Hosszú séta

Ma megint sétáról szól a... mese? Igen, mese, mert mesébe illő sétánk volt. Egy nagyon kedves párral, akiknek Plecsi sok mosolyognivaló pillanatot és egy kis izommunkát is adott :-).
Rendezvény volt a panzió nagypályáján; Plecsnike valószínűleg kora reggel óta ablakra nyomott orral toporoghatott a szobaajtóban a beszűrődő hangokat, illatokat, hangulatot vizslatva (bocs, foxilva). A panziókapuban illendően előadta a repkedő kutya kötelező kűrjét, majd - szintén kötelezően - cikcakkban ellenőrizte a "kinti világ" első tíz négyzetméterének kábé összes fűszálát.

Ezek után Plecsni felvette a Rugóláb vezetéknevet, mert a sétapartnereink kipróbálták, múlt hét után immár sajátkezűleg is, mennyire szereti kis foltos barátnénk a csipogós talpaslabdát. Nem tudom leírni. Tényleg. Inkább nézzétek meg ti is!

Ez itt egy kényelmes, picike bemelegítő ugrás:

Rugóláb Plecsni

                                               

                                                                       Hoooooopppiiiiii!

...Azok a fogak...!

A labdát nagy határozottsággal kell kieszközölni Plecsniből:

Itt szépen letette, de ezt a piciny, kétdekás kislányt izomból kell ellentartani, mert máris nyomult rá a talpas kis játékra:

                                                

Nagy peckesen szaladgál, miközben csicsergeti, csipogtatja a foga közt. És ordít róla, hogy közben úszik a boldogságtól.

Én és a labdám

Találkoztunk egy aranyos westie-vel és tacsi-csivava-mégvalamimix tesójával. Gazdijuk vadgesztenyét szedegetett, amit a tacsika lelkesen gurigázott. Plecsike eleddig rá se fütyült a gesztenyékre, de itt hamar eltanulta, hogy jéééé, ez egy játékdolog; onnantól lelkesen ugibugrizott a gesztenyékért is. Botozni jelenleg nem botozik, semmilyen felhasználási módját nem fedezte még fel. Érdemes lesz sokat vinni kutyák közé, mert szemmel láthatóan tőlük viharsebességgel tanul; csak idő kérdése lesz, mikor lát egy botozó havert, akitől kedvet kaphat ehhez is.

Találkoztunk más kutyákkal is, elbűvölten nézte, ahogy egy bobtail frizbizik. Konkrétan úgy, ahogy a szobába zárt kanyarós gyerek vágyakozik az ablak túloldalán a focizók közé :-) Csak ő nem szobába, hanem flexire volt "zárva". Kár, hogy frizbit nem hoztunk, így be kellett érnie a tenisz és a csipogós lasztival.

Amúgy kis bogarunk elbűvölő volt. Egy padon ülő idősebb házaspártól fülig érő, ellenállhatatlan mosollyal próbált eludvarolni egy falat almát. Egy gyönyörű drótos foxifiúnak illegette magát, és a rendezvényre érkező két hölgyet is olyan kitörő örömmel ugrált körül, hogy egészen zavarba jöttek.

Azért, trógerkodott is... nem tudom, honnan szedte elő azt a fél sonkás zsömlét, amit egy pillanat alatt egészben próbált letuszkolni a torkán. Ketten térdeltünk rajta és feszítettük szét a kis pofiját - mert hát ki tudja, az ilyen eldobott kajáknál :-( A disznófülű úgy összezárt, hogy egy pillanatra kétségeim támadtak. Szerencsére túl nagy volt a falat, bár egy óriásit nyelt, hátha leküldi; de végül sikerült kikotorni a szájából. Hm... jó hegyes fogai vannak.

Plecs-bébi két és fél órai séta után kezesbáránnyá alakult, le is ültünk a fűre beszélgetni.

A kezes bárány

Közben remekül szórakozott, nézte a frizbizőket, virtuálisan levadászott egy madarat a bokorban, becsületesen gurigázta ugyan a teniszlabdát, bár nem tartotta valami nagyra (elromlott... semmi csipogás...). És széles jókedvében körbe-körbejárt, puszikat osztott, és csodásan érezte magát. Éééés képzeljétek, Móninak kézjelre leült!!!!
Rengeteg ész szorult abba a pirinyó koponyácskába :-)

Szép estét mindenkinek!