Nos, hazaérkeztem, Ember már itthon volt. Cuci szokása szerint jön, örül, végigizgulja, ahogy kikötözöm a cipőfűzőket (közben többször a markomba fúrja az orrát)... Ember ideszól, hogy "- Azért ne örülj neki annyira..." Jesszusom, mit művelhetett...? A bejárati ajtóból nem látni be a nappaliba, így azután tárult elém a látvány, miután megszabadultam a cipőktől, táskától, kabáttól:
Tudtátok, hogy az apróra tört dióhéj mennyire szúúúúr??? Ha ilyesmit láttok otthon, NE menjetek be harisnyában...! :-)
A kanapéja pedig így nézett ki:
A Tilos Szobáról nem készült fénykép, de képzeljetek el egy fénymásolópapíros dobozt, benne egy narancssárga hálós zsák, tele dióval. Nos, a zsákot elvonszolta az ablak alól az ajtóig. Ott valahogy nem tudta átemelni a küszöbön, így inkább csinált rá egy lyukat, azon keresztül meg magához vette a képen látható héjak beltartalmát. Újabb ehető dolgot pipálhatunk ki nála: ezek szerint a diót is szereti.
Eddig még csak a póréhagymát és a zöldpaprikát nem volt hajlandó megenni. Joghurt, narancslé, eper (tejszínnel, cukor nélkül!), sajtkrém, száraz kenyér mind abszolválva :-)
Rögtön hívtam Györgyit, hiszen a dió héja szúr, mint az istennyila, és ha csirkecsontot nem szabad adni a kutyának (mivel szilánkosra törik/rágja, és a szilánkok kiszúrhatják a gyomrot, beleket, aztán volt kutya, nincs kutya...), akkor esetleg ezen is van aggódnivaló... De megnyugtatott, hogy annyira azért okosak a kutyák, hogy ne nyeljenek le a héjából... Mi azért, figyeljük a lányt nagyítóval...!
Ez történt csütörtökön.
Mivel három a magyar igazság, de kettő minimum, ezért péntek sem maradhatott esemény nélkül... Úgy érzem, hogy a blogbejegyzésekben a "- Jövök haza, és mit látok..." bevezető már lassacskán kötelező népmesei toposszá alakul... Igazából, világ életemben utáltam a meglepetéseket... :-)))
Szóval, jövök haza, cuci "tobyban" fogad... Örül, csóvál, de hajlított lábakkal, szinte kúszva, aztán a hátára gurul és a hasát mutatja [Megvan a Harry Potterből Toby, a házimanó, amikor megszeppenve előmászik?]. Írtam a fórumon, hogy az összes kutyakönyvet csókoltatom, ahol azt írják, hogy a kutya nincs tudatában annak, ha "rosszat" csinált. Jóóó, de akkor, könyörgöm, mi a búbánatos fityfenéért van az, hogy amikor nem csinál semmi rosszat, akkor nem "toby-zik", hanem felhőtlenül röpköd elénk? Ha pedig "meglepetés" vár a lakásban, akkor hason csúszva jön az ajtóhoz... És nem, nem olvashatja le az arcunkról, reakciónkról, hogy haragudnánk, mivel a bejáratból nem látni be a szobába... Na de ez csak egy kis hangosan-gondolkodó mellékvágány...
Cipő-táska-kabát ledob, szobába be... előző nap felhoztam az autóból a ketrecét, és beleraktam mindent, ami az autóban volt, merthogy vissza kellett vinni a kocsit. Kivettem a veszélyes dolgokat (jégoldó, éles tárgyak), csak egy szivacs, rongyok, terítő, papírok maradtak. És Mekk Ella, alias Meki, akit az Állat és Embertől kaptunk, fotópályázatos bónusznyereményként. Ella egyébként "jótékonyba" megy - habár ajándékot nem illik elajándékozni, de felajánlottuk a Foxterrier Fajtamentés következő Facebook-os licitjére. A befolyt összegek a mentésre szoruló foxik költségvetésébe kerülnek.
Ő Ella, épp egy padon ül a téren:
Cuci már úgy belejött a vonszolásba, hogy a szoba közepére vonszolta a ketrecet (rommá gyűrte a szőnyeget alatta), Elluskát kivarázsolta a ketrecből úgy, hogy az ajtót nem nyitotta ki... A csengője leesett (nincs rávarrva, csak ráhúzva a "kezére"), de ezen kívül más sérelem nem esett rajta. Plecsni azért mégiscsak úrinő... vagy mi a fene... :-) Se összenyálazva, se megrágva nincs - nem tudom, mijénél fogva húzta ki, talán pont a csengőjénél fogva, de jelentem, Ella remekül van. És a képen látható optimista mosollyal a szája szegletében készül a licitre!
Kis virágszirmunkat azért felzaklathatta az esemény, mert a fürdőszobába elhelyezett egy nagy tócsát. Hálistennek pont az odaterített pelenkára - bár a pelusok sem nyújtanak teljes védelmet, ha rosszul folyik rájuk a rávaló, mindig bemegy alá is; de sebaj.
Épp a héten gondoltam rá, hogy felvehetnénk már a földről a pelenkákat, két hónapja nem történt baleset, talán végre leszokott a becsurgatásról. Amúgy teljesen szobatiszta, sőt, akár ha egy órával is később érünk haza, mint most pénteken, azt is gond nélkül kibírja, tehát nem az volt a gond. Hanem a fránya ösztönállapot. Nagyon hamar kerül magas ösztönállapotba, és olyankor, hm. Előjön belőle a - mi is? Hogyan is illusztrálta ezt Korom Gábor az előadáson? Van egy cukiaranyos, tündérbogár édeskedves kiskutyánk otthon, törleszkedik, bújik, puszit ad, ágyban alszik. Kivisszük sétálni, no akkor már váll kihúz, mell kidülleszt, fülek a fejtetőn égnek merednek, előjön a kanapékutyából az "állat", feltör a farkas múlt. És a kanapékutya, aki az almát is csak hámozva eszi meg, simán utánairamodik egy macskának, meg dermedtre csahol egy sünt. Ha pedig elmegyünk kirándulni az Erdőbe, a fent említett cucimucinak "beszürkül a színe, a sima szőre beszálkásodik, a mélybarna szeme zölden kezd villogni és a kutyánkból egyszercsak maga lesz... az... Ördög!" Na, ez az ösztönállapot. Szóval, miközben Ellát szabadította a fogságból, bepörgött a kisasszony, és innen már csak egy ugrás volt a fürdőszobai névjegy letétele...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése