Chip, chips, csóka

Tegnap beugrottam a rendelőbe valamiért, és amíg vártam, beszédbe elegyedtünk az egyik várakozóval. Mondta, hogy jaj, ez a chip, minek ez, hát ha nem lenne kötelező, ő bizony nem rakatná be a kutyába. Szegény szerencsétlen kutya, megszúratni. 

Eltűnődtem. Plecsnin ki sem tudom tapintani (pedig nem egy vasgyúró). Amúgy is olyan széles, mint egy rizsszem, és talán egy miliméterrel hosszabb. Hát akkora, mint egy nagyobb bolyh egy pulóveren. Plecsniben már mióta van, nem vakarja, tudomást sem vesz róla. Azon az életben-egyszeri kiadáson kívül (egy, esetleg másfél látogatás ára a fodrásznál?) nem olyan nagy dolog, azért az előnyért, hogy ha elveszne, kiszökne, egykét nap alatt hazajuthatna. Hány kutya is rohad a gyepmesteri telepeken, akár 50-70 km-nyire az elvesztés helyétől? Mert bizony el tudnak menni ennyire messzire is! És ugye volt az az ominózus fehér puli kan, - nem tudom már, melyik gyepin és melyik állatmentő szervezet posztolta ki valahol, de megragadott a mondanivalója - akiről mikor is, egy év után derült ki, altatás környékén, hogy szuka, ja és hogy volt biléta a nyakában, de gondozók nem vették a fáradságot megnézni se, egy év alatt se? Felhívták a gazdit, aki sírva rohant érte. Ha épp akkor nem hoznak ki egy másik kutyát, és az állatvédőnek nem akad meg a szeme a pulin, hol lenne ő most? És hol lett volna chippel?

Erre a fickó, hogy ááá, dehogy, zárt kertben lakik a kutya...
Nagy az Úr állatos kertje... Éppen tegnap találkoztunk egy "kiránduló" kutyával, az is a környező kertesházakból ment ki. Bármikor, bármelyik kutya kimehet a rosszul visszacsukott kapun, macska után, másik kutya után, puszta kíváncsiságból. Az is hiedelem, hogy visszatalál a saját nyomán - hát nem mindig. Vagy a kerítésen megy ki, ami ki tudja, nem szorul-e már pár éve javításra; vagy megriadhat egy vihartól. És a rohadék petárdázás még csak most kezdődik (hogy törne le mindnek a keze...).

Szóval, félreértések ellen:
   - a chip nagyon pici, irdatlan pici és tényleg pici
   - a chip nem zavarja a kutyát
   - nem fáj jobban, mint egy oltás beadása
     (ha már itt tartunk... érdekes, hogy a rendelőkben a chipelés miatt felbukkannak életük delelőjén járó,
     de még soha-oltva!!!-nem-volt kutyák is... na ezeknek a "gazdáknak" is kijárna legalább egy pofon...)
   - a chipet a nyak bal oldalára, közel a fejhez helyezik el
      (hajmeresztő ostobaságok keringenek "fülbe ültetés"-ről; nem, kedves embertársak, fülbe
      a teheneket, kecskéket, bárányokat jelölik, és nem chippel, hanem ízléses :-) kis műanyag
       bilétával... a "fülbe ültetés" ugyanolyan baromság, mint a "tüzes oltás", amivel első osztályban
       riogatták a félős osztálytársakat a rosszgyerekek)
   - ja, és chipet ültetnek be. Nem chipset. Mert van, aki chipset kér a kutyájába...
      Vigyázat: a chipsből viszont még a kevés is megárthat, gyomorilag. De mindenképp hizlal! 

Éberség

Ha foxi lakik nálunk, az éberség nem lankadhat. Közhelynek hangzik, és azt gondolja az ember, hogy persze, másnál résen kell lenni, de éééén, én aztán figyelek... No, hát ez nem ilyen egyszerű. Plecsni több, mint egy hónapja van nálunk. Azt hiszem, ennyi idő alatt kiismertem minden heppjét, tudok olvasni a füle állásából. Hááát, Plecsni örömmel gondoskodik arról, hogy ne potyogjak bele túl gyakran az önhittség bűnébe...

A múlt héten történt, Karácsony előtt. Még volt némi elintéznivalóm a városban, pár ajándék hiányzott, szabadságon is voltam, meg olyan jó lett volna bemenni, körülnézni, szippantani egy kis adventi hangulatot, ráérősen és nem zárás előtti másfél percben berongyolni egy-egy boltajtón.

Sétáltunk egy nagyot, bogárka a létező összes macskanyomot feltérképezte a környéken, megjelölte az összes bokrot, fűcsomót, utcasarki szegletet. Feljöttünk, leszerszámoztam, veszem a táskám. Kis bogárka rámnéz, na neee, hogy itthon maradjak, amikor odakint olyan jó volt, most képes lennél visszamenni egyedül? Az éééén macskanyomaimhoz? Én meg maradjak itthon, szétugrálni a kanapét, amikor az már olyan uncsi?
Szépen hátramaradt az ajtóban a "Maradj!"-ra. Aztán egy villámsasszéval kicselezett, láb mellett kiugrott a lépcsőházba és már rohant is lefelé. Ha készült volna felvétel a testcselről, a Barcelona vezető edzője bizonyosan már este ott dörömbölt volna a bejárati ajtón, egy köteg zöldhasút lobogtatva az egyik, egy S-es méretű "taktikai edző" feliratú kutyapulcsit a másik kezében...
Megállt bennem a vér, Plecsni bezzeg nem állt meg a lépcsőfordulós ablakoknál, ahol minden fel-lemenetelnél elidőzik és kinézeget. A kapu alatt kaptam el. Amikor meglátott, már húzta össze magát picire, pontosan tudta, hogy ez rossz húzás volt. A grabancánál fogva cipeltem vissza. Úgy elhagyta magát, hogy két emelet múlva fogást kellett váltanom rajta... Bevágtam a kosarába és nevelő jelleggel lementem a sarki boltba. Soha nem nyüszített, ha otthon hagytuk, de most üvöltött és kaparta az ajtót. Gyors imát rebegtem, hogy kevesen legyenek otthon a szomszédok közül. Gyorsan megjártam az utat, de ácsorogtam egy darabig a lépcsőházban, hogy elhallgasson végre - ha akkor megyek vissza, amikor nyüszít, bérletet vált a zsarolásra!
Utána már kedvem nem volt bemenni a városba, az idő is elment, így csak egy közeli helyre ugrottam még el. Lelki szemeim előtt szétszedett lakás lebegett, de Plecsnike jó kislány volt - vagy félt attól, hogy másnapig nem engedem ki a büntiből...
Szóval, foxisok, ideiglenesek, örökbefogadást tervezők: Legyetek mindig résen! Mert a foxi mindig ott van.


Tegnap átjöttek anyuék egy Karácsony-másnapi sütire. Plecsni most találkozott velük először hosszasabban, legjobb formáját vette elő. Nevezetesen, bújt, törleszkedett, sorbaállt simogatásért és előadta a Twist Olivér ebédlős örökzöld jelenetét - rebegő pillákkal, éheskiskutya-szemekkel, cuki fültartással. Apukám, közepesen nagy sonkás pirog-csücskökkel magyarázta neki, hogy üljön le szépen, aztán maradjon nyugton ülve a letett falattól pár centire, amíg nem mondja, hogy elveheti. Naná, hogy a kisasszony megcsinálta, bár tuti, hogy a móka kedvéért :-)

Este Emberem leugrott a boltba, én bent voltam a hálószobában, Plecsni bébi pedig azt hitte, hogy én is lementem. Kis motoszkálás, aztán tányércsörgést hallok a konyha felől. Csak nem mosogat a drága? Igen, a maga módján... ment megvizsgálni, hogy mi is maradt a tányérokon. Bejött neki a sonkás sóssüti. Kirohantam, picinyem sompolygott volna kifelé, de elcsíptem. Ezt a "te is tudod, én is tudom"-tekintetet válthatta a kozmetikusom külföldön azzal a táskatolvajjal, aki felé akkor fordult, amikor a srác keze épp a válla felé nyúlt. Hiába, annak is vannak előnyei, ha valaki a hetes buszon nő fel... Cukorlánykánk olyan zavarba jött, hogy sajnáltam, hogy nincs nálam kamera... Nézegetett mindenfelé, csak rám nem, és búvóhelyet keresett a tuti bünti elől. Hirtelen ötlettől vezérelve beugrott a ketrecbe... soha nem megy be, csak játék alatt. Örültem nagyon, hogy bízik a ketrecben, talán ezután nem fog annyira nyüszíteni benne autózáskor (?). Hagytam neki egérutat a kosaráig, be is ült szépen, jól megmorogtam... Nagyon kíváncsi vagyok, hogy megmarad-e benne valami tanulság az egészből.

Szóval, ne aludjon ki az éberség, mert a foxi aztán mindig töri a fejét valamin. Ami tuti szórakoztató, de van, hogy csak neki. 

Kis színes

Az újságokban nevezik így azokat a rövid híreket, amelyek se nem szenzációk, se nem lényegesek, de aranyos, érdekes lehet. Íme egy tegnapról és egy ma reggelről.

Este nézem a tévét, cucika édesen szundizik az előszobában. Felébred, nyújtózik, bejön a szobába,  tipródik egy keveset, nem erőszakos, nem követelőzik, de ordít róla, hogy foglalkozást szeretne. Vagy legalább egy kis simit. Hagyom egy darabig, aztán odaszólok - nem feladatos hangon, csak társalgásilag, ahogy egymás között is beszélünk: - Ha szeretnél játszani, hozz egy labdát.
Megdermed, rám bámul. - Igen, játszhatunk. Hozzad a labdát.
Pindur jószágka kirongyol, na, gondolom, biztos elmegy inni, mindig lefetyel egy adagot, ha zavart, ha nem találja az eldugott játékot, ha ideges, ha valami nem tetszik neki. Hát egy frászt, nyomban jött vissza a lasztival a szájában.
Naná, hogy agyon lett dicsérve  
Apró dolognak tűnik, de nem az. Plecsni nem a szavak kutyája. A mozdulatokat, mimikát jobban érti-követi, mint a parancsszavakat. Mondhatom ötször az Ülj-t, nem ül le. Kézjelből egy elég. A Maradj-ra is fütyül kifelé menet, de ha felemelem a cipőm orrát (nem is kell elé tennem), már nem nyomul az ajtóra.
Nem, a füle rendben - a tévében elég egy nyau, és máris centinként végigvizsgálja a lakást macska után...
Ezért fantasztikus, hogy a hányavetin odadobott mondatot azonnal, pontosan észlelte, értette és végrehajtotta. Mert akarta... Mekkora bukta! :-) Ezután már nem veszem be, hogy "nem ért ember"...

A ma reggeli pedig csak egy kérdés: az előszobában szendergő kutya vajon miért ugrik fel négy lábát a levegőbe rúgva, ha úgy haladok át a konyha felé, hogy kajáért akarok menni? És miért marad nyugodtan veszteg, (én még csak félúton se!), ha a flóraszeptért megyek be a konyhába??? Ezt magyarázza meg valaki.

"Iskola, iskola, ki a csoda jár oda?"

Ki, hát Plecsni, a sulis nagylány! Harmadik alkalommal voltunk ma az Alfában. Szocializációs tréningre járunk kutyák iránti agresszivitását legyőzendő, ami az egy hónappal ezelőtti traumája miatt alakult ki. Azért lett agresszív, mert olyan helyzetbe került régen, amelyben meg kellett védenie magát - ezenközben ráébredt, hogy a törékeny kis testéhez erős, komoly fogazat járul... Gyorsan hozzá kell tennem, hogy ez szerencsétlen véletlenek együttállása miatt alakult így, de mindazonáltal, kezelni kell a problémát.

Kontrollált keretek között találkozunk más, nyugodt, minden körülmények között behívható kutyákkal. És ha kis bogarunk kakaskodni akar, az oktatók tudják, hogyan kell letiltani erről. De ez csak egy része a tanulásnak; a legfontosabb, hogy biztonságban érezze magát úgy, hogy ne gondolja, neki kellene intézkednie minden helyzetben. Úgyhogy most pórázszabályozunk, aminek az a célja, hogy átvegyük az irányítást.

Ez szépen hangzik, de nehéz. És bogárkánk nem szereti, hogy kicsúszik az irányítás a praclijai közül... és ehhez most a Mikulás is hozzájött. A csokikkal.
Kutya nem ehet csokit, asszem a teobromin miatt, ami egykét táblányi mennyiségben halálos méreg lehet az ő gyomruknak. A szaga viszont csábító, ígéretes ízt sejtet. Lelkem kiszagolta, hogy Ember táskájában lapul egy sportszelet; jó kotorékebhez illően belevetette magát a táskába és nagy munkával kiszerkesztette onnan - meg az iratokat, papírokat, egyéb táskatartalmakat...
Megfelelően büntibe került, tanult az esetből. Azt, hogy a Nagy Fekete táskát nem piszkáljuk. De az én Kis Fekete táskámban attól még lehet, hogy szintén lapul egy olyan finom izé... ugye, lapul?
Lehet tippelni, hogy mi történt... a szavazatokat az 555-xxx telefonszámra kérjük :-))))
Igeeeen, Ön nyert! Hazaérve a táska az előszoba közepén, bélése kifordítva, holmik szanaszét és egy szendén pislogó foxifajzat csóvál lelkesen a kosarában.

Újabb bünti... Aztán újabb nap következett. Nagy és Kis Fekete táskák kipipálva... Kis Sárga táska is sorra került... hiába, a kutya csak empirikus úton tanul. Nem volt nagy boldogság napról-napra újabb kibelezett retikülök látványára hazaérni, de ebből is tanultunk.
Na meg az ellenőrzendő táskák is elfogytak. De bárhogy is, hát a Mikulás tehet mindenről! 

Az iskolának máris érezzük a hatását. Itthon, sétán találkoztunk egy olyan, nagyon nyugodt kutyával, akinek nagyon rendes gazdája megengedte, hogy odavigyük a kis dúvadat. Szépen szaglászták egymást. Volt ugyan, kétszer is, bemorgás és fogak mutogatása (már az is fejlődés, hogy morog és nem ugrik rögtön!), de rövid elvontatás után újra kezdtük az ismerkedést, sikerrel. A szomszéd házbeli yorkie és mopsz gazdái tisztes távolból elkerülnek bennünket :-(

Jövő héten kis fehér bolyhos kutyás oktatás lesz, erre a testfelépítésre nagyon gerjed kicsi lányunk...
... múlt héten sajnos az oktatónak is visszabeszélt, aki nincs ahhoz szokva, hogy egy 40x60-as törpeszuper két vállra fektetve is véleményt nyilvánít. De tanult belőle. Hétfőn ugyan végigpisilte a lakást, nyilván a megtépázott egója miatt, de aztán feldolgozta az eseményeket és ma már gyönyörűen hallgatott az oktatóra - és nem mellesleg ránk is.
A kitűzött cél az, hogy valamikor a jövőben akár futtatóba is mehessen, más kutyák külsérelme nélkül és betonbiztos visszahívhatóság mellett. Ambíciózus cél, és nem valósul meg egyhamar, tudom. De már most látszik, hogy elérhető!