Volt szemkontaktus, erdőben:
No, itt az az érdekes, hogy ahogy Korom Gábor mondta az előadáson az ösztönállapot szintjeiről: a lakásban édes-aranyos cucimuci, az utcára kilépve kihúzza magát, mindenhez odaszalad és sokkal kevésbé lesz cucimuci. Ha meg kiérünk az erdőbe - a pihepuha kiskutya megnő vagy két méretet, bedurvul a szőre, zöldre vált a szeme és ő lesz maga az Ördög. Na, elég annyi, hogy Lányunk is "meglehetősen határozott" volt a természetben... Éééés így is lehetett szemkontaktusozni. Ugyan kajába került, de akkor is. Végülis, tanítás.
Ülni nagyon szeretünk. Talán kijelenthetem, hogy bárhol és bármikor leül - ha elég határozottan mondjuk neki. És ez aranyos helyzeteket teremt. Például be lehet őt ültetni egy, gyerekek által rakott kőgyűrű közepébe - Miénk a vááááár!
Aztán: volt fektetés, eltávolodással, és nem, nem mélyguggolásban van a lány, hanem rendesen elhever a szegélyen. Na jó, imád felugrani kis kőfalakra, peremekre, szegélyekre. Talán kisebbrendűségi komplexusa van, imád magasabbról nézegetni, mint amekkora ő. De fektetés, ééééértitek, fektetéééés, amit úgy utál, mint... nem is tudom, mint ördög a szenteltvizet (ha már pap van a címben...), vagy mint üveges tót a hanyattesést... Cucikám, tudsz te, ha akarsz...!
Ugyanez elhagyatott kocsiúton, amiben az a pláne, hogy a bokrok tele vannak gyíkkal, szöcskével, macskaszaggal, zizegő-berregő-mocorgó állatkákkal. Vagy ha nincsenek tele, akár tele is lehetnének. Foxinak meg kell vizsgálnia mindent a környezetben, hát hogy venné az ki magát, ha felderítetlen marad egy négyzet centi is. Majd vissza a partra, a zajba, emberek közé.
Ezt a képet annyira szeretem. A világ legszebb laza póráza, a kutya rám figyel, folyamatosan követi a mozdulataimat, szépen láb mellett megy. Amennyit szenvedünk ezzel a mai napig is, ritka dokumentum arról, hogy képes tökéletesen végrehajtani a feladatot. Ha akar, kitűnően tud ő bármit! Ő, aki rosszabb napokon felszántja az aszfaltot, és aki miatt emberes bőrkeményedés van a pórázos kezemen.
Ez pedig két kép a láb mellé ültetésről. Emlékeztek, hogy azon nyígtam egy hónapja, hogy a cuci, amikor mellém ül, nem akar felnézni? Mer' ő egy szerencsétlen, picinyke kutya, akinek nem hajlik a nyaka eléggé fölfelé. Szerintetek? :-)
Az, hogy mi lassacskán ráérzünk arra, hogy a mindennapok része legyen egy kis gyakorlás ebből, egy kicsi abból, az érthető. Nagyon nem kéne hatalmasat égni a vizsgán. Egy közepesen gáz bukta elég lenne.
De érdekes és öröm látni, hogy a cuci is szeret dolgozni, hogy olykor magától ajánl fel ülést-fekvést. Na jó, azé' ne ő szabja meg, de ez még mindig jobb, mint az a totálisan indifferens lét, ami a hozzánk-kerülésekor volt... Etettük, sétáltattuk oké, de főnökösködni má' ne akarjunk... nem kommunikált, elvolt, kolbászolt a lakásban fel-alá és ide-oda pisiléssel szórakoztatta magát...
Ha már gyakorlás és tanulás: természetrajz órát is vettünk. Egyik este bekérezkedett a szobába egy gekkó. Jó ötletnek gondolta a hűs plafon alatt meghúzódni. Szerintünk kevésbé jó ötlet, mégiscsak vadászkutya van a lakásban, meg hát a jó ég tudja, hátha a gekkók terjesztenek valami egzotikus betegséget, esetleg harapnak, csípnek, szúrnak, rúgnak? És hát olyan aranyos, okos kis szeme van... Szóval próbáltuk kitessékelni a jószágot, cuci legnagyobb örömére. Bár kicsit zavar volt a koncepcióban, cuci azt hitte, elkapás a cél, nem pedig a kiűzés :-) Íme a betolakodó:Kedves hűséges Olvasók, ez volt a nyaralásos rétestésztánk... Legközelebb már sulis kalandokkal jelentkezünk!
"Ha mi, árnyak, nem tetszettünk, gondoljátok, s mentve tettünk, hogy az álom meglepett, s tükrözé e képeket [...]"
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése