Séta Plecsnivel

Ma megismerkedtünk Plecsnivel. Ahogy kihozták a panzióból és letették a földre, rögtön húzott és elkezdte felporszívózni a füvet maga előtt. Kint a ligetben teljesen megmámorosodott a sok illattól, ami mind vegyelemzésre várt, csak úgy röpdösött a póráz végén. Vittünk neki csipogós labdát; hála a Györgyinél töltött pár hétnek, már tudtuk, mit szeret játszani, hát jókat ugráltunk a lasztiért. Így az első, panziókapu-elhagyós adrenalinlöketet letornáztuk. Az illatok viszont – mindent visznek… Kis ugribugri után kiszúrt egy közeledő fiúkutyust. Nagyon szépen viselkedett, szaglásztak, pipiltek, tengerészcsomókat próbáltak ki a pórázokon, egy hang nélkül.

                                                            Itt éppen porszívózik:

Plecsninek szép fényes a szőre, jó minőségű tápot kap, de még mindig elég soványka. Képzelem, milyen állapotban lehetett a mentése előtt… A panzióban mondták, hogy nagyon jó az étvágya; ennek sajnos a ligetben is tanúi lehettünk. Talált valami eldobott nyers csontos csirkehúst (az ég szakadna azokra, akik ilyeneket raknak ki!!!, és csak remélni merem, hogy nem tartalmazott valami ártalmasat), természetesen rárontott. Kis „rábeszélésre” minden külsérelem nélkül sikerült kiszednem a szájából, úgy láttam, hogy talán nem nyelt le belőle. Ergo szükség esetén ételt is el lehet venni tőle, persze nem nagyon akarta engedni, és meglepődtem, hogy ebben a kis termetben mekkora erő lakozik J Hiába, foxi.

Egy jó óra alatt megbarátkozott a flexi pórázzal. Szépen kitapasztalta, mekkora távot tud mozogni benne, és többnyire egész rendesen belül is maradt. Azért a klasszikus láb mellett haladást nem ismerjük, de tisztességesen együtt mozog velünk. Emberem vette észre, hogy Plecsni a szeme sarkából nézeget, hogy merre fordítjuk a fejünket, és ő is arra veszi az irányt. Sőt, volt úgy, hogy az Ember előrekerült és direkt erre-arra vette az irányt, Plecsnike meg egy olyan 2 méteres körzetben utána mozgott, fákat is az ő irányában került meg.

Plecsike liget-kompatibilisnek tűnt a séta alatt; úgy alakult, hogy biciklizőkkel és futókkal is találkoztunk, figyelemre se méltatta őket. Simán belement egy nagy, neki térdig érő vízbe is, ahol felázott a gyep.

                                                                 Plecsni a vízikutya:

...és éppen átkel az Óperenciás-tengeren:

Egyetlen melegebb helyzethez volt szerencsénk, amikor egy nagy fekete dog-szerű fiúkutya odafutott hozzánk messziről, követte az ikertestvére és még egy, Plecsninél kicsit nagyobb harmadik is. A harmadik már eleve a gerincén felálló szőrrel érkezett, bár hang nélkül. Féltem, hogy mi lesz, ha Plecsni esetleg egy vélt támadást gondolna visszaverni, és ott van a kis fekete két óriás tesója, akik tuti a tesó mellé állnának. De szerencsére szimplán csak maga alá húzott farokkal hagyta, hogy szaglásszák, mi meg elvontassuk, míg a trió gazdija hasztalan füttyögött az övéi után.

Volt néhány szívszorító pillanatunk is. Előszeretettel próbál odamenni pléden ülő-heverésző emberekhez. Úgy gondolom, talán hajléktalanokkal élhetett, arra emlékeztethetik, hogy szabadban ücsörgőknél kajához juthat. A jó ég a megmondhatója, mi minden lehet ennek a kis jószágnak a háta mögött. De a lényeg, hogy MÁR mindez a háta mögött van!