Hurrá, nyaralunk 4 - Csak semmi sport, uraim!

Kezeket a magasba: kinek van már elege a nyári élményeinkből...?
Mert nekem még nincs az írásukból... 

Tengerpartra készülvén természetes a kérdés: na ééééés, Plecsni vajon szeret úszni? Hááát... konkrétan fogalmam nincs, eddig még nem volt alkalmunk kipróbálni. Azt tudjuk, hogy a térdig érő vízen szemrebbenés nélkül átgázolt már tavaly szeptemberben. Óóó jeee... már pontosan egy éve, hogy megismertük a Lányt. Meg sem torpant, mintha a tócsa ott sem lenne. A hóesés sem zavarja, időnként megrázza magát és ennyi. Az eső pedig kifejezetten jót tesz neki - na de erről bővebben majd a sulis beszámolóban... nem lövöm le a poént.

Nagy lelkesedéssel veselkedtünk neki cucika Tengerrel való találkozásának. Nyilván a városi strandra nem ildomos kutyával menni, de a dalmát városkákban a zajos, nyüzsgő helyi strandok tőszomszédságában mindig folytatódik az út a sziklás-köves Természetbe, ahol elvileg háborítatlanul strandolhatnak a jóemberek. Mondom elvileg, mert gyakorlatilag kora reggeltől minden jó hely foglalt. A jó hely annyit jelent, hogy vízszintes a partrész és van árnyék, a víz pedig két-három lépésnyire fokozatosan mélyül. Ez nem triviális arrafelé...

Lett egy hely, ahol nincs másik kutya (acsargás-veszély), vagy kisgyerek (visítás miatti begerjedés-veszély); cucika amúgy is felfokozott ösztönállapotban (szagok, gyíkok, madarak, mozgó bokrok, levelek, külviláááááág...), szóval ilyenkor nem biztos, hogy a legszociálisabb formájában van. Nosza, Ember belemerül a Tengerbe, hadd lássa a Lány, milyen szuper dolog is az a fürdés. Kutya el is indul (unszolásra), és Orsiról tudom, hogy mindaddig jó is minden, amíg a víz el nem éri a hasát... Plecsni is megtorpan, mihelyt térden fölülre érnek a habok.
Na nem baj, jutifalival behívogatjuk. Nem erőltetünk semmit, engedem visszafordulni. De kis idő után azért felveszem és bemegyünk együtt.

Hagyja, hogy bevizezzem, de mihelyt berakom a vízbe, fordul rögtön és kiúszik. Illetve, még ha kiúszna. A legközelebbi kiálló szikla felé veszi az irányt és mint egy ázott hajótörött, felkapaszkodik. A sziklák moszatosak, csúsznak, én izgulok, a mafla le ne törje a karmait, vagy ki ne bicsakoljon a lába nagy igyekezetében.
Gyakorlatilag az első próbálkozásunk egy nagy nulla lett: a kutya tiszta sós, az úszást nem élvezte, a közönség pedig már-már megbélyegez bennünket, hogy mit kínozzuk azt a szerencsétlen állatot, hát nem látjuk, hogy utálja az egészet???

Nos, azért annyira nem utálta... Imádom a kis tróger optimizmusát. Minden helyzetben talál szórakozást. Merthogy a sziklákban bizonyos rákocskák laknak... minden lyukból előpislog valaki, akik lelkesen rohannak vissza, ha meglátják őket. Dúvadnak meg több se kell, csak fussanak előle. Felmenői között macska, tapadókagyló és lundehund is lehet, úgy kapaszkodott a keskeny kiszögellésekre, rákok után kutatva, mint aki egész életében ezt csinálta. Engem meg a frász kitört. Ezek a rákok csípnek azért. Nagyot.

Néhány kép a sziklamászó ebről:

A fejét gondolkodás nélkül a víz alá dugta, amikor meglátott odabent valami érdekeset - a képen látjátok, amint éppen meghökkenten rántja vissza a fejét és csurog vissza a víz az orrából. Legott kipucolta az orrüregét eredeti tengervizes oldattal... 

Szóval cucika remekül szórakozott a plázson. Ugyan nem rendeltetésszerűen használja, de sebaj... Bármit, csak úszni ne kelljen. Azt utáljuk. Csak semmi sport, Uraim! 

Egy kevéske apport azért belefér. Akkor is, ha hullámzik a tenger, és akkor is, ha a labda éppenség egy fenyőtoboz. Szeretjük az ázott fenyőtoboz ízét.

Ha már a sportokat nem kedveljük, de a testmozgást igen, mit lehet nyaralás alatt még csinálni? Na igen, kirándulni menni! Nosza, a közelben van a Krka Nemzeti Park, nem hagyhatjuk ki. Nehéz kiejteni - a horvát nyelvben az R hang bizony magánhangzó szerepet tölt be. Próbáld meg hosszan ejteni az R-et, Krrrrrrrka... ugye hogy megy? 

Kicsit bonyolult volt kideríteni, hogy kutya bevihető-e a Park területére. Bátorított a félmondat valahol a weben, hogy "póráz nélkül nem lehet", így nekiindultunk. Annyira jellemző a mediterrán problémamegoldásra... a kasszás hölgy nem tudta megmondani, beenged-e bennünket: "- Mégis, mekkora kutyáról van szó?" Felmutattam a szóban forgó ebet... "-Hááát, kérdezzék meg a jegyellenőrt a busznál." "-Miért, a buszra amúgy felszállhat?" "-Hát, végülis lehet..." Jegyellenőrök persze szigorkodnak, van-e nálunk szájkosár. Persze. Csak az van. Mert hát mi van, ha megharap valakit. Eeeeez? Embert soha! (Kutyát, na azt igen! De ezt nem kell tudniuk...) Na tudja mit? Ölben fog utazni, egy falat cukrozott tündérke az egész állat, fogom, kézben, oké így? Najó, mennyenek... 

Szóval Mediterrániában meggyőző érveléssel bármikor, bármit... :-)

Bár a buszról nézelődve láttunk két úriembert megjelenni egy pointer-szerű másikkutyával -- izgultam rendesen, ne akarjanak a mi buszunkra szállni, akkor biza lenne patália. Nem is kicsi. No, jegyellenőr odanyúl a kutya felé -- hát a békés kis hosszúlábú úgy nekiesett, hogy ellenőrbácsi ugrott egy rittzbergert... Asszem a pointerék kutyagolhattak a tóig gyalog...

Cukrozottam relatíve fegyelmezetten viselte magát. Arra kellett jobban vigyázni, hogy ne lépjenek rá, meg a sokgyerekes családok ne jöjjenek túúúl közel. Ja, meg arra is, hogy a tanösvény mellett táplálkozó vadkacsa asszonyság mégse essék cucika vacsorájává. Mindkét fél mindent elkövetett érte... De túl kellemetlen lett volna, pont egy nemzeti parkban kinyiffantani egy - egyébként párolt káposztával rendkívül finom - madarat.

Édes cucikám itt sem kívánt megmártózni a kristálytiszta és augusztusban is meglehetősen hűs vízben. Na jó, bokáig belement, vonakodva. 

De sokkal jobban szeretett volna átkelni a túlsó partra:

Vagy megpihenni egy csendes mellékágnál:

Esetleg ölben lenni, amíg lefényképezik őket az egyik vízesés fölött... ja, azért kell ölben lenni, mert kábé ezren topogtak "A Tökéletes Fénykép"-re várva:

Vagy gyakorolni egy kis láb mellé ülést a tanösvényen - végül is az oktató szerint bármilyen körülmények között tudni kell ülni. Ugye szerintetek is elég mostoha ez a körülmény?

És egy kevés pórázfegyelem, itt is. És mindenhol.

Véééégre egy pad... persze cucinak meg se kottyan (itt éppen gyíkot lát...):

A szállásra visszaérve jó giccses látvány fogadott bennünket...

A következő bejegyzésben pedig arról lesz szó, hogy amikor a fejünk felett lebeg a VIZSGANAP, akkor minden egyes pillanatot ki kell használni a gyakorlásra. Nincs megállás!

Szóval a következő blogbejegyzés címe: A jó pap is holtig, a foxi meg pláne...