam kenyérrel. Nem feküdt, nem kapta meg. Ácsingózott, próbálta kinyalni a kezemből. Aztán lefeküdt. A rókalelkű fajzata!   

...................................................................................................................................................................

Ma volt a hetek óta első esős nap - mit esős, mennydörgős, villámlós májusi, az a bizonyos aranyat érő nyárizáporos este. Dörög az ég - és mit csinál ez a foxifajzat? Nem ám elbujdosik a mosógép mögé vagy bele, mint más rendes kutyák, hanem lelkesen szimatol ki az ablakon... és még lelkesebben koldulja a chipszet.

Ezek után az esti séta mérlege: 1 db. ázott foxi, vagy 4 db. foxiszagú folyosófal, amit cuci feljőve el szeretett volna tolni, de az se baj, ha a falfesték beszívja a vizet a szőréről; 1 db. foxiszagú nedves törölköző, 1 db. foxiszagú nedves nagyszőnyeg, 1 db. foxiszagú nedves előszoba. 

Uuutálja a törlést, merthogy veszteg kéne maradni közben. Majd' kiverte két fogam, ahogy kapkodta a fejét, pedig nem vagyok egy brutál törlő. Ember segített megfogni, aztán cuci olyan dühös lett (nyilván rám), hogy felkapta a medvét és kitöltötte rajta minden feszültségét :-) Turbó-foxirohammal. Párszor elejtette, és nem simán felkapta, hanem megpördült jó háromszor maga körül, felkapta és tovaturbózott. Közben vészjóslóan hörgött és alaposan bele- beleharapott szegény medvébe. Aki már igencsak mosásra és stoppolásra szorul.

Sajnos most sem volt kéznél kamera... :-(

Duracell reloaded (újratöltve)

A tegnapi sulis foglalkozás - köszönjük, Ági !!!!! - ma is érezteti a hatását. Töprengés után úgy döntöttünk, kimegyünk Plecsnivel a telekre. Azért volt a töprengés, mert a szomszédban lakik egy jóindulatú, mentett fekete nagy kutya, ráadásul az egészsége sincs rendben, és a szomszédok nagyon rendesek. Vele is meg amúgy is. Borzasztóan restellném, ha a Lány akár felzaklatná, a bántásról nem is beszélve.


A másik fontos dolog a kerítés. Plecsni annyira ügyes, hogy átfér egy akkora kis résen, amin az öklöm. Kifordítja a vállát és már odaát is van. Ugrani meg akkorát tud - lásd kettővel előbbi bejegyzés -, hogy simán megnyalhatná az orromat, ha akarná... Szerencsére apuék foxibiztossá tették a kerítést: a kapun kerítéssodrony, a rácsokon nem fér át az öklöm, a kerítés a földig ér, kivétel nélkül mindenhol, az alja pedig hol dupla drótráccsal, hol palával, hol egyéb lesüllyesztett cuccal van kibélelve. Na ja, a jószág még így is átáshatja magát a szomszédba, de ezért kell mindig szem előtt tartani. Visszahívni, ha messzire merészkedett, folyamatosan a közelünkben tudni, fél szemünket mindig rajta tartani. Foxit nem lehet kivágni a kertbe, aztán becsukni az ajtót - illetve lehet, de aztán ne csodálkozzunk, ha egy óra múlva már nem nagyon van meg, vagy  elszórakoztatja magát valami tilos módon.
Szóval foxibiztos a kerítés, de azért még így is először egy 20 méteres ruhaszárító kötéllel rögzítettük a lányzót, amíg teljesen meg nem bizonyosodtunk róla, az összes parámat sorba véve, hogyha mind rajta tartjuk a szemünket folyamatosan, akkor talán a hámjában elengedhetjük. Így is először rajta hagytuk a pórázt is, mert arra rá lehet lépni szükség esetén - de jó magaviselet miatt egy óra múlva ezt lekapcsoltuk róla.
No, hát a lány négy órán keresztül rohant, gyalogolt, loholt, ugrált, lejtőn le-fel. Hazamenetel előtt, biztonságból azért még belőtt egy foxirohamot, egy szökelléssel átvitte a vízaknát (1x1 m-es, félméter magas), csak mert útba esett neki. A hámjából aztán percekig szedegettük a beletört mezeivirág-szárakat és füveket, amiket útközben bedarált...
A szomszéd kutyával - ez abszolút a sulinak köszönhető!!! - mintaszerűen viselkedett!!! Legelőször ugyan volt egy kis ugatás, amikor a másik kutya olyan hevesen csóvált, hogy eltalálta a farkával a kukát, ami nagyot dörrent, cuci befeszült és persze acsargással reagált. Rögtön le lehetett tiltani és elküldeni a kerítéstől. Később visszamentünk közösen (én remegő gyomorral), hát lány egy nyikk nélkül csóvált, nóziztak, jelöltek; aztán csóváltak, nóziztak, jelöltek... Picit aggódtam Plecsni hátracsapott fülei miatt, ez az álmoskönyv szerint nem jelent sok jót, de aztán Másikkutya olyan mélabús szemmeresztgetésbe és nyüszítésbe fogott, hogy lányunk meggondolta magát. Sőt, levette, hogy Másikkutya totál odavan érte - trógerfoxi lévén jól oda- odaszaladgált a kerítéshez, zörgette a gazt, illegette magát, felhívta magára a figyelmet, aztán mihelyt a lovagja odakocogott, jól otthagyta, hadd nyüszítsen utána...
Kiderült, hogy Plecsninek nem szabad orgonát adni, bevadul tőle... Szedtünk egy csokorra valót, a lánynak pont foxirohama volt, odarohant, ugrált, tiszta félelmetes volt... Közben rájöttem, hogy bár az általános szemlélet szerint a kutyák színvakok (ezt mostanában "brit tudósok" cáfolják is), őt mégis a lila csipogós talpas labdájára emlékeztetheti. A talpas labda története pedig az, hogy volt neki egy, egész szépen játszott vele a kezdetekben. Habár már itt is látszott, hogy megmámorosodik tőle. Aztán valahogy meggyilkolta. A következőnek egyetlen, első harapással elrontotta a csipogóját. Ráadásul nem nagyon lehetett elvenni tőle, erősen, folyamatosan bevédte. Ekkor vettem neki egy németjuhászoknak való NAGY talpas labdát - nos, ez még megvan, de viharvert... Az orgonáért meg szabályosan nekünk esett, ugrált fel a csokorhoz. Gyönyörű, íves, nyújtott ugrásokkal. Végül adni kellett neki egy ágacskát, amivel a fogai között golyóban eldübörgött... 
Hogy ne legyen teljesen idilli a történet, itthon, már pórázon, sajnos összetalálkoztunk egy környékbeli kis kopó-stafi féle egyévessel. Aki természetesen póráz nélkül sétál, bár kevéssé visszahívható, és lelkesen odaszaladgál mindenkihez. Plecsnit feszélyezte, hogy hozzá bezzeg nem mehet oda ugrálni és rohangálni, erre pedig a szokásos bősz nekieséssel reagált :-( Nem egyszerű kutya, az biztos... A suliban a további foglalkozásokkal remélem, valamikor ezen is túl leszünk majd!

Duracell

Tegnap volt a harmadik sulis foglalkozásunk, éééééés, Plecsni most nem verekedett!  Egyszer ugyan rámordult az egyik kutyára, de csak röviden és halkan. Ééééés: játszani próbált egy zsemleszínű, szép nagy labrador fiúval! A Plecsni! Játszani! Aki, ha eddig játszani hívta őt valaki, hát minimum a torkának ugrott.  Úgy tűnik, a szőkék a zsánere :-)

Az úgy történt, hogy a suliban mindig foxirohamot kap. Pár napja folyton foxirohamot kap idehaza, cukormód rohan golyó alakban, maga alá húzott lábakkal. Bár ilyenkor elborul az agya, azért észnél van - a parkettás részeket, amin csúszik a lába, igyekszik kikerülni. Leginkább úgy, hogy kibontakozik a golyóbisból és átugrik a következő szőnyegre - mivel ezt golyó alakban bonyolult megtenni, úgy csinál, mint az impalák. Jó magasra fellöki magát, fordított U alakban; amellett, hogy bevált módszer, még nagyon cuki látvány is :-))) Cuci egy hasonló, de szabadtéri foxiroham után torpant meg a labi előtt, hátracsapott fülekkel, megnózizta az orrát és egész testtartásával azt jelezte, hogy naaa, gyereeee, rohanjunk egyet, látod, milyen remek móka!

Ágiék úgy emlegetik, hogy a duracell :-) Késő délután volt már, de még mindig jó meleg; az összes kutya kókadozott, csak úgy, becsületből járkáltak - "ez" meg, ugrált, rohant, vigyorgott, megint ugrált... hát igen - ilyen a foxi :-)

Tovább is van, mondjam még? [mondjaaaad!] Hátkéremszépen, Plecsnit le lehetett hívni az egérszagról! Jeeee!  A pálya végén van egy konténer, a konténer alján rögzítésre szolgáló lyukak, ideális otthon összkomfortot igénylő egerek számára. Cuci lokalizálta a jószágok lakását, tervet készített a kiásásukra, amikor a harmadik rászólásra és hívásra visszajött. Persze azért később még vissza-visszaszaladt, de az első hívásra lefordult.

Lefordulás - most az a feladat, hogy mindig kattot+jutit kap, ha 1) hagyja magát szagolni verekedés nélkül, 2) ha megszagol másik kutyát és dolga végeztével szépen elfordul tőle (megint csak, provokáció nélkül).

Másik feladat a fektetés. Mivel ez egy bizalmi dolog, cuci nem igazán hajlik rá, hogy nyilvánosan, sok-sok inger közepette lefeküdjön. Itthon is csak pár hete fekszik (már, a kosarán kívül), ujjongtam is érte az egyik bejegyzésben. Esténként, séta után, nyugalomban, alvás előtt, amikor az esti simiért jelentkezik, na akkor szokta a földhöz közel tartott kezem alá befúrni a fejét és utána belefeküdni. Az meg teljesen más... ott mi vagyunk ketten, malacka és a masszírszemélyzet, ott csöndes nyugalom van, bizalom van, bealvás van.

Ági is próbálta fektetni, jutifalival, de cuci annyira fel van pörögve a suliban - meg annyira agyafúrt -, hogy a jutifalit követve is inkább hátraugrik és a hosszú nyakát hajlítgatja érte, ahelyett, hogy lefeküdne. Házi feladat, hogy ezt gyakoroljuk. No, hát jelentem, hogy ma reggel, csöndben, nyugalomban már egész jól haladunk!!! Harmadik megmutatásra levette, hogy mit kéne csinálni (na jó, inkább azt mondanám, hogy harmadik megmutatásra döntötte el, hogy elég jó ötlet-e ez a feladat...). Négyszer is sikerült egy -művészi tornás szemmel is- egészen korrekt mélyguggolást elérnünk!!! Innen már csak egy miliméter a fekvés! :-)

Környezettudatos Plecsni

Az úgy történt, hogy kiürült egy üveg víz. Felkaptam és kivittem a konyhába. Csak éppen, önkéntelenül doboltam rajta egy kicsit. Aztán arra lettem figyelmes, hogy cuci az arcomba bámul. Mármint, szemmagasságból :-) Mármint vigyorogva és ugrándozva kérte szépen az üres üveget.

Életében egyszer játszott - egy óriásit - üres petpalackkal és nagyon élvezte. Azóta nem kapott, mert eléggé belehergelte magát, és hát nem kellene táptalajt adni az amúgy sem túl nyugodt vérmérsékletének.

Láttatok már foxirohamot kapott terriert? Amikor begörbített háttal, lábakat maga alá húzva golyóban  száguldozik fel-alá? Na, most képzeljétek el ugyanezt, a lakásban, egy recsegős palackkal a szájában, amibe  időnként jó nagyot harap? Annyira rohant, hogy nem lehetett rendes képet csinálni, csak miután lenyugodott... Itt, a képen ez már a nyugalmi fázis.... a képen látható üveget épen, egészben kapta...
Új értelmet nyert a "tapossa laposra" szlogen. "Gyötörtesse laposra a legközelebbi foxival!"

Mire jó egy pirítóskenyér

Újság Plecsniről, hogy ma reggel normálisan kommunikált! Foxihoz és tankönyvbe illően :-) Motivációs eszköz: vajas pirítós rozskenyérből. Ez volt reggelire, és kaja végén megkapta a szokásos falatkáját. A falatkáról: minden valamirevaló kutyakönyv tiltja, hogy étkezéskor a kutya bármit is kapjon. De ez itt most máshogy működik. Ha mi eszünk, és közben a cuci betartja azt, hogy nem megy le a szőnyegről, nem hájpol, nem nyafog és egyáltalán, nyugodt és normális kutyaként viselkedik, akkor számíthat rá, hogy tuti fixen kap egy jóízű falatkát. Úgy látjuk, ez inkább a javára válik. Cuci ezt keményen be is tartja. Egykét hete történt, hogy egy, a szőnyeg szélén tipegve összeizgult negyedóra után fogta magát, és lefeküdt. Egy hangosabb lélegzetvételre persze így is páros lábbal ugrik a levegőbe, de azért mégis... Azóta időnként szépen elnyúlik a szőnyegen, ha eszébe jut.

Na, szóval megkapta a falatkáját, elrágcsálta szépen. Bejöttünk, készülődtem, felöltöztem... A lányka sündörög, dugja ide a buksiját. Reggel nem szokta, vissza szokott bújni a kosárkájába. Kérdezem, mi van, bogaram? Na, mutasd! (Nem adtam fel a reményt, hogy egyszer majd megérti, ennek mi az értelme. Merthogy pl. ha le akar menni, azt is egymásodperces ajtóranézéssel "jelzi", hm, sejteti inkább, és azt is csak max kétszer.)
Hát a kiscukor most előreszaladt, ki az előszobába, hátranézve kettőször is (!), hogy követem-e rendesen, be a konyhába. Ahol is szépen leült reggelizőpózba, szőnyeg szegélyére, épp nem lóg le róla a körme hegye, nózival az asztal felé. "Aggyá' még abból a ropogós izéből...!"

Kitalálta szépen, hogy mit szeretne, összeszedte, hogyan tudná megértetni velem. Magát is összeszedte, hogy meg merje ezt lépni. Valami miatt nem igazán kezdeményezett semmi ilyesmit. Mintha a múltban vagy baja lett volna belőle, vagy nem értették... No, hát a sajtdarab, amit idő és újabb pirítósok híján kapott, talán elég visszajelzés volt, hogy igen, ilyet itt szabad csinálni.
Minél gyakrabban :-)

Folyó ügyek

Kedves Olvasó, köszönöm az eddigi türelmedet - régen nem jöttem újabb bejegyzéssel, pedig Plecsni mellett nem unalmas az élet...
Ott kezdem, hogy januárban elutaztunk egy hétre, és óriási szerencsénkre egy ismerős pár, akiknél Plecsni töltött már néhány hetet, elvállalta, hogy ez alatt az idő alatt vigyáznak rá. A lányzót eltranszportáltuk a stafírungjával együtt, és mellékeltünk egy terjengős irományt is a heppjeivel, új szokásaival, az eddig tanultakkal és a korrepetálnivalókkal. Konkrétan, mint amikor az alsótagozatost nyaralni küldik...

Két napig bírtam, hogy ne zaklassam őket kérdésekkel - hiszen szólnának, ha baj lenne, a Fajtamentésnek is, és innen, több száz km távolságából nem is tudnánk érdemben tenni. De aztán pár sms erejéig mégis megnyugtattam a lelkiismeretemet. Plecsni természetesen kitűnően volt, lelkesen okosodott, és amikor hazatértünk, egy határozottan jólnevelt, nyugodt, kiegyensúlyozott ebzetet kaptunk vissza. Nem tudok elég hálás lenni Móniéknak mindezért!

Suliba azóta is járunk. Első óriási fegyvertény, hogy a kiképző kutyáját nem bántja a Plecsni. Szigorúan csak zárt, atombiztos kerítéssel ellátott térben elengedve, nem érzi a póráz okozta feszültséget, ez jót tesz neki. Engedi, hogy Pasa szagolgassa (ugyan pattanásig feszülő idegekkel...), de nem balhézik. Természetesen nálam, pórázon, bárkivel találkozva acsarog, balhézik...
 Ugye az alapvetés az, hogy a kutya hibáiért a gazdinál van a bibi... És igen, a hiba ott kezdődik, hogy ha kutyával találkozunk, bizony ott van bennem az a félsz, hogy jajistenem, nehogy bántsa... És volt olyan sétánk, amikor kipihenve, örömmel vittem le, hófedte nyugalom körös-körül - láss csodát, Plecsni bébi laza pórázon, nem húzva, szellemeket nem látva (minden árnyékban, kukában, táskában potenciális célpontot sejt), szóval jókutyamód viselkedett...

Az öt szabály állandó feladatot ad. Néhányukkal már jól haladunk:
Étel, etetés: minden etetésnél belecsámcsogok a táljába, hogy lássa, a dominánsok esznek először. Szépen beáll a sarokba ilyenkor, fixírozza a pálmát és nem mer rámnézni. Pedig semmi atrocitás nem érte, a legelső alkalommal guggolva odébbtoltam kézzel. Rögtön levette az üzenetet. Néha kitekinget, hogy lássa, szabad-e már a tányérja, és ha igen, már jön is, mint akit zsinóron húznak.

A személyes tér: ha mi eszünk, kutyulinak a szőnyegen a helye, nem jöhet le róla a konyhakőre. Próbálkozik lelkesen, de rászólásra (Höööömmmm!) visszavesz. Pár napja már szépen, szfinxesen le is fekszik! Tehát Őközpontúsága nem hype-ol, nem hisztizik, nem követeli a figyelmet, kaját, bármit.

Ajtó: hazafelé jövet tökéletes. A folyosón, a szomszéd ajtaja előtt tipródva várja, hogy elhangozzon a bűvös "jöhetsz", amire repülőrajtot vesz és fejestugrik a lakásba. Kifelé menet jobb napokon majd' orraesik, úgy szagol bele a külvilágba, de nem lépi át a küszöböt. Rosszabb napokon elbódulva rongyol kifelé - ilyenkor szépen azonnal helyre kell tenni...

És néhányuk még kihívást jelent:
Póráz, láb mellett követés: random váltakozik az egész jó és a katasztrófa között. Az utcán minden elvonja a figyelmét. Nagyon okos, tudja, hogy egy-egy visszafordulás meddig tart, mintha olvasna a fejünkben. Nehéz ügy.

Ötperces szabály: hazaérve öt percig nem szabad tudomást venni a kutyáról. Ez sem könnyű, amikor egy szeretetrohamos tündérvirág fülig érő szájjal azon igyekszik, hogy megpusziljon, és ezért nem átall másfél métereseket is ugrani az orrodig...