Apport

Klikkerezünk az Állattal... iszonyat motiválható kajával (kop-kopp). Ma először láttam, hogy szuggerálta a klikkert. Már, amikor csak odavágta elém a labdát (a feladat a "kezembe"). Rafkós és türelmetlen. Képes inkább az ölembe rakni a labdát úgy, hogy végül ráguruljon a kezemre, mintsem beletegye a tenyerembe. Csak hogy ne nekem legyen igazam:   A játék most inkább az akaratok harca, mint a feladat teljesítéséé. De annyira jó látni az örömét, amikor végül szépen beleteszi a labdát a kezembe, naaaagyon megdicsérem, közben klikk és juti, szemmel láthatóan boldog tőle.

Na jó. Asszem leginkább a kajától boldog, amit ilyen módon betömhet. (Ide most egy nagysóhajos szmájli kéne...) Sokszor hozza a labdát, de nem ám azért, hogy játsszunk, a játék öröméért (olyankor félrenéz, nem ért ember...) , hanem "nééézd, hoztam neked labdát, aggyá' kaját!"

Viszont - kipróbálgattuk a kombinációs készségét. Bámulatos. Csak a lustasága szab határt. Amikor a kezdeti zsizsegésből lejjebb nyugodott (értsd már nem hányavetizte el a feladatot), nehezítettünk. Elővettem a rágókötelét, hogy akkor most az az apport. Kétszer visszahozta, de annak nincs olyan jó íze, mint a labdának, nem is gurul, és különben is, olyan messzire dobtam. Itt van közel a laszti, annak is szoktam örülni, itt van no, aggyá' kaját. Nem szabad engedni, hát újra és újra és újra "kérem, kezembe". Végül csak megkaptam, és pár ilyen után esküszöm, hogy mindketten röhögtünk a kibúvókereséses próbálkozásain... 

Ekkor megint nehezítettünk: most a csörgős kis súlyzóját vettem elő dobálgatni. Szépségesen hozogatta vissza. Az a fránya jutifalat meg sajnos véges. Ezzel gondom van, mikor és hogyan érdemes abbahagyni egy gyakorlatot? Amikor lankad a figyelme? Amikor megette az összes falatot? Az ötvenedik után? Amikor már unalmas neki?