Lúzer igazolvány

Az úgy volt, hogy áprilisban elmentem egy Korom Gábor-előadásra. Úgy gondolom, hogy kutyás berkekben ezt a nevet mindenki ismeri, de azok kedvéért, akik nem, az alábbi linken találtok infót: http://tukormodszer.hu/index.php/a-modszerrol/a-modszer-tortenete
Amellett, hogy rendkívül élvezetes előadásban volt részünk, és úgy elröppent az a másfél óra, mint a pinty, elgondolkodtató és hasznos tudnivalókat kaptunk. Úgy is, hogy előzetesen olvastam a Neked ugatok-at, meg azt a német kutyakönyvet, ami a mai napig egész haladó szemléletűnek mondható, és hogy hiszek abban, hogy a kutya neveléséhez a full következetesség és végiggondoltság majdnem elég.

A két új és hasznos dolog: a dühdoboz és a lúzer-igazolvány. Kezdjük az utóbbival: amikor az édes-aranyos kiskutya hozzánk kerül, ellágyulunk a cukiságától. Ami tökéletesen rendben van. Később pedig, az első bumfordi pofival elkövetett csínyek után inkább nevetünk, hogy milyen aranyos, megpaskoljuk a fejét, mintsem idejekorán megmutatnánk neki akár egy enyhe ejnyével is, hogy azért vannak határok, éééés a határokat bizony mi szabjuk meg, nem pedig az ő feladata felállítani azokat. Na, ez az a pillanat, amikor jelképesen előkapjuk a farzsebünkből a virtuális golyóstollat és kiállítjuk magunkról a következő igazolványt, amit lelkesen át is nyújtunk a kutyusnak: "Én, xy, a mai napon kijelentem, hogy Morzsika (név tetszőlegesen behelyettesítendő) szemében tökéletes balekká léptem elő, dátum, aláírás!" Nos, minden további olyan tett, ami kapcsán át- és átengedjük Morzsikának a főnökséget, arra ösztökéli Morzsikát, hogy most ő kapja elő jelképesen a farzsebéből a virtuális bélyegzőjét, és szép szaftos pecsétet nyomjon a lúzer-igazolványunkba... amik csak gyűlnek, gyűlnek... és amiket aztán később csak sokkal nagyobb nehézségek árán tudunk egyesével kiradírozni...

A dühdoboz szintén egy jelképes dolog. Vegyünk egy nagyon is élő példát: hazamegyek és látom, hogy a cuci ismét rendeltetésszerűen használta a fürdőszobát. Megszidni ilyenkor nincs értelme, mert a Tett, teszem azt, délelőtt történt, azóta történelem... a felgyülemlő indulatot tehát most értelmetlen a jószágra zúdítani, inkább szépen meg kell fogni a dühöt belerakni a dühdobozba. Amikor meg, ismét napi példa, cuci séta közben úgy húz, mint az állat, markoljunk csak bele abba a dühdobozba, vegyünk elő egy nagy csomó dühöt és azzal együtt rántsuk meg a pórázt a fordulásnál... Működik.

No, a fentiek kapcsán meg szeretnék osztani egy pár napja történt eseményt... Büszke vagyok rá, hogy talán  egy pecsétet sikerült a napokban kiradírozni. Persze attól még, maradt vagy kétszáz...

Jövök haza, kevés pisi a fürdőszobában, ami időnként előfordul, és nem tudok rájönni az okára (most pl. fél6-ra értem haza, de volt, hogy 7-re és akkor nem volt semmi pisi...) Cuci jön, toby-zik (toby: magyarázatot lásd a korábbi posztban!); mivel büntetni nincs (állítólag) értelme, megpaskolom, hogy semmi baj, inkább keresd meg a csontit (vettem egy fantasztikus gumicsontot, egészen halkan pattog).
Hozza, eldobom, visszahozza, eldobom, nem hozza vissza. Hanem, elkezd pörögni, hogy mennyünkmá' utcára, együnk meg mindenkit... És nem úgy, mint amikor pisilnie kell (amúgy is bepisilt már, nem sürgős), szóval akkor inkább az ajtót kerülgeti, hanem most csak ugrándozik fel-alá a szobában.
Na, mondom, lehiggadás van, kérem a csontit.Néz el a fejem mellett. Ööööö... Keresd, a csontit, keresd. Kikocog a szobából, el a csonti mellett, majdnem felbukik benne. A pumpa kicsit feljebb mászik...Rámutatok kézzel - cuci néz, bután, és beleszagol az arcomba. A cuci, aki a dobozos játéknál tűpontosan behozza, amire rámutatok, labda, zokni, csonti, medve, akármi. Visszahívom, mert közben persze elkocogott, rámutatok erőteljesen a csontira - hát cuci felágaskodik, szinte megfogja a kezemet és szagolgatni kezdi - a kinyújtott mutatóujjamat. Hát anyád. Elkaptam és odahúztam a csonti mellé, erőteljesen ránéztem, rámutattam a csontira, aztán a kezemre, hogy "Kérem!".
Álltunk rendületlenül, egymásnak feszülve... aztán cuci horgasztott egyet a fülén és nagy fájdalmasan felvette azt a rohadt csontit és a kezembe adta.

Naagy dicséretet kapott, kenyérkockát is, és rohantunk sétálni. Imádom ezt a makacs, kőfejű foxit! De az a kő, az márvány...! 

Az utcán megdöbbentően rendes volt, összesen kettőt rántottam rajta az elején és volt, hogy minden nélkül láb mellett is ment, vagy egy percet. Este meg, jött buksisimit kérni szépen, hozta a medvéjét, és felmutatta, mint egy bérletet... azt hittem, megeszem . Még vagy kétszer dugta ide a fejét, mindannyiszor felemelte a medvét és bemutatta, egyszer az ágy szélére is tuszkolta .

Ez a csodás viselkedés természetesen nem marad meg. Minden egyes nap újrakezdődnek a tennivalók...

Ciba-ciba péntek... diótörő csütörtök...

Múlt héten, csütörtökön a cuci megunta, hogy hosszabb időre magára hagytam; ráadásul a Tiltott Szoba ajtaja valahogy nem lett "rendesen" becsukva. A Tiltott Szobában laknak a plüssbárányok, akikkel egyszer kitűnően eljátszott, a tápos zsákjai, egy zsák dió, Advantix, és két zacskó olyan játék, amivel csak felügyelet mellett szórakozhat (pl. sípolós malac). Ide cucinak nem szabad bemennie, szépen be is tartja a küszöbszabályt. Ha mi teszünk-veszünk odabent, tipródik a nyitott ajtóban, majd' orra bukik a küszöb fölött... :-)

Nos, hazaérkeztem, Ember már itthon volt. Cuci szokása szerint jön, örül, végigizgulja, ahogy kikötözöm a cipőfűzőket (közben többször a markomba fúrja az orrát)... Ember ideszól, hogy "- Azért ne örülj neki annyira..." Jesszusom, mit művelhetett...? A bejárati ajtóból nem látni be a nappaliba, így azután tárult elém a látvány, miután megszabadultam a cipőktől, táskától, kabáttól:

Tudtátok, hogy az apróra tört dióhéj mennyire szúúúúr??? Ha ilyesmit láttok otthon, NE menjetek be harisnyában...! :-)
A kanapéja pedig így nézett ki:

A Tilos Szobáról nem készült fénykép, de képzeljetek el egy fénymásolópapíros dobozt, benne egy narancssárga hálós zsák, tele dióval. Nos, a zsákot elvonszolta az ablak alól az ajtóig. Ott valahogy nem tudta átemelni a küszöbön, így inkább csinált rá egy lyukat, azon keresztül meg magához vette a képen látható héjak beltartalmát. Újabb ehető dolgot pipálhatunk ki nála: ezek szerint a diót is szereti.
Eddig még csak a póréhagymát és a zöldpaprikát nem volt hajlandó megenni. Joghurt, narancslé, eper (tejszínnel, cukor nélkül!), sajtkrém, száraz kenyér mind abszolválva :-)

Rögtön hívtam Györgyit, hiszen a dió héja szúr, mint az istennyila, és ha csirkecsontot nem szabad adni a kutyának (mivel szilánkosra törik/rágja, és a szilánkok kiszúrhatják a gyomrot, beleket, aztán volt kutya, nincs kutya...), akkor esetleg ezen is van aggódnivaló... De megnyugtatott, hogy annyira azért okosak a kutyák, hogy ne nyeljenek le a héjából... Mi azért, figyeljük a lányt nagyítóval...!

Ez történt csütörtökön.
Mivel három a magyar igazság, de kettő minimum, ezért péntek sem maradhatott esemény nélkül... Úgy érzem, hogy a blogbejegyzésekben a "- Jövök haza, és mit látok..." bevezető már lassacskán kötelező népmesei toposszá alakul... Igazából, világ életemben utáltam a meglepetéseket... :-)))

Szóval, jövök haza, cuci "tobyban" fogad... Örül, csóvál, de hajlított lábakkal, szinte kúszva, aztán a hátára gurul és a hasát mutatja [Megvan a Harry Potterből Toby, a házimanó, amikor megszeppenve előmászik?]. Írtam a fórumon, hogy az összes kutyakönyvet csókoltatom, ahol azt írják, hogy a kutya nincs tudatában annak, ha "rosszat" csinált. Jóóó, de akkor, könyörgöm, mi a búbánatos fityfenéért van az, hogy amikor nem csinál semmi rosszat, akkor nem "toby-zik", hanem felhőtlenül röpköd elénk? Ha pedig "meglepetés" vár a lakásban, akkor hason csúszva jön az ajtóhoz... És nem, nem olvashatja le az arcunkról, reakciónkról, hogy haragudnánk, mivel a bejáratból nem látni be a szobába... Na de ez csak egy kis hangosan-gondolkodó mellékvágány...

Cipő-táska-kabát ledob, szobába be...  előző nap felhoztam az autóból a ketrecét, és beleraktam mindent, ami az autóban volt, merthogy vissza kellett vinni a kocsit. Kivettem a veszélyes dolgokat (jégoldó, éles tárgyak), csak egy szivacs, rongyok, terítő, papírok maradtak. És Mekk Ella, alias Meki, akit az Állat és Embertől kaptunk, fotópályázatos bónusznyereményként. Ella egyébként "jótékonyba" megy - habár ajándékot nem illik elajándékozni, de felajánlottuk a Foxterrier Fajtamentés következő Facebook-os licitjére. A befolyt összegek a mentésre szoruló foxik költségvetésébe kerülnek.

Ő Ella, épp egy padon ül a téren:

Cuci már úgy belejött a vonszolásba, hogy a szoba közepére vonszolta a ketrecet (rommá gyűrte a szőnyeget alatta), Elluskát kivarázsolta a ketrecből úgy, hogy az ajtót nem nyitotta ki... A csengője leesett (nincs rávarrva, csak ráhúzva a "kezére"), de ezen kívül más sérelem nem esett rajta. Plecsni azért mégiscsak úrinő... vagy mi a fene... :-) Se összenyálazva, se megrágva nincs - nem tudom, mijénél fogva húzta ki, talán pont a csengőjénél fogva, de jelentem, Ella remekül van. És a képen látható optimista mosollyal a szája szegletében készül a licitre!

Kis virágszirmunkat azért felzaklathatta az esemény, mert a fürdőszobába elhelyezett egy nagy tócsát. Hálistennek pont az odaterített pelenkára - bár a pelusok sem nyújtanak teljes védelmet, ha rosszul folyik rájuk a rávaló, mindig bemegy alá is; de sebaj.

Épp a héten gondoltam rá, hogy felvehetnénk már a földről a pelenkákat, két hónapja nem történt baleset, talán végre leszokott a becsurgatásról. Amúgy teljesen szobatiszta, sőt, akár ha egy órával is később érünk haza, mint most pénteken, azt is gond nélkül kibírja, tehát nem az volt a gond. Hanem a fránya ösztönállapot. Nagyon hamar kerül magas ösztönállapotba, és olyankor, hm. Előjön belőle a - mi is? Hogyan is illusztrálta ezt Korom Gábor az előadáson? Van egy cukiaranyos, tündérbogár édeskedves kiskutyánk otthon, törleszkedik, bújik, puszit ad, ágyban alszik. Kivisszük sétálni, no akkor már váll kihúz, mell kidülleszt, fülek a fejtetőn égnek merednek, előjön a kanapékutyából az "állat", feltör a farkas múlt. És a kanapékutya, aki az almát is csak hámozva eszi meg, simán utánairamodik egy macskának, meg dermedtre csahol egy sünt. Ha pedig elmegyünk kirándulni az Erdőbe, a fent említett cucimucinak "beszürkül a színe, a sima szőre beszálkásodik, a mélybarna szeme zölden kezd villogni és a kutyánkból egyszercsak maga lesz... az... Ördög!" Na, ez az ösztönállapot. Szóval, miközben Ellát szabadította a fogságból, bepörgött a kisasszony, és innen már csak egy ugrás volt a fürdőszobai névjegy letétele...